A Los Angeles-i Flying Lotus jelentőségét jól illusztrálja, hogy előző két lemezét - a cyberpunkos wonkykat felvonultató Los Angelest és a pszichedelikus hárfákból meg lézeres szintikből hegesztett Cosmogrammát - a szakírók vita nélkül az utóbbi évek legfontosabb elektronikus zenei megjelenései közé sorolták (mi sem győztünk lelkesedni érte! – a szerk.). A fiatal művész a 2000-es évek végén új irányzatot indított el, és a mai napig az élén áll vezetőként. Így aztán nem meglepő, hogy amikor nyáron kiszivárgott az új lemez híre, döbbenetes hájpgépezet kelt életre. Augusztusban J. Rocc és Benji B a BBC Radio One-on mutatta be a See Thru To U című számot, amiben Erykah Badu énekel, majd nem sokkal később a Warp nagy költségvetésű promóciós videókat kezdett feltölteni a YouTube-ra, a megjelenés előtt pedig a Twitter-fiókok és Facebook-megosztások attól voltak hangosak, hogy az albumot üdvözlő londoni partin ünnepelte Venus Williams a wimbledoni teniszgyőzelmét.
Az Until The Quiet Comes nem reflektál annyira a korszellemre, mint a Cosmogramma. Már nem a wonky a legtrendibb irányzat, mindazonáltal a szerző a dzsessz- és soulgyökereit keresve sokkal tudatosabban, öntörvényűbben járja benne a saját útját, mint bármikor. Maguk a felvételek nyugodtabbak, lassabbak és néha talán csendesebbek. A hangszerelések és szerkezeti megoldások esetleg eszünkbe juttathatják azokat a YouTube-videókat, amik Flying Lotus és az Infinity nevű nagyzenekar közös fellépéseit dokumentálják: a Tiny Torturesben, a See Thru To U-ban, a DMT-ben, a Hungerben vagy épp a címadóban az elektronika háttérbe szorul. A ritmusképletek sokszor még most is kategorizálhatatlanok, és természetesen megint van sok wonky beat - ezek ma már persze nem annyira furcsák, mint, mondjuk, négy évvel ezelőtt -, melyeket megszelídít egy felcsendülő zongora, cin, dob vagy vokál. Az utóbbiak ráadásul sokszor kifejezetten elmosódó, álmos hangsávok formájában jelennek meg. S persze azért a végén, a Me Yesterday // Cordid című számban megint van nagy adag kozmikus elszállás: a semmiből jelennek meg távoli bolygók színes galaxisokban, és kibontakozik valamiféle csodálatos futurizmus, ami az elektronikus zene sajátja, de közben az egész élmény végig kézzel fogható és teljességgel átélhető - s igazából ez az, aminek köszönhetően Flying Lotus zenéje univerzálisabb a kortársakénál.
Brainfeeder/Neon Music, 2012
