Az elektronikus zenekészítők között lassan veteránnak számító Solymosi Vilmos hosszú évek, sőt évtizedek óta tudatosan és meglehetősen öntörvényűen építi saját zenei világát. Új lemeze (amely szinte pontosan öt évvel az előző album, az In Solem Verti után jelent meg) pontos lenyomata annak, mit vitt tovább a korai albumok hangzásából, és mivel bővítette a tudatosan használt zenei eszközök, stiláris elemek listáját. A széttördelt vokálmintára épülő, álomjárta nyitószám, a Balerina az egyik lehetséges énjét idézi, a folytatás az agresszíven odarakott, csúcsra járatott, üdítően friss Hooo rukk a maga direkt partizenéből vett (de idézőjelesen kezelt) hatáskeltő eszközeivel a másik utat mutatja. A Citerator népzenei hangmintás trapje nemcsak ötletnek remek, de a kivitelezés is rendben van. Bootsie a merész ideákon kívül a fűrészfoghangokkal sem spórolt, amelyek néha szinte nosztalgikus merengésbe olvadnak (például az Orca című darabban). Emberi ének csak elvétve, hangmintaként jut át a hangképet szolgáltató gigantikus ipari porszívó szűrőjén, mint a Kitaroo című számban, vagy manipulálva, felütésként működik, mint a Mindentudót indító strófa. A záró Varjúdomb kesergős dallama és lassan botorkáló ütemei apokaliptikus hangorkánba ütköznek, majd együtt oldódnak fel a finálé simogató hangfüggönyében – a kollízió jót tesz a hangzásnak, a látszólag ellentétes érzelmi töltetű, gondosan egymáshoz szerkesztett motívumok végül itt is kerek egészet adnak.
Budapest Vinyl, 2020