Az 1999 óta Londonban élő Chhadeh volt már útitársunk, úgy hat éve, amikor Nara nevű zenekarával a Seven Gates című albumát mutatta be Pesten. Akkor is elbódított, most is el fog, de most nem annyira a mélységével, mint inkább a képi és hangulati gazdagságával. "A The Road To Damascus egy Párizs, Texas-féle meditáció a szíriai sivatagból" - olvasható a hátoldalon, és ez így tényleg a helyén van.
Abdullah 1968-ban született Damaszkuszban, és egy sivatagi menekülttáborban kezdett lanton játszani, majd meghallotta a 81 húros qanun hangját, és azzal lerendeződött minden. A damaszkuszi konzervatóriumban fejezte be tanulmányait, aztán kapott egy londoni ösztöndíjat, s azóta onnan tér haza és vissza, csiki-csuki.
Ezúttal a Trans-Global Undergroundból ismert Nick Dubulah Page basszeres, az ír bőgős Bernard O' Neill és a szíriai harmonikás Mazzin Abu Sayf Naráb ül a terepjárójában (utóbbiak társai voltak a Narában is). De ez csak a mag. Az egyiptomi ütős Sherif Ibrahim, illetve a damaszkuszi Lubana Al Quntar énekesnő meg a helybéli vonósok nélkül nem jöhetett volna össze ez a "mozi", mely az egyik pillanatban egy szentimentális szerelmi történetet, a másikban egy kémfilmet sejtet, hol keleties, hol nagyon is nyugati mintázattal. Gyökértelenségről, örökös utakról, hazatalálásról, nem is tudom. Ahogy tetszik. Nekem nagyon.
Real World, 2011
