Lemez

David Fray (és barátai): Bach Concertos for 2,3 & 4 pianos

  • - csk -
  • 2019. június 9.

Zene

Sokszor igazolt tapasztalat, hogy a régizenei repertoárból Bach billentyűs művei reagálnak legkedvezőbben a modern hangszeren történő megszólaltatásra. A mai zongorák egzakt hangzása nagyszerűen szolgálja a plasztikus hangképzést, a tiszta rajzolatú ritmika megjelenítését és a világos artikulációt, mindez pedig rendkívül előnyös Bach billentyűs műveiben, legyen szó a Wohltemperiertes Klavierról, a Partitákról, a Két- és háromszólamú invenciókról, a Francia és Angol szvitekről.

Vagy éppen a zongoraversenyekről (amelyek eredetileg persze csembalóversenyek). Ezeknek külön ága a két, három, illetve négy zongorára írt versenyművek csoportja, amelyet – öt művet – legutóbb a francia David Fray, korunk egyik kiemelkedő Bach-interpretátora vett lemezre. Társaiul egykori tanárát, Jacques Rouvier-t és két kortársát, Emmanuel Christient és Audrey Vigoureux-t választotta (ők is Rouvier-növendékek), a zenekar az Orchestre National du Capitole de Toulouse vonósegyüttese.

Tárgyilagosság és indulat, tagoltság és éneklő dallamformálás, rugalmasság és energia – ezek lehetnek a hívószavak, ha jellemezni próbáljuk az öt versenymű szuggesztív, magas színvonalú megszólaltatását. A négy billentyűs muzsikus egységes zenei szemléletet képvisel, amelyben meghatározó az emocionalitás és a kontroll egyensúlya, a magasfokú hangszeres kidolgozás és a kreatív, színgazdag muzsikálás szelleme. A darabok ebben a kortalanul „stílusok feletti” interpretációban egyszerre szólalnak meg hamisítatlan barokk versenyművek és időtlenül modern kompozíciók gyanánt.

Erato, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.