Koncert

Csak füst és hang

Emika Budapesten

  • - minek -
  • 2012. március 9.

Zene

Nem hiába a jelentős kritikai és közönségsikert arató bemutatkozó album iránti érdeklődés: Emika rendesen megtölti az A38 hajó táncterét. Más kérdés, hogy a publikum jó része nem nagyon tud mit kezdeni a jó órás produkcióval, s ez már maga is számos kérdést felvet, amik részben persze túlmutatnak Emika érdemein és gyengéin.

Először is adva van a hangokba jó értelemben belebolondult alkotó, aki kettős tekintetben is saját vokáljára épít: egyfelől ezt használja továbbhurkolható, bedigitalizált audio-nyersanyagként, másrészt pedig szerzeményei között jó néhány, már majdnem dalszerű (vagy legalábbis abból dekonstruált) énekes opust találunk. Az ezekből összerakott, sűrű szövésű zeneanyagot nem is oly egyszerű előadni - s itt már nem is a technika vagy az ilyen-olyan előadói képességek jelentenek akadályt, hanem a nehezen definiálható befogadói elvárások. Az előbbiek tekintetében ennek megfelelően nincs is gond: az asztalnyi "vas" és a fölé applikált szinti mögött toporgó, kezében mikrofont szorongató művésznő remekül összefogja az egyszemélyes ember/gép produkciót. Zenei alapok tekintetében, már ami a jól ismert, majdhogynem slágerré avanzsált albumszámokat illeti, jórészt ragaszkodik az albumverzióhoz - ehhez néha, üde színfoltként, ihletetten püföli a szintit. Emellett az is bebizonyosodik, hogy nagyobb tömeg előtt is képes kiereszteni a hangját, ami ekkora teret is át tud hatni. Pontosan, de azért magát nem kopírozva, néha egy-egy hangsúlyt áthelyezve, hajlítást átvariálva, hol az elektronikus gályapadhoz láncolva, hol a mikrofon nyújtotta póráz sugarában finoman eltáncolva, takarékos mozgással adja el a produkciót.

Paradox módon éppen egy ilyen előadás közben derül ki, hogy ez a zeneanyag - bármennyire is elektronikus tánczenei szövetű, (poszt)dubstepből, technóból, setét trip hopból összekavart mixtúráról beszélünk - mégsem telivér partizene. Befogadása a szokásosnál meghittebb, bensőségesebb környezetet igényel, s ezt az amúgy remek adottságú koncert- és partihelyszín sem tudja automatikusan nyújtani. A hype-on túl nem jutó érdektelenség és a zavar is teszi, hogy a közönség moraja néha felülüti az elején nem túl combos hangerőt - mások pedig csak a közepéig bírják, mert a koncert "csak" abban erősíti meg őket, milyen jó kis lemez is ez - otthon, a hifin hallgatva.

Pedig Emika erősen kezd: egymás után nyomja el a Professional LovingPretendDouble Edge hármast, és később sem maradnak el a "maxislágerek" (a 3 Hoursvagy a Count Backwards). És nem csak az albumról játszik: többször is elővezet apróbb, még érezhetően félkész etűdöket - majd a fináléban egy, a berlini Berghain klub (meg alighanem mentora és remixőre, Marcel Dettmann) inspirálta technoid döngölést. A füst és a hideg színpadi fények itt pontosan megtalálják funkciójukat - s a végén ráadásként még egyszer, most már tisztes hangerőn is elhangzik a Double Edge pentaton bass music balladája. Egy percig sem sajnáljuk, hogy ott voltunk, s ha racionális várakozásaink alapján nem számítottunk rá, nem is ver fejbe az elmaradt katarzis.

A38 hajó, február 23.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.