Magyar Narancs: Nem lehet állítani, hogy egyenes úton kerültél volna bele a magyar zenei életbe.
Alba Hyseni: Pszichológia-angol szakos voltam, és most egészségügyi termékekkel foglalkozom. Egészségügyi minisztériumokkal tartok kapcsolatot a Balkánon és egész Közép-Európában.
MN: De kezdjük messzebbről! Ha jól tudom, albán származású vagy.
AH: Az anyám albániai, durrsi, az apám kosovói. De sem Kosovóban, sem Albániában nem éltünk soha. A legtöbbet Belgrádban, és mivel a szüleim húsz éven át a kormánynak dolgoztak, a diplomáciai testületnél, voltunk Horvátországban, Szlovéniában és a többi köztársaságban, de pont a szülőhelyünkön - nyaraláson kívül - nem. Viszont otthon csak albánul beszéltünk. 'k aztán 99-ben disszidáltak Amerikába, egy kicsivel a NATO-bombázás előtt. Politikai emigránsok voltak, mert kaptak egy ultimátumot, hogy vagy csatlakoznak Milosevic pártjához, vagy felmondják a munkahelyüket. Azóta is ott vannak, amerikai állampolgárok a három kisebb testvéremmel együtt.
MN: Te viszont maradtál.
AH: Nemcsak én, a lánytestvérem is, aki az EU-nál dolgozik kosovói ügyekkel kapcsolatban. Én 97 novemberében ide jöttem, egy évig voltam politikai menekült. Két hónapon belül el is intézték a státuszt, hiszen alá tudtam támasztani. Annyit mondtam, hogy szeretnék tanulni és dolgozni. Elismert menekült lettem, a bicskei menekülttáborban töltöttem majdnem egy évet, utána meg beiratkozhattam a Balassi Intézetbe, és ott tanultam meg a magyar irodalmat, történelmet, nyelvtant. Közben viszont dolgoztam a Helsinki Bizottságban Kőszeg Ferivel, aztán a Belügyminisztériumnak, hiszen akkoriban még nagyon sok exjugoszláv menekült volt. A délszláv nyelvekből pedig hiány volt. Két és fél éven keresztül dolgoztam így, fordítottam, tolmácsoltam az iskola mellett. Utána aztán elkezdtem gyógyszeripari multicégeknek dolgozni - de közben is tanultam, végeztem mindenféle kurzusokat. Aztán mentem Szentpétervárra, Barcelonába, ott is csináltam tréningeket. Voltam HR-es, a nigériai nagykövetségen konzuli asszisztens, miután Nigéria a környező országokban megszüntette a nagykövetségét, és mindenki ide jött, Budapestre, szlovénok, horvátok, szerbek.
MN: Hogyan jött mindehhez a zene?
AH: A zene volt az első, még 98-ban feladtam egy hirdetést, hogy zenészeket keresek. Aztán éveken keresztül próbálkoztam mindenféle amatőr zenekarral. Volt például egy Kertem nevű zenekar, annak néhány tagjával is. 24 éves voltam, amikor megszületett a fiam, így egy kicsit félbemaradt ez a dolog. 2007-ben aztán Deutsch Gábornak volt lemezbemutatója a Merlin Színházban, Sena, Kutzora Edina, mindenki ott volt, és kérdezték, hogy én miért nem. Aztán hívott a Beat Dis, később pedig a fele Anima Sound Systemmel és a fele Beat Disszel kialakult ez a dolog. Előtte, 2008-2009-ben volt egy The Absolute nevű zenekarom, pszichedelikus rockzenét játszottunk, felléptünk minden kisebb budapesti klubban. Még vannak tőlünk felvételek a Youtube-on. Négyfős zenekar volt, basszus, gitár, dob, ének. Semmi elektronika. A producerem, a Beat Dis frontembere, Csigó Tamás mondta, hogy kéne nekem egy szólólemez, biztosan mindenki szívesen zenélne mellettem. Akkor is saját magam írtam a szövegeket, a dallamokat, a vokálokat, és aztán válogattam öszsze a hangszereseket azok közül, akik már korábban is tetszettek: Grencsó István, Hock Ernő, Sena. Most készül a második lemezem, idén fog kijönni. Az az érdekessége, hogy Lajkó Félixet is - aki földim, úgymond, az egykori Jugoszláviából - fel akarom kérni. A vokálokat viszont egy massachusettsi dzsesszénekesnő énekli.
MN: Ki ő, és honnan ismered?
