Lemez

Dzsindzsa: Fuss

  • - minek -
  • 2016. augusztus 14.

Zene

Egy fúvós, egy bőgős, egy dobos: ez talán – mind a felállást, mind hangzását tekintve – a leginkább hagyományos, papíron feszes szigorúságot sugalló, valójában rendkívüli szabadságot nyújtó dzsesszformáció. A Dzsindzsa trió fiatal zenészei pontosan ismerik annak a titkát, hogyan lehet ebből a legtöbbet kihozni: a stopper szerint meglepően rövidnek tűnő, de tartalmas és módfelett dinamikus szerzeményeket játszanak, melyek markánsan magukon viselik például a hatvanas évek klasszikus dzsesszhagyományának nyomait, de akad mellette más is bőven. A nemes kocsmai/kabaréhagyományok, a népzenei elemek, a balkáni, karibi (calypso) témák, s néha akár a rockabilly lüktetése (mint a Koma című kis etűdben) harmonikusan simulnak bele a számok izgalmasan változatos szövetébe. A Dzsindzsa alapvetően három kiváló, sok formációból ismert zenész jutalomjátéka: Weisz Gábor szaxofonos, fuvolás (Fröccs, Double Weisz, Road Six Sax Quartet), Hock Ernő bőgős-basszer (a teljesség igénye nélkül: Jü, Less Is More, Hiketnunk, Zuboly) és G. Szabó Hunor dobos (Jónás Vera Experiment, WH, Borbély–Dresch Quartet, Balkán Jazz Projekt) tökéletesen egymásra talált. Szívvel-lélekkel muzsikálnak együtt, játszanak egymás alá, és annyi kis ötletet építettek be a közös munkába, amennyiből akár három lemez is kitelne. A Dzsindzsa úgy beszél a dzsessz formanyelvén, hogy nem csupán a műfaj elkötelezett rajongóinak szívét dobogtatja meg, hiszen a maga szellemesen improvizatív stílusával, finom iróniával, kellő érzékenységgel s néha kifejezetten punkos zúzással könnyedén levehet bárkit a lábáról.

PrePost, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.