„– Emberek! Ebben a házban ma megjelent az elmúlás mementója! Idejöttem, hogy legyek a láthatatlan kéz Nebukadnezár palotája falán! Jusson eszetekbe, hogy a márványoszlopok, selyemfüggönyök, aranyozott kárpitok között éppúgy felírja a falra a döghalál, hogy »méne, méne, tekel ufárszin!«, mint a legutolsó halászkunyhóra. Eljöttem, hogy táncoljak közöttetek, hogy mulassak veletek, mert így talán süket fületek is meghallja, vak szemetek is meglátja a halált, amikor magasra emelem e bűnös kelyhet... Magasra emelte a pezsgőspoharat a döbbent csendben, a földhöz csapta, végignézett a rémült embereken, és távozóban még ezt mondta: – Ezért kértem a pezsgőt… Hogy megsemmisítsem, mint a világi bűn jelképét. A mixer babonás rémülettel suttogta: – Ezt értem… De minek kellett bele a jég?... A zord misszionárius azonban nem felelt, hanem elhagyta döngő léptekkel a bárt.”
A Vesztegzár a Grand Hotelben mosolyfakasztó részlete annak bizonyságául szerepel e heti ajánlónk elején, hogy a végzet feltartóztathatatlan közeledtét hirdető „írás a falon”, vagyis Dániel könyvének ismert története mily népszerű toposz is a nyugati világban. Bél-sar-uszur, vagyis Belsazár, azaz Baltazár újbabiloni király baljós lakomája most vasárnap például monumentális oratórium formájában jut majd elénk (Nemzeti Hangversenyterem, május 12., fél nyolc). William Walton 1930-as évekből való műve Hollerung Gábor vezényletével, a Budafoki Dohnányi Zenekar, Kovács István, valamint éppen nem utolsósorban több száz kórusénekes, az úgynevezett Országos Egyesített Énekkar előadásában fog felhangzani.
A koncert másik száma a Karfantázia lesz, és
Beethoven természetesen korántsem csupán ezzel a nagyszabású, habár félsikerű szerzeményével képviselteti majd magát a heti koncertprogramon. Fischer Ádám és pompás koppenhágai együttese, a Dán Kamarazenekar például a 4. szimfónia előadásával fogja beszegni a bécsi klasszika triászát megidéző hangversenyét (Zeneakadémia, május 12., fél nyolc). E kompozíció második tételét Berlioz szerint nem is ember, hanem maga Mihály arkangyal alkotta meg, azonban ezt a felmagasztaló szándékú badarságot most csupán azért citáljuk, hogy így könnyebben szóba hozhassuk a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának és Énekkarának jövő keddi koncertjét, melynek második száma az európai civilizáció második legnevezetesebb Hektorjának Nyári éjszakák című dalciklusa lesz (Nemzeti Hangversenyterem, május 14., fél nyolc).
Kesselyák Gergely Berlioz dalai előtt és után Rachmaninov-kantátákat készül elvezényelni, és orosz kórusszám a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar közös fellépésén is akad majd, elvégre ott Stravinsky Zsoltárszimfóniája meg oly sokáig elveszettnek hitt ifjúkori Gyászéneke vár a megszólaltatásra (Zeneakadémia, május 16., fél nyolc). Valamint éppen nem mellesleg Prokofjev – Rosztropovicsnak ajánlott – Sinfonia concertantéja, Várdai István szólójával, végezetül pedig Sibelius VII. szimfóniája – aligha csupán a jeles vendégkarmester, a finn Hannu Lintu örömére.
