Egy transylvan pennsylvan (Kovács András Ferenc: Jack Cole daloskönyve)

szerző
Sajó László
publikálva
1996/50. (12. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"John Coleman mindeddig hat verseskönyvvel jelentkezett, Sailor´s Prayer (Tengerészfohász, 1983); Sunsnow (Naphó, 1988); Kick off, Horace! (Dögölj meg, Horác!, 1993); And Other Throws of Dice (És egyéb kockadobások, 1994); Pennsylvanian Trifles (Pennszilván picsipácsik, 1994); Hounds in the Wind (Vadászkutyák a szélben, 1995); illetőleg a közelmúltban (éppen 1996-ban) kiadatott egy hetedik verseskötetet is Bike Rodeo (Biciklirodeó) címen... Jelen kötetünk tulajdonképpen ezen utóbbi művet, az időközben botránykővé vált Jack Cole-féle Daloskönyvet tartalmazza, továbbá a The Damnation of John Coleman (John Coleman elkárhozása) című hosszabb, részben önéletrajzi véttetésű szöveget."

Egy transylvan pennsylvan

"John Coleman mindeddig hat verseskönyvvel jelentkezett, Sailor´s Prayer (Tengerészfohász, 1983); Sunsnow (Naphó, 1988); Kick off, Horace! (Dögölj meg, Horác!, 1993); And Other Throws of Dice (És egyéb kockadobások, 1994); Pennsylvanian Trifles (Pennszilván picsipácsik, 1994); Hounds in the Wind (Vadászkutyák a szélben, 1995); illetőleg a közelmúltban (éppen 1996-ban) kiadatott egy hetedik verseskötetet is Bike Rodeo (Biciklirodeó) címen... Jelen kötetünk tulajdonképpen ezen utóbbi művet, az időközben botránykővé vált Jack Cole-féle Daloskönyvet tartalmazza, továbbá a The Damnation of John Coleman (John Coleman elkárhozása) című hosszabb, részben önéletrajzi véttetésű szöveget."

Mindezeket Az átköltő epilógjából tudjuk meg a Daloskönyv végén, ahol az átköltő köszönetet mond magának John Colemannek avagy Jack Cole-nak, aki... örömmel járult hozzá a teljes Daloskönyv legelső hiteles magyar átköltéséhez. Az átköltő persze álköltő - Jack Cole soha nem létezett. Szenvedélyes életét örökre e dalok zárják magukba. De az élettörténet valódi - a kötet végén fölhangzik Jack Cole gyászdala, érkezik még egy Képeslap a semmiből, ráadásképp (mert a közönség tapsol, lelkesen újráz) a dalköltő eljátssza a Pótdalt, ránk hagyja Picinyke testamentumát, majd sürgősen elkárhozik (John Coleman elkárhozása). Ám mennyi minden történik vele, velünk, míg a könyv végén a pokolra jut(unk). Dalait hallván a mennyekben (Oregonban, Texasban, Denverben, Oaklandban, Manhattanben, a Wadnyugat wégwidékén) járunk, visznek vadnyugatnak a jambusok, Jack Cole saját verseit recitálja, mondja, dalolja, kíséri gitárral, szájharmonikával, dorombbal, szaxofonszólóval, bendzsóval, hegedűvel. S mikor már elfáradnánk a sok amerikás rímtől (Mike áll - vájkál, Kentucky - peckesen löki, Berkeley - verkli, Chattanooga - csattanóra), körülnézünk: tán nem is a Wadnyugat wégwidékén wagyunk?!

Hisz Wadnyugat widékén / Wagy másutt Crazy Horse / Hol nem nyughatni békén / A történelem: torz Ismerős ez a Puszta Ország, valahol Amerikában, Arcadia s El Dorado között, vigadjunk hát sírva, Balsoj Big Hekula / éljen sokáig éljen / Továris Dracula, gyerünk, let´s go. Mert megjő Miszter Mikulás / Rémszarvasok vele / Trojkáján újra ott feszít / A rosszkedvünk tele. Isten szaxofonján fájdalmas Minority Blues Isten Washington Gyurka / már egymáson kacag / Szabadság egyenlőség / S egyéb vacak kacat / Testvériség is űz még / lappulva dallni készt. / Mit ér ha ír az üzbég / Breton ha balti észt / Mit ér török ha bolgár / Vagy Izmirben görög / Ha több fajtiszta polgár / Pogromra lődörög. Lehetne itt regélni szerepjátszásról, történelemről, hagyományról, posztmodernről (megteszi ezt a fülszövegben Kulcsár Szabó Ernő), de figyelmezzünk csak az álköltőre, egy igaz költőre: nem értem, hogy az ítészek miért vagdalkoznak, vitatkoznak John Coleman versei kapcsán lírai arcvonalakról, csoportosulásokról... miért kapnak hajba különféle költői formákon, normákon, iskolákon, amikor talán csak arról van szó, hogy a Coleman-versek ürügyén végre-valahára ők is nyugodtan kifejthessék értelmezéseiket, pillanatnyi elképzeléseiket Heideggerről, Wittgensteinről, Derridáról vagy a dekonstrukcióról. Hár erről van (ne legyen) szó.

Amerikás magyarok, magyaros amerikánok, rosszkedvünk tele közeledtén üljünk a karosszékbe, gubózzunk be kockás takaróba, nézzünk el a semmibe és/vagy önmagunkba, ejtsük ölünkbe Jack Cole Daloskönyvét, időnként lapozzunk bele, kortyoljunk a teából (Earl Grey), tekintetünket olykor szabadítsuk meg a parabolaantennák égi mezőin legelésző lila milkamarháktól, s hallani fogjuk, amint egy kacagó szél suhan el a Puszta Ország felett.

Rajtunk röhög.

Sajó László

Jelenkor Kiadó, Pécs-Polis Kiadó, Kolozsvár, 1996, 126 oldal, 440 Ft

szerző
Sajó László
publikálva
1996/50. (12. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...