A Depeche Mode-hoz hasonlóan az idei VOLT Fesztivál másik veterán fő fellépője, az Iron Maiden is sokszor járt már Magyarországon: ahogy Dave Gahanék, ők is tizenkétszer koncerteztek eddig hazánkban a soproni fellépést megelőzően. A Maiden a Legacy of the Beast névre keresztelt koncertkörutat bonyolítja le épp, aminek az a lényege, hogy ezúttal szinte kizárólag a nagy klasszikusokra és slágerekre koncentrálnak, már ha a „sláger” szót van értelme velük kapcsolatban emlegetni. Telt házas a buli, a zenekar meg jó fél órát csúszik, mert épp megy az angol–belga meccs, és a hírhedten fociőrült Maiden-vezér, Steve Harris addig úgyse lép színpadra, amíg le nem fújják az angolok vereségével záródó találkozót. De aztán ahogy beindul az intró, azonnal lehet érezni, hogy valami nem stimmel. A hang körbe-körbeforog, ami azért is furcsa, mert nincs annyira nagy szél, mégis úgy tűnik néha, mintha a légáramlatok összevissza lökdösnék a koncertet, és simán lehet, hogy bizonyos részeket a szomszédos Harka faluban sokkal jobban lehet élvezni, mint a fesztiválon. Így sajnos egy kicsit értelmezhetetlenné válik a buli, pedig a zenekar mindent belead, és a látvány is lenyűgöző. A koncert elején egy komplett repülő lebeg a zenekar felett, elképesztő háttérképeket kapunk, és egy ponton még a Maiden kabalazombija, Eddie is vív egy kardpárbajt Bruce Dickinsonnal. A frontember (aki állítólag egy aldis szatyrot szorongatva ment fel a színpadra) elmesél egy történetet magyar edzőjéről, biztosítja az esetleges belga nézőket arról, hogy a vb-t úgyis az angolok nyerik, amúgy nem dumál sokat, inkább a daloknak adja át a főszerepet. A szettlista – amelybe érdekes módon két dal is bekerült a 90-es évekbeli, Dickinson nélküli korszakból – hibátlan, és így tökéletesen alkalmas lenne a zenekarral most ismerkedőknek, ha nem lenne ez a hangzásbeli malőr. A koncert előtti és utáni rettenetes közlekedési káosz meg már más lapra tartozik.
VOLT Fesztivál, június 28.
