Julia Lezhneva - Il Giardino Armonico "Concerto per voce", mondja a zenetudomány Vivaldi szólóénekest foglalkoztató motettáira. Találó, hiszen az énekhang itt inkább hangszerként viselkedik: az őrületes passzázsok, ugrások, díszítések, alig énekelhetőnek tűnő futamok inkább egy sokat tűrő instrumentumra, semmint a kevesebb terhelést elviselő emberi hangra illenek. De a barokk virtuozitás kíméletlen, ha a kifejezésről van szó. Itt aztán tényleg harcias a marciális hangulat, ha pedig a szomorúságot kell kidallani, szinte túlcsordul a fájdalom. A barokk zenetéboly teljes megértéséhez ajánlom Alejo Carpentier Barokk zene című zseniális prózakantátáját.
A nemrég Budapesten az Il Giardino Armonico szólistájaként eszelős sikert aratott orosz Julia Lezhneva tökéletes lemezt rakott össze. Vivaldi, Händel és Nicola Porpora motettái mellé az ifjú Mozart sokat játszott Exultate jubilate kantátája kerül. Csodálatos hang, minden regiszterben kiegyenlített és fényes; a hihetetlenül kimunkált technika mellé meghökkentően gazdag affektuskészlet társul. De az 1989-ban született énekesnő sosem túloz, interpretációja mindvégig tökéletesen természetes, ami persze a legnagyobb teljesítmény. Az elzsongató szépségű "O nox dulcis" kezdetű Händel-ária például már szövege okán is ("Ó, édes éj!") könnyen szétzokogható - itt nem, mert az egyszerűség teremti meg az előadás hitelét. Ez az egyik csúcspont. A másik ugyanezen kantáta zárótétele, az Isten dicsőségét zengő, egeket ostromló Alleluja.
Decca, 2013
