De mindez mellékvágány, a fõ tétel Elina Garanca a címszerepben. Ibolyakék szemû szõkeségével, gödröcskés mosolyával, álmodozó szelídségével is - de elsõsorban a hangjával, amelynek homogén teltsége, technikai biztonsága és kifejezõ ereje méltán sztárolja a lett (rigai) mezzoszopránt. A kifogástalan vokális teljesítményhez természetes játékkultúra társul, amelyben a pasztellszíneké, a fátyolos bánaté és a hamvas bájé az elsõbbség. Garanca Hamupipõkéje rögtön beleszeret Lawrence Brownlee álruhás Don Ramirójába, eszébe sem jut összetéveszteni az inasnak öltözött piknikus herceget a fõrangot imitáló daliás Dandinival (Simone Alberghini). Nem tudni, hogy a szociális együttérzés vonzza-e inkább, vagy a szárnyaló tenor, de tény, hogy a fiatal afroamerikai, aki idõközben maga is Met-sztárrá emelkedett, rendkívüli elánnal és a legnagyobb magasságban is tökéletesen birtokolja a szólamot. Testes, minden regiszterben kiegyenlített matéria az övé. Alessandro Corbelli buffo basszusa szolgáltatja Don Magnifico szerepében a hadaróáriák és bohóckodások kötelezõ geg-elemeit. A pattogó szextett lehetne élesebb, de Garanca önmagában is maximum.
Deutsche Grammophon/Universal, 2009, 2 DVD
*****
