Lemez

Darkthrone: Arctic Thun­der

  • - greff -
  • 2016.11.06 13:10

Zene

Amikor a norvég Gylve Fenris Nagellt, ismertebb nevén Fenrizt, a Darkthrone duó egyik felét néhány héttel ezelőtt a politikatörténet egyik legszebb kampányszlogenjével („Kérlek, ne szavazz rám!”) és jelölti fotójával (rajta a lóhajú, tetovált művésszel és Nugatti nevű macskájával) beválasztották helyettes tagnak szülővároskája, Kolbotn önkormányzatába, akkor egy elképesztő történet végképp különös tetőpontjára ért. Hiszen a Darkthrone mégiscsak a mizantróp, bezárkózó, ultraradikális, itt-ott szélsőjobboldali és köztörvényes elemeket is mozgató norvég black metal meghatározó zenekaraként tűnt fel, amely a Transilvanian Hungerrel e fénytelen és fagyos zsáner egyik legismertebb lemezét jelentette meg 1994-ben, hogy aztán öt mogorva albummal később váratlanul a maga nyersességében is nyitottabb, közösségformáló szellemiséggel átitatott, szívből szerethető zenére váltva formálják át a zenekart, illetve a blogot író, podcastet vezető, a világ összes igazhitű metálcsapatát lelkesen a nagyobb közönség elé táró Fenrizt egyfajta melegen dohogó kályhává, amelynek közelében boldogan megpihenhetnek a digitális világ borzalmaiban megfáradt rockerek. A 80-as évek első felének nyers fémzenéje rajtuk keresztül ismét belopakodhatott a nappalikba, immár egy olyan miliőben, melyben egy hírhedt black metalost, a 93-ban meggyilkolt Euronymoust majdnem megszavazták egy norvég légitársaság címerfigurájának.

Ami kicsit azért már sok ebből az új szívélyességből. Talán ezt érezték meg a Darkthrone tagjai is, amikor friss lemezükre a megelőző anyagok tradicionálisabban heavys elemeinek megőrzésével némiképp jegesebb, éjszakaibb hangzást és faragatlanabb éneket varázsoltak – a továbbra is röhejesen szórakoztató zenéjükhöz. A régi fanok már felnőttek, de az Arctic Thunder apákhoz és fiaikhoz egyaránt szól, s így a Darkthrone már megint valami képtelent csinál: családbarát extrém metált.

Peaceville, 2016

Neked ajánljuk