Az egyszerre emelkedetten ódon és hűvösen posztmodern hangulatú koncertteremben ezúttal is átsegített a bámészkodás a kissé hosszúnak tűnő várakozási időn. Aztán nagy elánnal csapott bele a zenekar Grieg Holberg-szvitjébe, pontosabban a Szvit Holberg idejéből című darabba, amely a dán-norvég humanista drámaíró születésének kétszázadik évfordulójára készült, valóban számos barokkos utalással. A hegedűk mintha el-elszakadtak volna olykor Pilz János koncertmester változatlanul lendületes irányításától, szerencsére nem annyira, hogy súlyos csorba esett volna a darab könnyű befogadhatóságán.
Gerald Finzi angol zeneszerző a 20. század elején élt, kórusművei mellett kivételnek tekinthető Dies natalis című, szoprán hangra és vonósokra írott, kissé túlságosan is sokirányúnak tűnő darabja, melynek szólistájaként a szintén angol Louise Alder mutatta meg figyelemre méltó képességeit. Egyfajta előleg volt ez, a második részben elhangzó Mozart-mű, az Exsultate, jubilate felvezetéseként.
Előbb még meghallgattuk Haydn G-dúr „Palindrome” szimfóniáját az oda-vissza lejátszott menüett-tétellel. A mű előadását megint csak komoly intenzitással, egyre erőteljesebb tempóban irányította a koncertmester, és ez olykor a dinamikai egyhangúság benyomását keltette.
Végül elérkezett a hangverseny fénypontja. Mozart motettának, egyházi használatra szánt műve igencsak kitört a szándékolt keretek közül, és szépséges koncertária élményét nyújtotta. Louise Alder, aki nemcsak a hangjával, de szemlátomást kiváló szabójának ténykedésétől alighanem függetlenül remek termetével is lenyűgözte a közönséget, képzett, erőteljes és magabiztos énekével valóban képes volt megjeleníteni és átadni az örvendezés és ünneplés érzését. A nem szűnő tapsnak köszönhetően az utolsó tételt még egyszer meghallgathattuk, és a zenekar is üdvözült mosollyal jutalmazta Alder produkcióját.
BMC, április 26.
