Koncert

Depeche Mode

Zene

Nem sok nagynevű külföldi zenekar mondhatja el magáról, hogy tizenháromszor járt Magyarországon – a Depeche Mode a kevesek egyike. Turnénként általában két koncertet adnak nálunk, de most, a Spirit albumot követő körútnak Sopron már a harmadik hazai állomása volt. Túl sok változatosságot nem is vártunk; a VOLT-os fellépésük igazából azért ment ritkaságszámba, mert korábban még soha nem léptek fel magyarországi fesztiválon. Egy kicsit szokatlan is, ahogy az aréna-, illetve stadionkoncertek eksztatikus hangulatához képest itt aránylag hűvösebben fogadja őket a közönség, de hát egy ilyen eseményre olyan laikusok is odavetődnek, akik nem feltétlenül a pecsás DM-klubok bulijain nőttek fel. A szettlista csak nyomokban tartalmaz Spirit-dalokat (összesen kettőt), a zenekar inkább amolyan best of programot zúdít a nézőseregre. A februári budapesti koncerthez képest rövidebb a buli (mégiscsak fesztivál), és mintha csak az akkori koncert kivonatát kapnánk. A különbség az új számok elmaradása mellett mindössze annyi, hogy a szokásos Martin Gore-blokk most más dalokat tartalmaz (ezúttal a Things You Saidet és a Somebodyt), és hogy a záródal nem a Personal Jesus, hanem a tinglitangli Just Can’t Get Enough. Szinte hátborzongató belegondolni, hogy ha legközelebb erre jönnek egy esetleges újabb turné során, a tagok hatvanévesek lesznek. Oké, róluk már sokszor elmondták, hogy ők az elektronika Rolling Stonesa, de aki járt DM-koncerten az elmúlt években, az tudja, hogy ez már egy ízig-vérig rockzenekar. Gore sokkal több számban gitározik, Peter Gordeno révén egyre többet kerül elő a basszusgitár, Christian Eigner néha már bántóan túldobolja a dalokat, Dave Gahan meg egész biztosan a legrátermettebb frontember Freddie Mercury óta. Andy Fletcher pedig… Na mindegy, a lényeg, hogy jók ezek a koncertek, kár, hogy a Mode egy ideje valahogy nem nagyon tud megújulni, még koncertzenekarként sem.

VOLT Fesztivál, június 26.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.