Lemez

Elbow: Giants of All Sizes

  • Nagy István
  • 2019.12.07 10:11

Zene

E hasábokon már sokat zengtük a Manchester környékéről induló zenekar dicsőségét, és ezúttal sem szakítunk a hagyománnyal. A világ egyik legszimpatikusabb frontemberének tekinthető Guy Garvey és három társa már a nyolcadik nagylemeznél tart, és a vidámság ugyan eddig sem volt a kenyerük, ez az album talán a legsötétebb munkájuk. Nemcsak azért, mert szövegileg a Brexit és egyéb nyomasztó politikai/társadalmi események hatottak rá, hanem azért is, mert a Térey Jánosra egyre jobban hasonlító énekes a közelmúltban elveszítette az édesapját és a két legjobb barátját. De ahogy az eddigi hét lemezen megszokhattuk, vigasz mindig akad – ezt ezúttal Garvey kétéves kisfia szolgáltatta. A Giants of All
Sizes
az Elbow eddigi legrövidebb albuma, és ennek a legfurcsább a borítója is: kínai emberek zsúfolódnak össze egy medencében, de olyan mennyiségben, hogy a víz nem is látszik. A nyitó Dexter & Sinister a „már nem ismerem Jézust” sorral nyit, és az is elhangzik benne, hogy „mindenki Eastwood-szemekkel bámulja a horizontot”. Egy igazi összetett szerzeményről van szó, melyen belül a negyedik perc végén egy teljesen új dal kezdődik, Jesca Hoop amerikai énekesnő szöveg nélküli vendégénekével. Mint a legtöbb számban az albumon, itt is szóba kerül a halál, aztán a The Delayed 3:15-ben még inkább: ezt az ihlette, hogy Garvey egy alkalommal vonatozott, és a szerelvény elé ugrott egy férfi.
A White Noise White Heat a leégett Grenfell Tower nevű lakóház 72 halottjának állít emléket, a Doldrums a hajléktalanokról szól, az On Deronda Road és a Weightless pedig egyrészt az elhunyt apát búcsúztatja, másrészt az említett vigaszt kínálja a kisfiú képében. Ez utóbbi két dalban, valamint a Dexter & Sinisterben és a White Noise White Heatben hozza a legjobb formáját az Elbow. A maradék öt track talán kevésbé emlékezetes, de a Giants of All Sizes még így is az év egyik kiemelkedő albuma.

Polydor/Universal, 2019

 

Neked ajánljuk