Magánkiadású lemez, egyébként harmadik a sorban. Volt bemutató is áprilisban az A38-on, és minden koncert, legalább heti egyszer, azóta is egy lízingelt lemezbemutató. A felvételeket azok fogják élvezni igazán, akiket érdekel a dadaista szórakoztatóipar története, ne adj’ isten, végigbulizták ezekre a dalokra a 20. század végét és a 21. század elejét, valamint még mindig buliznak, vagy legalábbis szívesen elmerengenek lábrázva az aranynapokon.
A Bizottság avantgárd bájától a rákendroll megszállottságán és a blues mélységein át a magyar táncdalok szomorkás hangulatáig minden benne van a tizenhét számban. Könnyűzenei tablónál mégis több, mert a szövegek filozofikusak, humorosak, tartósnak tűnnek. Ahogy ef.Zámbó festményein, rajzain és szobrain, úgy a szövegeiben is az elviselhetőbb arcát mutatja a világ.
„Szerelem, élet, halál, valamelyik előbb-utóbb lekaszál”, vagy „te elhagysz, én elhagylak, ő elhagy és mi elhagyjuk őt”, esetleg „Szentendre, Hidegkút és Brazília, nincsen ebben semmi, de semmi hiba”, meg „elvette az eszemet a pia, hatott rám sok ideológia” és sorolhatnám. Mulatni kell, toporogni, riszálni, akármilyen a cudar világ.
„Nincs igény ezen a tájon, menjünk el innen, hogy ne fájjon, rég elhalt a begóniánk, meddig tart az agóniánk…” Ez a dal például a kilencvenes évekből a kedvencem, de lehet, hogy korábbról. Hiába énekelték nekünk ilyen szépen, nem vettük elég komolyan. De ők sem, és így legalább, bár hülyék jönnek, hülyék mennek, van valami, ami metastabilan itt maradt velünk.
Magánkiadás, 2014
