Koncert

Csak füst és hang

Emika Budapesten

  • - minek -
  • 2012. március 9.

Zene

Nem hiába a jelentős kritikai és közönségsikert arató bemutatkozó album iránti érdeklődés: Emika rendesen megtölti az A38 hajó táncterét. Más kérdés, hogy a publikum jó része nem nagyon tud mit kezdeni a jó órás produkcióval, s ez már maga is számos kérdést felvet, amik részben persze túlmutatnak Emika érdemein és gyengéin.

Először is adva van a hangokba jó értelemben belebolondult alkotó, aki kettős tekintetben is saját vokáljára épít: egyfelől ezt használja továbbhurkolható, bedigitalizált audio-nyersanyagként, másrészt pedig szerzeményei között jó néhány, már majdnem dalszerű (vagy legalábbis abból dekonstruált) énekes opust találunk. Az ezekből összerakott, sűrű szövésű zeneanyagot nem is oly egyszerű előadni - s itt már nem is a technika vagy az ilyen-olyan előadói képességek jelentenek akadályt, hanem a nehezen definiálható befogadói elvárások. Az előbbiek tekintetében ennek megfelelően nincs is gond: az asztalnyi "vas" és a fölé applikált szinti mögött toporgó, kezében mikrofont szorongató művésznő remekül összefogja az egyszemélyes ember/gép produkciót. Zenei alapok tekintetében, már ami a jól ismert, majdhogynem slágerré avanzsált albumszámokat illeti, jórészt ragaszkodik az albumverzióhoz - ehhez néha, üde színfoltként, ihletetten püföli a szintit. Emellett az is bebizonyosodik, hogy nagyobb tömeg előtt is képes kiereszteni a hangját, ami ekkora teret is át tud hatni. Pontosan, de azért magát nem kopírozva, néha egy-egy hangsúlyt áthelyezve, hajlítást átvariálva, hol az elektronikus gályapadhoz láncolva, hol a mikrofon nyújtotta póráz sugarában finoman eltáncolva, takarékos mozgással adja el a produkciót.

Paradox módon éppen egy ilyen előadás közben derül ki, hogy ez a zeneanyag - bármennyire is elektronikus tánczenei szövetű, (poszt)dubstepből, technóból, setét trip hopból összekavart mixtúráról beszélünk - mégsem telivér partizene. Befogadása a szokásosnál meghittebb, bensőségesebb környezetet igényel, s ezt az amúgy remek adottságú koncert- és partihelyszín sem tudja automatikusan nyújtani. A hype-on túl nem jutó érdektelenség és a zavar is teszi, hogy a közönség moraja néha felülüti az elején nem túl combos hangerőt - mások pedig csak a közepéig bírják, mert a koncert "csak" abban erősíti meg őket, milyen jó kis lemez is ez - otthon, a hifin hallgatva.

Pedig Emika erősen kezd: egymás után nyomja el a Professional LovingPretendDouble Edge hármast, és később sem maradnak el a "maxislágerek" (a 3 Hoursvagy a Count Backwards). És nem csak az albumról játszik: többször is elővezet apróbb, még érezhetően félkész etűdöket - majd a fináléban egy, a berlini Berghain klub (meg alighanem mentora és remixőre, Marcel Dettmann) inspirálta technoid döngölést. A füst és a hideg színpadi fények itt pontosan megtalálják funkciójukat - s a végén ráadásként még egyszer, most már tisztes hangerőn is elhangzik a Double Edge pentaton bass music balladája. Egy percig sem sajnáljuk, hogy ott voltunk, s ha racionális várakozásaink alapján nem számítottunk rá, nem is ver fejbe az elmaradt katarzis.

A38 hajó, február 23.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.