Lemez

Julia Lezhneva - Il Giardino Armonico

  • - csont -
  • 2013. május 4.

Zene

Julia Lezhneva - Il Giardino Armonico "Concerto per voce", mondja a zenetudomány Vivaldi szólóénekest foglalkoztató motettáira. Találó, hiszen az énekhang itt inkább hangszerként viselkedik: az őrületes passzázsok, ugrások, díszítések, alig énekelhetőnek tűnő futamok inkább egy sokat tűrő instrumentumra, semmint a kevesebb terhelést elviselő emberi hangra illenek. De a barokk virtuozitás kíméletlen, ha a kifejezésről van szó. Itt aztán tényleg harcias a marciális hangulat, ha pedig a szomorúságot kell kidallani, szinte túlcsordul a fájdalom. A barokk zenetéboly teljes megértéséhez ajánlom Alejo Carpentier Barokk zene című zseniális prózakantátáját.

A nemrég Budapesten az Il Giardino Armonico szólistájaként eszelős sikert aratott orosz Julia Lezhneva tökéletes lemezt rakott össze. Vivaldi, Händel és Nicola Porpora motettái mellé az ifjú Mozart sokat játszott Exultate jubilate kantátája kerül. Csodálatos hang, minden regiszterben kiegyenlített és fényes; a hihetetlenül kimunkált technika mellé meghökkentően gazdag affektuskészlet társul. De az 1989-ban született énekesnő sosem túloz, interpretációja mindvégig tökéletesen természetes, ami persze a legnagyobb teljesítmény. Az elzsongató szépségű "O nox dulcis" kezdetű Händel-ária például már szövege okán is ("Ó, édes éj!") könnyen szétzokogható - itt nem, mert az egyszerűség teremti meg az előadás hitelét. Ez az egyik csúcspont. A másik ugyanezen kantáta zárótétele, az Isten dicsőségét zengő, egeket ostromló Alleluja.

Decca, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.