A szerző talán legismertebb könyvére (Meghökkentő mesék) utaló cím alatt két kisregény terjedelmű önéletrajzi írás található. Dahl Nagy-Britanniában született és nevelkedett, de mind-két szülője norvég volt. A jó családból való, gazdag gyerekek életét élte, ám mindvégig megmaradt benne egy kis kívülállás, "norvégság", aminek ő maga mintha nem is volna tudatában, az ol-vasó annál inkább. A Mesék a gyerekkorból az, aminek mondja magát: megismertet a szülőkkel, testvérekkel, a szuper norvégiai nyaralásokkal, de a vezérszál a szerző iskolai pálya-futása az óvodától a bentlakásos fiúiskoláig. A papa azt tartotta, hogy az angol iskolarendszernél nincs jobb a világon - ez alatt a drága magániskolákat kell érteni -, de hősünknek erről nem sikerült meggyőződnie. Több szadista állatra emlékszik, mint ahány emberséges, nagy tudású tanárra, és még 68 évesen is ki van bukva azon, hogy brutális igazgatójából utóbb canterburyi érsek lett, és ebben a minőségében ő koronázta a jelenlegi uralkodót. Az első kiadós pálcázás után az anyja közölte a tanerővel, hogy "az ő hazájában nem szokás így bánni a gyerekekkel", de az otthonától távoli iskolában, ahol a felsősök rémuralma és a csicskásrendszer is súlyosbította a helyzetet, már csak magára számíthatott. Szerencséjére kitűnt a sportban és a fényképezésben, ami segített túlélnie a kiképzést. Utána viszont hallani sem akart többé tanulásról.
A brit magániskola mindenekelőtt úriemberképző, az ott végzetteket mindenütt tárt karokkal fogadták. Dahl kalandra vágyott, ezért a Shellnél vállalt állást, onnan két gyakornokév után kiküldték a mesebeli Afrikába. A második írás címe - Going Solo - egyszerre utal az otthontól való elszakadásra és a magyar címben is visszaadott Magányos repülésre, mivel az afrikai idillnek hamarosan véget vet a háború, és hősünk önkéntesnek jelentkezik a RAF-hoz. Bár-milyen izgalmasak voltak is az oroszlán- és kígyósztorik, most jön a java: a második világháború "hátsó udvarába" és kevéssé dicsőséges epizódjaiba kapunk betekintést, hiszen ki hallott eddig az athéni légi csatáról, és ki olvasott olyat, hogy "undorító nácibarát franciák"? Márpedig a szerző nem rejti véka alá a véleményét: a görög front megnyitása elhibázott lépés volt, az ottani súlyos veszteségek visszavetették az angolokat az észak-afrikai hadszíntéren (más nézetek szerint a németek többet fizettek érte, mert a görög harcok miatt késett a Barbarossa-terv), ahol 1941-ben Anglia még egy szál maga csatázott a náci, fasiszta és Vichy-francia erőkkel.
1941 tavaszán Görögországban hiányos felszereltségű (nem volt rádiójuk; a radar szerepét görög parasztok játszották, akik ültek egy-egy hegy tetején, és ha "fritz" gépet láttak, kurblis telefonon hívták a támaszpontot) maroknyi RAF-pilóta nézett szembe a Luftwaffe lehengerlő túlerejével; ki kellett tartaniuk a szárazföldi csapatok evakuálásáig, és megesett, hogy naponta háromszor-négyszer küldték őket bevetésre. Senki előtt nem volt kétséges, hogy betelik rajta a kútra járó korsó törvénye, de ezt angol flegmával fogadták, amihez Dahl még hozzádörmögte a maga józan északi szólamát az emberélet és az anyagi érték bűnös pazarlásáról. Meg még ezt: "Másrészről könnyű az esemény után a parancsnokot kritizálni; ez egy olyan játék, amit minden alacsonyabb rangú katona szeret eljátszani. Nem helyes túl sokat megengedni magunknak."
A bevezetőben pedig ezt a meghökkentő ki-jelentést olvassuk: "Ez a könyv nem önéletrajz. Soha nem írnék magamról." Pedig a két szöveg a lehető legszabályosabb autobiográfia, a többi merő szőrszálhasogatás: Dahl szerint más életrajzírók mindenről unalmas egyöntetűséggel emlékeznek meg, ő viszont csak az elevenen megőrzött, drámai esetekről számol be. Hagyjuk az akadémikus vitát, fő, hogy a könyv - amiben persze magáról ír - az első laptól az utolsóig érdekes.
Sirály Kiadó, 2005, 360 oldal, 2480 Ft; fordította: Benda Péter
