Lemez

Frank hódítás

Phoenix: Bankrupt!

Zene

Korábbi zsebnyelvészi tevékenységem során jó darabig azon az állásponton voltam, hogy angolul nehezebb énekelni, mint szimplán beszélni, és nem gondoltam volna, hogy majd pont a franciák fognak megcáfolni.

Az Air és a Phoenix dalaiban is meglepően korrekt a kiejtés, de ha az ember megnéz egy velük készült interjút, már hallja is a beszédükben a félreismerhetetlen és a megértést sokszor alaposan megnehezítő gall hangképzést.

A Versailles-ból indult Phoenixet a 2000-es évek elején egy ideig a Strokeshoz hasonlították, de aztán kiderült, hogy a gitárreneszánszért nagymértékben felelős New York-i csávókhoz képest Thomas Marséké jóval fejlődőképesebb zenekar. A nagy robbanás a 2009-es Wolfgang Amadeus Phoenixszel következett be, melynek ellenállhatatlan slágerei Grammy-díjat is eredményeztek, idén pedig már a legnagyobb amerikai fesztivál, a Coachella headliner pozíciója is összejött nekik (ahol a zenekar mindenki legnagyobb meglepetésére a gyerektapogató nyálendbí sztárral, R. Kellyvel lépett fel).

A Phoenix most is a francia kollégával, Philippe Zdarral dolgozott, és az eBayen potom 17 000 dollárért megvette azt a konzolt, amin három évtizede Michael Jackson Thrillerét is rögzítették. Ennek megfelelően elektronikusabb is a hangzás a megszokottnál, és kevesebb a gitár. A lemezcím meg jó adag önbizalmatlanságot sugall, pedig valószínűleg csak a 2009-es előd nagyképűségéből akartak viszszavenni. Bárhogyan is, jó hír, hogy a Wolfgang Amadeus Phoenixhez képest a Bankrupt! sokkal egységesebb munka lett; igaz, nem is emelkednek ki róla Lisztomania vagy 1901 típusú slágerek. Oké, a Bowie-féle China Girlre hajazó Entertainment meghódíthatná a listákat, de hiányzik belőle a lehengerlő refrén. Amúgy ebben a dalban - és a kettővel későbbi S.O.S. In Bel Airben is - a Pet Shop Boys köszön vissza, és természetesen megint megkapjuk az eddig is legnagyobb ihletforrást, vagyis a nyolcvanas évek Hall & Oates-féle szoft rockját - de a Phoenix olvasatában mindez sokkal vállalhatóbban hangzik.

Egymást váltják a gyors és a lassabb számok, igazi kivétel pedig csak egy van: a közel hétperces címadó experimentálisabb hangulatával a Somewhere című filmhez készült soundtrackjüket idézi (nem véletlenül: Mars a rendezőnő, Sofia Coppola férje). Amúgy érdekes, hogy ezeket a franciákat mennyire szívesen hívják filmekhez, hiszen már a Daft Punk és az M83 - akik ezen a lemezen kapnak egy főhajtást a Chloroform című dalban - is megismerkedett Hollywooddal, nem beszélve az Airről - úgyhogy most már csak a Justice maradt hátra (majd a Balaton Soundon rákérdezünk).

Sony, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.