Koncert

Budapesti Vonósok & Louise Alder

  • - kyt -
  • 2015. május 30.

Zene

Az egyszerre emelkedetten ódon és hűvösen posztmodern hangulatú koncertteremben ezúttal is átsegített a bámészkodás a kissé hosszúnak tűnő várakozási időn. Aztán nagy elánnal csapott bele a zenekar Grieg Holberg-szvitjébe, pontosabban a Szvit Holberg idejéből című darabba, amely a dán-norvég humanista drámaíró születésének kétszázadik évfordulójára készült, valóban számos barokkos utalással. A hegedűk mintha el-elszakadtak volna olykor Pilz János koncertmester változatlanul lendületes irányításától, szerencsére nem annyira, hogy súlyos csorba esett volna a darab könnyű befogadhatóságán.

Gerald Finzi angol zeneszerző a 20. század elején élt, kórusművei mellett kivételnek tekinthető Dies natalis című, szoprán hangra és vonósokra írott, kissé túlságosan is sokirányúnak tűnő darabja, melynek szólistájaként a szintén angol Louise Alder mutatta meg figyelemre méltó képességeit. Egyfajta előleg volt ez, a második részben elhangzó Mozart-mű, az Exsultate, jubilate felvezetéseként.

Előbb még meghallgattuk Haydn G-dúr „Palindrome” szimfóniáját az oda-vissza lejátszott menüett-tétellel. A mű előadását megint csak komoly intenzitással, egyre erőteljesebb tempóban irányította a koncertmester, és ez olykor a dinamikai egyhangúság benyomását keltette.

Végül elérkezett a hangverseny fénypontja. Mozart motettának, egyházi használatra szánt műve igencsak kitört a szándékolt keretek közül, és szépséges koncertária élményét nyújtotta. Louise Alder, aki nemcsak a hangjával, de ­szem­látomást kiváló szabójának tény­kedésétől alighanem függetlenül remek termetével is lenyűgözte a közönséget, képzett, erőteljes és magabiztos énekével valóban képes volt meg­jeleníteni és átadni az örvendezés és ünneplés érzését. A nem szűnő tapsnak köszönhetően az utolsó tételt még egyszer meghallgathattuk, és a zenekar is üdvözült mosollyal jutalmazta Alder produkcióját.

BMC, április 26.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)