mi a kotta?

Egy vadállat vadállata

  • mi a kotta
  • 2013. március 28.

Zene

"A pódiumon egy Petersschule-növendéknek látszó fiatalember jelent meg; Szergej Prokofjev volt ez az ifjú. Zongorához ült, s úgy látszott, hogy vagy a billentyűzet leporolásával volt elfoglalva, vagy pedig vaktában verdeste a billentyűket, kemény, száraz billentéssel.

A közönség nem tudta mire vélni a dolgot. Méltatlankodó zúgolódás hallatszott. Egy házaspár felugrott, s a kijárathoz rohant: "Az ilyen muzsika megbolondítja az embert!" A terem kezdett kiürülni. A fiatal művész versenyművét a rézfúvók könyörtelenül fülsértő együttesével fejezte be. A hallgatóság meg volt botránkozva. A többség pisszegett. Prokofjev gúnyosan meghajtotta magát, majd újból a zongorához ült, és ráadást játszott. Ilyen felkiáltások hallatszottak: "A pokolba ezzel a futurista muzsikával!" "Mi élvezni jöttünk ide, ennél a muzsikánál pedig a háztetőkön kóborgó kandúroké is különb!" A modern szellemű kritikusok ellenben valósággal úsztak a gyönyörűségben. "Ragyogó! Zseniális!" - kiáltották. "Micsoda temperamentum! Micsoda eredetiség!"

Száz éve, 1913-ban így számolt be a Petyerburgszkaja Gazeta kiküldött munkatársa az alig huszonkét esztendős Prokofjev II. zongoraversenyének viharos ősbemutatójáról. Arról a versenyműről, amelynek kézirata utóbb a forradalom napjaiban porig égett, s így csak a húszas évek elején újraírt változatában válhatott huszadik századi klasszikussá. Igaz, utóbb e változat sem nyerte el éppenséggel mindenki tetszését, hiszen a párizsi társaságban, ahol Gyagilev felkérésére Prokofjev játszott e művéből, egy festő így kiáltott fel: Ez egy vadállat! (Az elállatiasodott külsejű komponista képünkön.)

Prokofjev II. zongoraversenyét most pénteken a Concerto Budapest koncertjén hallhatjuk majd, a még ugyancsak éppen huszonéves orosz zongoraművésznő, a nagyszerű Anna Vinnyickaja szólójával, méghozzá az emlegetett fenevad egy másik művének nyomában. Az oly népszerű Péter és a farkas lesz ez a koncertszám, amelynek meséjét - Bulla Elma, Peter Ustinov vagy épp Roberto Benigni után - ezúttal Rudolf Péter regéli majd el nekünk, meg-megszakíttatva a Keller András által vezényelt muzsikusoktól (Nemzeti Hangversenyterem, március 1., fél nyolc).

Egyebekben két, az előbbi koncerttől és egymástól is tekintélyes távolságra lokalizálható zenei esemény követeli ki tőlünk a hangsúlyos említést. Az előbbi a New York-i Metropolitan Opera soros vetítése, amely ezúttal egy új produkciót kínál, Wagner "szent ünnepi színjátékát", a Parsifalt, a címszerepben Jonas Kaufmann-nal, akiről alighanem okkal mondja majd Gurnemanz: "Nagy nemzetség sarja vagy, én azt gyanítom" (Fesztivál Színház, március 2., hat óra). Szerdán azután egy olyan koncert következik majd, amely ugyan szintén a szakralitás régiójában mozog és Krisztus áldozatához is szoros köze van, ám a Stabat Mater zsánerét fogja két alkotással megidézni. Vashegyi György és együttesei, valamint bevett énekesei ugyanis Pergolesi és Haydn Stabat Materét szólaltatják majd meg egyetlen koncert programján (Nemzeti Hangversenyterem, március 6., fél nyolc).

Figyelmébe ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.

Mindenki hibázhat

Nem állítható, hogy a KSH direkt hamisítana adatot a szegénységi mutatók kiszámításánál. Mégis, valahogy mindig a „kellő” irányba mutatnak a számok.