Lemez

Csiki-csuki

Syriana: The Road To Damascus

  • m. l. t.
  • 2012. március 9.

Zene

A polgárháborús Szíria most nem tartozik a tuti utazási tippek közé, de azért nem adjuk fel. Itt van például Abdullah Chhadeh legújabb projektje, tessenek csak belenézni, és máris indulhatunk...

Az 1999 óta Londonban élő Chhadeh volt már útitársunk, úgy hat éve, amikor Nara nevű zenekarával a Seven Gates című albumát mutatta be Pesten. Akkor is elbódított, most is el fog, de most nem annyira a mélységével, mint inkább a képi és hangulati gazdagságával. "A The Road To Damascus egy Párizs, Texas-féle meditáció a szíriai sivatagból" - olvasható a hátoldalon, és ez így tényleg a helyén van.

Abdullah 1968-ban született Damaszkuszban, és egy sivatagi menekülttáborban kezdett lanton játszani, majd meghallotta a 81 húros qanun hangját, és azzal lerendeződött minden. A damaszkuszi konzervatóriumban fejezte be tanulmányait, aztán kapott egy londoni ösztöndíjat, s azóta onnan tér haza és vissza, csiki-csuki.


Ezúttal a Trans-Global Undergroundból ismert Nick Dubulah Page basszeres, az ír bőgős Bernard O' Neill és a szíriai harmonikás Mazzin Abu Sayf Naráb ül a terepjárójában (utóbbiak társai voltak a Narában is). De ez csak a mag. Az egyiptomi ütős Sherif Ibrahim, illetve a damaszkuszi Lubana Al Quntar énekesnő meg a helybéli vonósok nélkül nem jöhetett volna össze ez a "mozi", mely az egyik pillanatban egy szentimentális szerelmi történetet, a másikban egy kémfilmet sejtet, hol keleties, hol nagyon is nyugati mintázattal. Gyökértelenségről, örökös utakról, hazatalálásról, nem is tudom. Ahogy tetszik. Nekem nagyon.

Real World, 2011

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.