AH: Fekete énekesnő, Gabrielle Agachiko. Úgy ismertem meg, hogy ő ajánlott engem egy kaliforniai újságnak interjúalanyként. De csak a Facebookról ismerjük egymást, semmi több. Elküldtem neki a szövegeimet, nagyon tetszenek neki, és elfogadta a felkérésemet.
MN: Angolul írod a szövegeidet?
AH: Csakis. És szeretnék is ennél maradni.
MN: Pedig akár érdekes hatást is kelthetne egy-egy más nyelvű, mondjuk, albán szövegrész.
AH: Lehet, eszembe is jutott, de elképzelem magamat, mondjuk, egy olyan helyzetben, hogy elmegyek Albániába magyarul koncertezni. Itt lehetek érdekes, ha albánul énekelek, de semmit sem értenek belőle. Angolul legalább valamit mindenki megért. Tavalyelőtt voltam Szlovákiában a HannaHanna Fesztiválon, vegyes volt a társaság, és ott értették az emberek. Egyébként valószínű, hogy pár éven belül lesz egy teljesen tradicionális jellegű lemezem, és ha húsz nóta lesz rajta, akkor húsz nyelven fogok énekelni. Nem poposított, hanem hagyományos dalokkal, komolyzenészekkel.
MN: Nemrégiben az A38-on léptél fel. Ott már az új lemezedről adtatok elő dalokat?
AH: Még csak két szám volt belőle. Nagyon jó volt a reakció. Szóval dolgozni kell, de egy kicsit lassabban megy, mert a srácoknak is vannak fellépéseik. De ebben az évben kijön a tizenhárom nóta. Amor fati a címe - Nietzsche után. Különben szeretném egy kicsit visszavinni az egészet akusztikusba - például a Toldi moziba, mert ott még nem volt Alba Hyseni-koncert, pedig szeretem, sokat jártam oda szórakozni is. Ezt próbálom most összehozni - vonósokkal.
MN: Hogyan írod a számokat? Jössz-mész, és közben dallamfoszlányok jutnak az eszedbe?
AH: Inkább a szövegek meg az énektémák. Amik történnek körülöttem, meg amilyen következtetéseket vonok le dolgokból.
MN: Minek nevezed a saját stílusodat? Inkább dzsessz? Valamiféle art rock?
AH: Úgy gondolom, hogy avantgárd világzene. Érintkezik persze ezzel a trickys, Massive Attack-es világgal, de zártabb annál.
MN: Amikor világzenéről beszélsz, főleg délszláv motívumokra gondolsz?
AH: Ilyenek az előzőn is voltak. De voltak erdélyi motívumok is. Szándékosan akartam ezt. Például abban a bizonyos kaliforniai újságban ki is emelték, hogy kelet-európai motívumokat vittem bele. Ez természetes is, hiszen kelet-európai vagyok, és Kelet-Európában élek még mindig. Manapság inkább ilyen, úgymond, balkáni lopott zenét csinálnak még itthon is. Biztos nem tudnék hatvan percig turbófolkot előadni. Arrafelé is van belőle elég, utcát lehet mosni vele. Az igazi balkáni népzenét külön meg kell ismerni, hallani kell. Én például az Idegennyelvű Könyvtárban hallgattam magyar népzenét, így szerettem bele.
MN: A napi munkád mellett mennyi időd marad próbálni?
AH: Van úgy, hogy semmi. A legutóbbi koncertre is munkából mentem, és úgy ment le, hogy majdnem egy hónapja nem találkoztam a zenészekkel. De szerencsére nagyon bennem vannak a dalok, hiszen az én dalaim. A zenészek meg próbálnak nélkülem is. Mindig pontosan tudják, mit kell előteremteniük. Az előző lemez felvétele idején összesen háromszor voltam stúdióban, és soha többet nem változtattunk a nótákon. Persze a producer véleményét meghallgattam. Nagyon elégedett volt. De ki tudja: talán a harmadik lemezem egy külföldi producerrel jelenik meg: igenis, meg akarom mutatni a hangomat a világnak.
MN: Vannak már kezdeményei a majdani külföldi kapcsolataidnak?
AH: Én magam vagyok a kezdemény. Ha igaz, a nyáron egy hónapig Svédországban leszek. Vannak ismerőseim, rokonaim, akik azt mondják, hogy a skandináv és a német piacon volna érdeklődés, úgyhogy szeretnék egy kicsit személyesen is körülnézni. De nem kapkodok a lemezekkel, csak hogy több jogdíj legyen. Ez nem így működik - fel kell készülni.
