What watch? Ten watch. Such much! A Casablanca igazi such much film volt, mindenbõl sok volt benne, olyan sok; csoda, hogy mégis mûködött - ma professzorok élnek abból, hogy kimutatják, mégis miért. Rosszabbik eset, amikor gyakorló filmrendezõk élnének abból, hogy újrajátszatják Sammel a régi melódiákat, szinte kivétel nélkül a diplomáciai védettséget nyújtó hommage nevében. Sydney Pollack Robert Redfordot küldte Havannába elõre megfontolt casablancázás céljából, ezúttal pedig John Cusack hajózik be az 1941-es Sanghajba hasonló megfontolásból. A Cinikus Amerikaiban hamar felhorgad a cinikus amerikaiakba gyárilag beszerelt narrátor, mely szerint a szektorokra osztott Sanghaj Kelet Párizsa, ahol inni a brit szektorban, enni a franciában, kémkedni meg a németben érdemes. De a japán szektort, ismétlem, a japán szektort, ha jót akarsz, ember, ha jót akarsz, ember, messze elkerülöd, messze elkerülöd. A Cinikus Amerikai így is tesz, iszik itt, eszik ott, kémkedik a kabarénácik közt, a japán szektorban pedig nemzetközi bonyodalmakat okoz, de fõleg szerelmes lesz. Útja selyem zsebkendõk és konspirációs célokat szolgáló ezüst cigarettatárcák meg kémek, gengszterek és ellenállók között vezet - Redforddal szemben az Cusack mázlija, hogy az õ útját nem egy Pollack, hanem a jóval szerényebb képességû Mikael Hcfström egyengeti, így az eleve fennálló elõítéleteknek hála különösebb elvárásaink nincsenek. S ezeknek a nem különösebb elvárásoknak eleget is tesz a Sanghaj: igazi B kategóriás such much film, a what watch és a ten watch varázsa nélkül.
Forgalmazza a Pro Video
** és fél
