Lemez

Frank hódítás

Phoenix: Bankrupt!

Zene

Korábbi zsebnyelvészi tevékenységem során jó darabig azon az állásponton voltam, hogy angolul nehezebb énekelni, mint szimplán beszélni, és nem gondoltam volna, hogy majd pont a franciák fognak megcáfolni.

Az Air és a Phoenix dalaiban is meglepően korrekt a kiejtés, de ha az ember megnéz egy velük készült interjút, már hallja is a beszédükben a félreismerhetetlen és a megértést sokszor alaposan megnehezítő gall hangképzést.

A Versailles-ból indult Phoenixet a 2000-es évek elején egy ideig a Strokeshoz hasonlították, de aztán kiderült, hogy a gitárreneszánszért nagymértékben felelős New York-i csávókhoz képest Thomas Marséké jóval fejlődőképesebb zenekar. A nagy robbanás a 2009-es Wolfgang Amadeus Phoenixszel következett be, melynek ellenállhatatlan slágerei Grammy-díjat is eredményeztek, idén pedig már a legnagyobb amerikai fesztivál, a Coachella headliner pozíciója is összejött nekik (ahol a zenekar mindenki legnagyobb meglepetésére a gyerektapogató nyálendbí sztárral, R. Kellyvel lépett fel).

A Phoenix most is a francia kollégával, Philippe Zdarral dolgozott, és az eBayen potom 17 000 dollárért megvette azt a konzolt, amin három évtizede Michael Jackson Thrillerét is rögzítették. Ennek megfelelően elektronikusabb is a hangzás a megszokottnál, és kevesebb a gitár. A lemezcím meg jó adag önbizalmatlanságot sugall, pedig valószínűleg csak a 2009-es előd nagyképűségéből akartak viszszavenni. Bárhogyan is, jó hír, hogy a Wolfgang Amadeus Phoenixhez képest a Bankrupt! sokkal egységesebb munka lett; igaz, nem is emelkednek ki róla Lisztomania vagy 1901 típusú slágerek. Oké, a Bowie-féle China Girlre hajazó Entertainment meghódíthatná a listákat, de hiányzik belőle a lehengerlő refrén. Amúgy ebben a dalban - és a kettővel későbbi S.O.S. In Bel Airben is - a Pet Shop Boys köszön vissza, és természetesen megint megkapjuk az eddig is legnagyobb ihletforrást, vagyis a nyolcvanas évek Hall & Oates-féle szoft rockját - de a Phoenix olvasatában mindez sokkal vállalhatóbban hangzik.

Egymást váltják a gyors és a lassabb számok, igazi kivétel pedig csak egy van: a közel hétperces címadó experimentálisabb hangulatával a Somewhere című filmhez készült soundtrackjüket idézi (nem véletlenül: Mars a rendezőnő, Sofia Coppola férje). Amúgy érdekes, hogy ezeket a franciákat mennyire szívesen hívják filmekhez, hiszen már a Daft Punk és az M83 - akik ezen a lemezen kapnak egy főhajtást a Chloroform című dalban - is megismerkedett Hollywooddal, nem beszélve az Airről - úgyhogy most már csak a Justice maradt hátra (majd a Balaton Soundon rákérdezünk).

Sony, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.