A harminchat éves francia művész korunk egyik legérzékenyebb zongoristája. Örömünkre többször is járt Budapesten az elmúlt évek során, és lemezeit sem kellett nélkülöznünk, így aztán hallhattuk szólóesteken és nemrég zenekari hangversenyen, versenyművek előadójaként, játszotta a számára kulcsfontosságú Bachot – de Schubertet, Schumannt, Brahmsot, sőt Schönberget is, legutóbb pedig, amikor a Párizsi Kamarazenekarral érkezett a Zeneakadémiára, Mendelssohnt. Lemezei közül legkivált Bach-felvételei emlékezetesek, amelyekkel új etalont teremtett, a különleges kifinomultság, elmélyültség, komolyság jegyében. De hasonló élmény Chopin-játéka is, amely legújabb CD-jén hallható.
Hogyan kell egyetlen szerző műveiből antológiaszerű hanglemezműsort összeállítani? Nyilván a sokszínűség, a kontraszt jegyében – gondolhatnánk. De ha így okoskodunk, talán túlságosan is konvencionálisak vagyunk, ellentétben Fray-jal, aki az egész lemezt egyetlen hangulat, egyetlen lelkiállapot variánsaira fűzte fel. Schumann aforizmája szerint Chopin művei virágok közé rejtett ágyúk – és ami azt illeti, ezen a lemezen az ágyúk nem dördülnek el, csak a virágok illatát érezni. A tizenhárom mű közül hét noktürn, három mazurka: halk, bizalmas, vallomásos zenék, melyeket Fray megejtő, varázsos közvetlenséggel és valószínűtlen részletgazdagsággal ad elő. Az Asz-dúr polonézfantázia, egy impromptu és egy keringő árnyalja az összképet – de sok viharzást ezektől se várjunk. Úgy tűnik, David Fray ezúttal csak egyféle Chopint kívánt megmutatni nekünk, pontosabban a sokféleséget egyféle alaphangulat – a töprengő, álmodó melankólia – szűrőjén keresztül engedi eljutni hozzánk. Az eredmény több mint meggyőző: David Fray Chopinje homogenitásában is teljes és hiánytalan világ, egy megrendítően személyes mondandójú, érzékeny, sebzett lelkű költő kifinomult világa.
Erato, 2017
