Egy fúvós, egy bőgős, egy dobos: ez talán – mind a felállást, mind hangzását tekintve – a leginkább hagyományos, papíron feszes szigorúságot sugalló, valójában rendkívüli szabadságot nyújtó dzsesszformáció. A Dzsindzsa trió fiatal zenészei pontosan ismerik annak a titkát, hogyan lehet ebből a legtöbbet kihozni: a stopper szerint meglepően rövidnek tűnő, de tartalmas és módfelett dinamikus szerzeményeket játszanak, melyek markánsan magukon viselik például a hatvanas évek klasszikus dzsesszhagyományának nyomait, de akad mellette más is bőven. A nemes kocsmai/kabaréhagyományok, a népzenei elemek, a balkáni, karibi (calypso) témák, s néha akár a rockabilly lüktetése (mint a Koma című kis etűdben) harmonikusan simulnak bele a számok izgalmasan változatos szövetébe. A Dzsindzsa alapvetően három kiváló, sok formációból ismert zenész jutalomjátéka: Weisz Gábor szaxofonos, fuvolás (Fröccs, Double Weisz, Road Six Sax Quartet), Hock Ernő bőgős-basszer (a teljesség igénye nélkül: Jü, Less Is More, Hiketnunk, Zuboly) és G. Szabó Hunor dobos (Jónás Vera Experiment, WH, Borbély–Dresch Quartet, Balkán Jazz Projekt) tökéletesen egymásra talált. Szívvel-lélekkel muzsikálnak együtt, játszanak egymás alá, és annyi kis ötletet építettek be a közös munkába, amennyiből akár három lemez is kitelne. A Dzsindzsa úgy beszél a dzsessz formanyelvén, hogy nem csupán a műfaj elkötelezett rajongóinak szívét dobogtatja meg, hiszen a maga szellemesen improvizatív stílusával, finom iróniával, kellő érzékenységgel s néha kifejezetten punkos zúzással könnyedén levehet bárkit a lábáról.
PrePost, 2016
