Lemez

Csiki-csuki

Syriana: The Road To Damascus

  • m. l. t.
  • 2012. március 9.

Zene

A polgárháborús Szíria most nem tartozik a tuti utazási tippek közé, de azért nem adjuk fel. Itt van például Abdullah Chhadeh legújabb projektje, tessenek csak belenézni, és máris indulhatunk...

Az 1999 óta Londonban élő Chhadeh volt már útitársunk, úgy hat éve, amikor Nara nevű zenekarával a Seven Gates című albumát mutatta be Pesten. Akkor is elbódított, most is el fog, de most nem annyira a mélységével, mint inkább a képi és hangulati gazdagságával. "A The Road To Damascus egy Párizs, Texas-féle meditáció a szíriai sivatagból" - olvasható a hátoldalon, és ez így tényleg a helyén van.

Abdullah 1968-ban született Damaszkuszban, és egy sivatagi menekülttáborban kezdett lanton játszani, majd meghallotta a 81 húros qanun hangját, és azzal lerendeződött minden. A damaszkuszi konzervatóriumban fejezte be tanulmányait, aztán kapott egy londoni ösztöndíjat, s azóta onnan tér haza és vissza, csiki-csuki.


Ezúttal a Trans-Global Undergroundból ismert Nick Dubulah Page basszeres, az ír bőgős Bernard O' Neill és a szíriai harmonikás Mazzin Abu Sayf Naráb ül a terepjárójában (utóbbiak társai voltak a Narában is). De ez csak a mag. Az egyiptomi ütős Sherif Ibrahim, illetve a damaszkuszi Lubana Al Quntar énekesnő meg a helybéli vonósok nélkül nem jöhetett volna össze ez a "mozi", mely az egyik pillanatban egy szentimentális szerelmi történetet, a másikban egy kémfilmet sejtet, hol keleties, hol nagyon is nyugati mintázattal. Gyökértelenségről, örökös utakról, hazatalálásról, nem is tudom. Ahogy tetszik. Nekem nagyon.

Real World, 2011

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.