mi a kotta?

Egy vadállat vadállata

  • mi a kotta
  • 2013. március 28.

Zene

"A pódiumon egy Petersschule-növendéknek látszó fiatalember jelent meg; Szergej Prokofjev volt ez az ifjú. Zongorához ült, s úgy látszott, hogy vagy a billentyűzet leporolásával volt elfoglalva, vagy pedig vaktában verdeste a billentyűket, kemény, száraz billentéssel.

A közönség nem tudta mire vélni a dolgot. Méltatlankodó zúgolódás hallatszott. Egy házaspár felugrott, s a kijárathoz rohant: "Az ilyen muzsika megbolondítja az embert!" A terem kezdett kiürülni. A fiatal művész versenyművét a rézfúvók könyörtelenül fülsértő együttesével fejezte be. A hallgatóság meg volt botránkozva. A többség pisszegett. Prokofjev gúnyosan meghajtotta magát, majd újból a zongorához ült, és ráadást játszott. Ilyen felkiáltások hallatszottak: "A pokolba ezzel a futurista muzsikával!" "Mi élvezni jöttünk ide, ennél a muzsikánál pedig a háztetőkön kóborgó kandúroké is különb!" A modern szellemű kritikusok ellenben valósággal úsztak a gyönyörűségben. "Ragyogó! Zseniális!" - kiáltották. "Micsoda temperamentum! Micsoda eredetiség!"

Száz éve, 1913-ban így számolt be a Petyerburgszkaja Gazeta kiküldött munkatársa az alig huszonkét esztendős Prokofjev II. zongoraversenyének viharos ősbemutatójáról. Arról a versenyműről, amelynek kézirata utóbb a forradalom napjaiban porig égett, s így csak a húszas évek elején újraírt változatában válhatott huszadik századi klasszikussá. Igaz, utóbb e változat sem nyerte el éppenséggel mindenki tetszését, hiszen a párizsi társaságban, ahol Gyagilev felkérésére Prokofjev játszott e művéből, egy festő így kiáltott fel: Ez egy vadállat! (Az elállatiasodott külsejű komponista képünkön.)

Prokofjev II. zongoraversenyét most pénteken a Concerto Budapest koncertjén hallhatjuk majd, a még ugyancsak éppen huszonéves orosz zongoraművésznő, a nagyszerű Anna Vinnyickaja szólójával, méghozzá az emlegetett fenevad egy másik művének nyomában. Az oly népszerű Péter és a farkas lesz ez a koncertszám, amelynek meséjét - Bulla Elma, Peter Ustinov vagy épp Roberto Benigni után - ezúttal Rudolf Péter regéli majd el nekünk, meg-megszakíttatva a Keller András által vezényelt muzsikusoktól (Nemzeti Hangversenyterem, március 1., fél nyolc).

Egyebekben két, az előbbi koncerttől és egymástól is tekintélyes távolságra lokalizálható zenei esemény követeli ki tőlünk a hangsúlyos említést. Az előbbi a New York-i Metropolitan Opera soros vetítése, amely ezúttal egy új produkciót kínál, Wagner "szent ünnepi színjátékát", a Parsifalt, a címszerepben Jonas Kaufmann-nal, akiről alighanem okkal mondja majd Gurnemanz: "Nagy nemzetség sarja vagy, én azt gyanítom" (Fesztivál Színház, március 2., hat óra). Szerdán azután egy olyan koncert következik majd, amely ugyan szintén a szakralitás régiójában mozog és Krisztus áldozatához is szoros köze van, ám a Stabat Mater zsánerét fogja két alkotással megidézni. Vashegyi György és együttesei, valamint bevett énekesei ugyanis Pergolesi és Haydn Stabat Materét szólaltatják majd meg egyetlen koncert programján (Nemzeti Hangversenyterem, március 6., fél nyolc).

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."