Színház - Tűzifa - Osztrovszkij: Erdő

  • Csáki Judit
  • 2011. április 28.

Zene

A kommunizmusban játszódik Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című komédiája, legalábbis Egon Savin átdolgozásában, az ő szerb szövegének Gállos Orsolya által készített fordításában, az Új Színházban.

A kommunizmusban játszódik Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című komédiája, legalábbis Egon Savin átdolgozásában, az ő szerb szövegének Gállos Orsolya által készített fordításában, az Új Színházban.

Az első jelenet alatt - amelyben Szomorov és Vigov, a két színészarchetípus a vasfüggöny előtt abszolválja ismeretterjesztő nagyjelenetét a színészlét manapság kivált aktuálisnak tetsző sötét bugyrairól - erre, mármint hogy átdolgozást látunk, nem kell rájönnünk. A kesernyés komédiai hangnem van megütve: Gáspár Sándor a tragikus színész míves gúnyájában érzékenyen és érzékletesen mutatja Osztrovszkij színházi rajzolatának természetes időszerűségét, Vass György mint Vigov ugyancsak hatásosan kontrázik. Tőlük aztán maradhatnánk az eredeti opusnál - sőt, ami őket illeti, ott is maradunk.

Mert egyébként a huszadik században járunk, a (talán szovjet?) kommunizmus sűrűjében, méghozzá katonai környezetben. Melyben Gurmizsszkaja, a korosodó asszony katonás mozdulatokkal kommandírozza környezetét, miközben tekintélyes méretű (dolgozó?) szobájába időről időre belepásztáz egy külső reflektor. Az amúgy puritánul elegáns térben (díszlet- és jelmeztervező: Balla Ildikó) a hátsó ajtó mögött egy posztamensen arany szoborfej elnagyolt vonásokkal; az örök kurrens vezér, mondjuk. A szereplők olykor elvtársnőnek illetve elvtársnak szólítják egymást - már aki, persze.

És ha ezen az akadálynak súlyos, koncepciónak gyönge gondolati és fizikai építményen átverekszi magát Osztrovszkij, akkor többé-kevésbé le is pereg a dráma, mármint az Erdő. Amelyben az álgazdag asszony megjátszott jótékonykodással és képmutató rokoni szeretettel munkálkodik saját boldogságán: a fiatal szerető, a későbbi férj megszerzésén. Mintegy mellesleg elkótyavetyéli a saját és mások pénzét, viszályt szít a többiek között, hazugsággal manipulálja a szerelmeseket, és átlátszó eltökéltséggel képviseli saját érdekeit. A tragikus színész - ki más? - átlát a szitán, és előbb megpróbálja a "jók" oldalára állítani a befolyásolható rokont, majd afféle alkalmi bíróként igazságot tesz, a saját kárára egyébként. Kedves hitvallás a színház, a színészet immanens erkölcsisége mellett.

Ebből az egyszerű meséből, vagyis Osztrovszkij drámájából születtek nagyszerű előadások nálunk a nem is nagyon távoli múltban; például Ascher Tamás rendezésében Kaposváron, amelyből nemcsak Molnár Piroska játéka, hanem Kocsis Pál és Kovács Zsolt vándorszínészduója is beleégett a nézői emlékezetbe. Pedig Ascher sem a vígjáték kliséiből dolgozott, hanem az erdőmetaforát játszotta ki: az erősek elnyomják a gyöngét, így satnyul a világ.

Savin a történetet vélhetően azért helyezte más korba, hogy komorabb színt adjon neki. Hogy legalább azok számára, akik megélték és emlékeznek rá, fölidézze a kommunista exteriőr fenyegető atmoszféráját; azt, amelyben a hatalom pénzzel és a pénz hatalommal párosul, és együtt hatalmas gazemberségre képes.

De hát Gurmizsszkaja Takács Katalin alakításában nem félelmetes, legföljebb szánalmas figura - szeretethiányos, a saját öregedésével szemben kritikátlan asszony. Manipulációi kisszerűbbek és átlátszóbbak, semhogy hatalmi köntösének tulajdoníthatnánk: egy nő akar itt szerelmet venni, jó pénzért. Takács Katalin minden színészi engedelmessége ellenére sokszor mégis ledobja magáról a rendezői koncepciót, és amennyire lehet, Osztrovszkijból dolgozik. Nehéz dolga van: Savin rendezői belenyúlása elég ahhoz, hogy a figura felnövését és kompakt hatásosságát megakadályozza - Takács játékát minduntalan megtöri a beleerőszakolt áthangolás.

A többieket ugyanezen rendezés csak kisebbíti - amit jelen körülmények közt nehéz sajnálni. Mert normális körülmények között - értsd: normális rendezés esetén - a Hirtling István játszotta erdőfelvásárló Voszmibratov fékezett habzásáért igazán kár, hisz' Hirtling fanyar-ironikus játékstílusával sokkal több lehetne. A fogadott lány, Akszjusa Nemes Wanda alakításában takarítónő és szüfrazsett keveréke, föltehetően neki is a rendező szignálta ki ezt a találmányt, viszont az Almási Sándor játszotta simulékony fideszudvaronc (Bulanov) kortársi kreatúra, bár ősei kétségtelenül a kommunizmusban keresendők. Derzsi János Karpján nem fog Savin kése - ő Osztrovszkijból dolgozik, ha esik, ha fúj.

Az nem meglepő, hogy Osztrovszkij hősleg ellenállt a kommunizmusba deportálásnak. Az sem meglepő, hogy ebben a küzdelemben megroggyant, nem is kicsit. Az sem, hogy az eredmény: szomorú birkózás, a győzelem esélye nélkül. Az már kicsit meglepő, hogy a nyilván hosszas próbafolyamat alatt senki nem vette észre, hogy egész pályaudvar épült itt vakvágányokból. Az meg nagyon meglepő, hogy mindez ráadásul még végtelenül unalmas is lett, alig lehet kivárni a végét, amit igazán nem hittem volna Osztrovszkij Erdő című darabjáról.

Az ember nem szűnik meg sajnálni az Új Színház tehetséges, többre és sokra képes színészeit.

Új Színház, április 21.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.