Koncert

Depeche Mode

Zene

Nem sok nagynevű külföldi zenekar mondhatja el magáról, hogy tizenháromszor járt Magyarországon – a Depeche Mode a kevesek egyike. Turnénként általában két koncertet adnak nálunk, de most, a Spirit albumot követő körútnak Sopron már a harmadik hazai állomása volt. Túl sok változatosságot nem is vártunk; a VOLT-os fellépésük igazából azért ment ritkaságszámba, mert korábban még soha nem léptek fel magyarországi fesztiválon. Egy kicsit szokatlan is, ahogy az aréna-, illetve stadionkoncertek eksztatikus hangulatához képest itt aránylag hűvösebben fogadja őket a közönség, de hát egy ilyen eseményre olyan laikusok is odavetődnek, akik nem feltétlenül a pecsás DM-klubok bulijain nőttek fel. A szettlista csak nyomokban tartalmaz Spirit-dalokat (összesen kettőt), a zenekar inkább amolyan best of programot zúdít a nézőseregre. A februári budapesti koncerthez képest rövidebb a buli (mégiscsak fesztivál), és mintha csak az akkori koncert kivonatát kapnánk. A különbség az új számok elmaradása mellett mindössze annyi, hogy a szokásos Martin Gore-blokk most más dalokat tartalmaz (ezúttal a Things You Saidet és a Somebodyt), és hogy a záródal nem a Personal Jesus, hanem a tinglitangli Just Can’t Get Enough. Szinte hátborzongató belegondolni, hogy ha legközelebb erre jönnek egy esetleges újabb turné során, a tagok hatvanévesek lesznek. Oké, róluk már sokszor elmondták, hogy ők az elektronika Rolling Stonesa, de aki járt DM-koncerten az elmúlt években, az tudja, hogy ez már egy ízig-vérig rockzenekar. Gore sokkal több számban gitározik, Peter Gordeno révén egyre többet kerül elő a basszusgitár, Christian Eigner néha már bántóan túldobolja a dalokat, Dave Gahan meg egész biztosan a legrátermettebb frontember Freddie Mercury óta. Andy Fletcher pedig… Na mindegy, a lényeg, hogy jók ezek a koncertek, kár, hogy a Mode egy ideje valahogy nem nagyon tud megújulni, még koncertzenekarként sem.

VOLT Fesztivál, június 26.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.