Karantén

Carson Coma

Zene

„Online koncert”. Meg kell barátkoznunk a kifejezéssel, hiszen más lehetőségünk a közeljövőben nemigen lesz, ha (legalább félig-meddig) élő zenére vágyunk. Szerencsére a modern technika gond nélkül lehetővé teszi a valós idejű közvetítéseket, mindazonáltal számos további kérdés felmerül. Átjön-e a bulihangulat a képernyőn keresztül? Van-e esély interaktivitásra? Mennyire lesznek zavarban a zenekar tagjai, akik végső soron mégiscsak az üres teremnek játszanak?

Ezekre kerestem a választ, amikor elindítottam a jó előre beharangozott streamet Carson Coma YouTube-csatornáján. Bár több mint ezren tettek ugyanígy, a zenészeknek alkalmazkodniuk kellett az új helyzethez, hogy a helyszínen nincs közönségük. A dolog úgy kezdődött, hogy a legelején megmutatták a setlistet, amely mindössze ennyi volt: „Valami csak lesz”. Ebben a szellemiségben zajlott a következő másfél óra, koncertnek csak nagy jóindulattal volt nevezhető, inkább egy próbához, vagy még inkább szabad improvizációhoz hasonlított.

Összességében legalább annyit sztorizgattak, röhögtek egymáson, és játszottak rövid részleteket a nézők által kommentben kért ismert slágerekből (ezt is direkt rosszul), mint amennyi időt tényleges zenéléssel töltöttek. Egy ponton a backstage-be is bementek, de az itt eltelt hosszú percek alatt sem történt semmi érdemleges azon túl, hogy alaposan megmutatták a merch-pultot, miközben folyamatosan poénkodtak.

Ez most mégsem negatív kritika, mégpedig azért, mert az összeszedettség teljes hiánya ellenére is végig sütött róluk, hogy élvezik az egészet. Ha valódi közönség előtt esik szét ennyire egy zenekar, az súlyos fiaskó. Így viszont, hogy a nézők otthon ültek a kanapéjukon, ráadásul belépőjegyet sem kellett váltani, sokkal könnyebb volt venni a lapot, és velük együtt kihozni a maximumot a végtelenül szürreális szituációból, amelyben jelenleg élünk.

Élő közvetítés az A38-ról, március 25.

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.