Koncert

Buzuki hangja szól

A Dead Can Dance Budapesten
szerző
- minek -
publikálva
2012/43. (10. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Dead Can Dance, ezt utólag már nyugodtan elmondhatjuk, élőben is maximálisan eleget tesz még a legközhelyesebb rajongói elvárásoknak is. És mégis: néha azért csak tátva marad az ember szája! Lisa Gerrard és Brendan Perry ismételt alkotói egymásra találása a színpadon is gyümölcsözik, ahol stafétaszerűen adják át egymásnak a vezető vokálszólamokat. A Perry hangján intonált Children Of The Sun felütésnek korrekt, de a koncertterem akkor izzik fel, amikor Gerrard énekli az új lemez, az Anastasis egyik kulcsdalát, az Anabasist. A legkevesebb, amit elmondhatunk, hogy oktávokon átívelő hangja a régi: meghökkentő, nyaktörő hajlításokat is megbicsaklás nélkül abszolváló, virtuóz - sorolhatnánk az elragadtatott jelzőket, melyek között csak ritkán jut eszünkbe, hogy öncélú. A rendre egymásra tromfoló főszereplők rutinosan zsonglőrködnek a hangokkal és az emóciókkal. A Kikóban előbb Gerrard bűvöli el varázsos vokáljával a publikumot, majd jön Perry meghökkentő buzukiszólója. Utóbbi (a titkos Zsarátnok-vonalat erősítendő) több egzotikusnak szánt zenei elemet is beemel a programba: a címe alapján egészen más irányú képzettársításokat keltő Lamma Badát andalúziai mór dalként prezentálja, és arabul énekli, az Ime Perzakias pedig klasszikus, görögül megszólaló rembetika. Gerrard a Sanveannal hódít - nem is véletlen, hogy ennek, no meg a drámai Host Of The Seraphimnak lesz nagyobb sikere, s nem a Gladiátor betétdalának.


Fotó: Sióréti Gábor

 

Több zenei csemegét kifejezetten a háromfelvonásos ráadásblokkra tartogatnak. Például itt adják elő az 1984-es This Mortal Coil albumra készített saját dalukat, a Dreams Made Flesht is - egy csipetnyi klasszikus 4AD-kezelés, Gerrard emitt tényleg túlvilági tónusán, kínai citeracicegéssel. Azután még Perry is nekiveselkedik a Tim Buckley-féle Song To The Sirennek - ez azért sokkal jobb volt Liz Frasertől az előbb említett TMC-albumon... Egyszer még visszatérnek, és Gerrard eldanolhatja az ír népdalfeldolgozást, a Rising Of The Moont - egy pillanatra mintha egy másik, sötétebb, démonibb énje szólna belőle. Tulajdonképpen nem is ők tehetnek róla, de zajos siker ide vagy oda, a katarzis, a transzcendencia megélése (amit sokan társítanak hozzájuk, s melynek megható jele a térítőmunkát végző krisnások feltűnése a csarnok előtt) elmarad. Hiába szárnyal Gerrard hangja az égben, ez a produkció bizony két lábbal a földön jár. Csoda, misztérium, de még igazi zenei reveláció sem történik - ám néha ennél kevesebb is elég egy jó emlékhez.

Papp László Budapest Sportaréna, október 17.

Jelenlegi értékelés
4

szerző
- minek -
publikálva
2012/43. (10. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...