"Isten azáltal volt képes a teremtésre, hogy elrejtőzött. Másképp semmi sem volna, csupán ő maga" - írja Simone Weil. Ilyen örökös rejtőzésben él a költő is. Ha a saját problémái mozdítják, úgy látszik, mintha ő lenne, holott csak a színpadra küldött mása dolgozik a fénynyel telítődött térben. Ha azonban egészen idegen anyag mozdul benne, ez a vélt hasonlóság elenyészik. De ilyenkor is felelősséggel tartozik minden külső dologért, amit ő cipelt a színpadra.
Kiss Judit Ágnes a kiadó pályázatának nyerteseként megjelent művében elhagyja eddigi költői világának kimondottan urbánus, finoman nőies (gyakran erotikus) közegét, és egy egyszerű falusi asszony hangján szólal meg. A Zsanócon élő Szomor Veron a kisközség családjain keresztül mutatja be szülőföldjének rendszerváltozás utáni történéseit. Inkább laza novellafüzérnek mondhatnánk, hiszen önmagukban is megálló, már-már mesébe mártott történetek képezik a regény epikus anyagát; ami közös bennük, az elbeszélő hangja és a cselekmény helyszíne.
Hogy pontosabban érzékeltessük a mű problémáit, legjobb felidézni a regény első három oldalát. Ebben az áll, hogy az idős asszony most már szívesen új házat építene (nyolcvanhat éves és egyedül él!), de gyermekei rábeszélik, adja el inkább hollandoknak, akiket kimosott a tenger (!), és ezért akarnak itt megtelepedni, de a vevők az öreg házért annyi pénzt kínálnak, hogy - az elbeszélő szerint - ezt "becsületes úton nem szerezhették", ezért (!) eláll szándékától, és most már az is eszébe jut, hogy szülei, férje is itt éltek-haltak, ő is itt szeretné tölteni a még hátralévőt. Az olvasó zavarát tovább növeli, hogy ebben a faluban majdnem egy teljes Romeó és Júlia dráma is lejátszódott a minap. Van szó továbbiakban egy becsapott, kurvának eladott cigánylányról, csodatevő öregemberről, aki gyógyít és lelkeket ment meg, elesetteket istápol, egyszeri látásra Hollandiába cipelt "fodbalzseni" kisfiúról és még egy szoboravatásról is.
Ez utóbbi - amit az unióba való belépés alkalmával állított a polgármester, és a falu egyszerűen csak vasszűznek gúnyolja a kilógó mellű, lobogó ruhájú, egyik kezében fáklyát, másik kezében magyar trikolórt feje fölé emelő alakot - egyben az egész regény művészi megformálásának jelképe is lehetne. Mindenki adott valami jó tanácsot a szobrászművésznek, aki nem ellenkedett a falusiakkal, és tételesen odabigygyesztett minden egyes javaslatot a bronzfigurára. Az az érzésünk a kötet olvasása közben, hogy az író is a rendszerváltás állatorvosi lovát szobrozta meg a regényében. Mert az előbb említett témákon túl van itt még régi "komonista" téeszelnökből lett polgármester, aki a falu közmunkásait a saját gyümölcsösében dolgoztatja, másik polgármester, aki annyira független, hogy csak a saját javát tekinti mindig, az apját félholtra verő hajdani ávóst ápoló Szidónia nővér, Juciba szerelmesedett, Olaszhonba csábított csodaatya (ez némileg új tematika), méhszorgalmú szakmunkás, akit gépnek gondol a bolond felesége, és késsel próbálja ellenőrizni a nyakában futó vezetékeket, meleg olasz, akit egyszerűen csak "farturkálónak" becéz a néne. A boldogtalan, szerelmes atya olyan erotikus dallamot hegedül bele Zsanóc éji csendjébe, hogy aki mellett nem fekszik az ágyban senki, az is önmagához nyúl. És persze említsük még, hogy a zsanóci Montague-k és Capuletek az SZDSZ-Fidesz színeiben különböznek össze.
Sajnos nem ez a tematikai kiszámíthatóság és eredetieskedő sokszínűség a kötet legnagyobb hibája. A költőként nagyon is míves és helyenként megrázóan nyitott, mai problémákra érzékeny, fájólelkű Kiss Judit Ágnes itt hamis hangon szólal meg. A lendületes, öregasszonyos fecsegésben egyenesen a primitívebb kabaréjelenetek nyelvezetéből kölcsönöz, amikor sorra-rendre ilyen kifejezésekkel ékíti Veron néni tájszólását: komonista, fodbal, progromok, visszapirazitáltak, interneccen, gyöttment, flancos házak stb. Ilyet, hogy "direkt Pestről jött" valaki, nem mond egy nyolcvanhat éves falusi idős asszony.
Ezen kívül is számtalan ellentmondást és tárgyi tévedést lehetne még felsorolni. Öten voltak leánytestvérek egy ágyban (három is sok, hogy is gondolhatja!). Említettük már, Veron néni azért nem adja el a házát a hollandoknak, mert túl sok pénzt kínálnak érte. Ezek szerint a falu magyarja hülye is, nem csak a tájszólását felejtette el. Veron nem hallotta még a maffia szót, Maff fiaként értelmezi, az olajszőkítés hallatán pedig berobog a pizzériába, és ellenőrzi az olaj színét a serpenyőben. A faluban 1945 előtt Horthy Miklós szobra állt, a volt kormányzóról sok rosszat el lehet mondani, de hogy még életében szobrokat állíttatott volna magának faluhelyen, ez egyszerűen nem igaz. A helikopter okozta légörvényben földig hajlik a kukorica. (Merev, csöves szára miatt nem hajlik, hanem törik, esetleg kiszakad a földből.) Az egyik "gyöttment", aki a faluba költözik, Kádárral ült együtt, aztán a nyolcvanas években becsönget hozzá, és azt mondja neki: "Janikám, ezt elbasztátok." A szerelmes fiatalok jól megkomponáltan a pacsirta hangjára rebbennek szét hajnalban, ezek szerint az elbeszélő kevéske műveltségéhez hozzátartozik Shakespeare műveinek ismerete is...
Mindezt fájó szívvel írja a kritikus, mert helyenként itt is érezni, hogy Kiss Judit Ágnes tehetséges költő. Vannak a kötetnek szép pillanatai, és félig-meddig hiteles figurái. Tele megkapó révülettel a Konrád atya fejezet, nem véletlen, hogy ez a balladásan szomorú, lírával átszőtt szerelem a kötet legjobb írása. Megrázó A bolond Csermákné konok-őrült felesége is, mindez azonban inkább csak azt a meggyőződésünket erősíti, hogy az író szándéka nem az volt, hogy képtelenül túlrajzolt vonásokkal ábrázolja a mai magyar falut, hanem lelkéből fakadóan valami emberit, természeteset és egyszerűt keresett ebben a világban. Úgy érezzük azonban, számára idegen vagy alig értett világba csöppent.
Magyar Napló, 2008, 153 oldal, 1575 Ft
