"Elegem lett a nagyívű megoldásokból"

Lovasi András könnyűzenész

Zene

Lovasi András (1967, Pécs) nyolc albumot készített a Kispál és a Borz együttes tagjaként, mielőtt most megjelentette első szólólemezét. Bandi a hegyről. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy innentől külön utakat ostromolna, inkább csak arról van szó: összejött pár dal, amely a kispálostól eltérő formát kívánt. Az alábbiakból kiderül, hogy mi fán terem a különbség, hogy miként fogadta a borz-állomány, érintjük a falusi turizmust, de előtte még teszünk egy kört egy bizonyos glória körül.

Magyar Narancs: A lemez füzetkéjében egy békebeli hangulatú, ám egészen új családi fotó látható, rajta Bandi, a hegyi ember zöldre színezve, jobbján az asszony, kétoldalt a lányai - nagyon szép és igazán kellemes kisugárzású felvétel. Csak azt a glóriát, azt nem értem pontosan, a fejed felett. Eleve így képzelted el, esetleg menet közben jött mint spontán poén, vagy az efféle iróniához, távolságtartáshoz való ragaszkodásodat hivatott érzékeltetni?

Lovasi András: Azt hiszem, a legutóbbi a legjobb közelítés, de lehet, hogy elég lett volna, ha csak zöld vagyok. Nem igazán szeretem a szakralitást megtekerni vagy magammal összefüggésbe hozni, de azt se szerettem volna, hogy a kutya-gyerek vonalon induljanak el a kép esetleges megfejtői, így belementem ebbe a kis effektbe, amit egyébként a grafikus Péko javasolt. Érdekes, hogy egyből üt így a kép, ez az első, amin megakadnak az emberek, szóval végül is működik, hiszen egy hallgatás előtti kérdőjel is kívánt lenni. Egyébként sok kételyünk volt ezzel a képpel, olyannyira, hogy a feleségem vissza is mondta a hozzájárulását, csak akkor már a nyomdában volt a borító.

MN: Imitt-amott - a Mire megtanultam című dalban, például - úgy is énekelsz, mintha azt akarnád sugallni, nehogy véresen komolyan vegyünk. Én szeretlek komolyan venni...

LA: Ez egy kedves lemez szeretett volna lenni, és hát az a dal már annyira dúdolható volt, hogy valószínűleg ilyen gesztusokkal próbáltam meg a földön tartani - mint énekes - az akkor már megpihent szerzőt; de valójában engem is váratlanul ért, hogy ilyen édesbús, jaj de szép ez az én fájásom, "kicsiny falum, ott születtem én" típusú refrén került ebbe a dalba. A Velőrózsák (az utolsó Kispál és a Borz-album - a szerk.) után amúgy is elegem lett egy időre a nagyívű megoldásokból, és hát elég felületes vagyok ahhoz, hogy én is csak nagyon ritkán tudjam komolyan venni, ami kijött belőlem. Ráadásul azokat a dalaimat szeretem jobban, amik olyanok, mintha nem is én írtam volna, és amikor énekelem őket, akkor már úgy kezelem, mintha így is lenne.

MN: Az, hogy Orfűn körülötted hegy és tó, ilyen-olyan állat, szóval hogy nap mint nap rá tudsz csodálkozni a természetre, változtatott-e rajtad? Mit ad, mit vesz el?

LA: Időt vesz el, de szívesen nekiadom, mert tulajdonképpen semmi olyantól nem von el, ami fontos; sőt, csak olyan dolgoktól von el, ami nem fontos. Meg nyilván, ahogy öregszem, egyszer csak elkezdtem élvezni az életemet. Azt mondják, hogy a természet meg a falusi turizmus megnyugtat; nos, nekem inkább ad egy menetrendet arra az időre, amíg nem koncertezünk, mert az úgyis mindent újra felborít. Így legalább van honnan újrakezdeni. Én egész évben falusi turista vagyok. Gyerekkoromban az rettentett el legjobban a felnőttkortól, hogy nagyon rövidnek tűnt benne a szünidő. Na, most ezt a félelmemet kipipálhatom, mert én ha otthon vagyok, akkor egyből nyaralok. Nekem nagyon fontos, hogy hol lakom, ha gyűjtenék valamit, akkor leginkább élőhelyeket gyűjtenék, de nem gyűjtök semmit, bár most vettem egy barátommal egy szép barackos kertet. Magamnak úgy indoklom, hogy jó befektetés, pedig nem is tudjuk eladni, mert a gyerekekre írattuk.

MN: Amennyire meg tudom ítélni, a te (zenei) ízlésed jobban eltér a kispálos társaid ízlésétől annál, mint ami kihallatszik ebből a lemezből. Erősebben vonzódsz a fúvós hangszerekhez, a folkos, sőt "mulatós" ügyekhez, kevésbé a gitározáshoz. Mégis, kis túlzással, felőlem ez akár egy Kispál és a Borz-album is lehetne. Így aztán felmerül, miféle lovat akartál, amikor nekikezdtél? Egyáltalán, mikor-mitől alakult úgy, hogy az otthoni számítógépes prüntyögéseidből lemez legyen?

LA: A zenekar valamennyi tagjának erősen eltér az ízlése a többiekétől, de talán a Kispál az, akinek olyan kiforrott a gitárstílusa, hogy óhatatlanul rányomja arra a bélyegét, amibe belefolyik. És mivel ezen a lemezen szinte "szolgaian" azt csinálta, amit kértem tőle, számomra talán ez a legerősebb különbség egy Kispál-album és e között. Illetve még az, hogy ezen nincs nagyon zenélés, amíg a szöveg futja, addig tart a szám, szigorúan dalokat akartam, jó csupaszon. Amikor elkészült öt-hat, akkor döntöttem el, hogy csinálok belőlük egy lemezt. Vettem egy számítógépet, született még egy-két szám, és mire ősszel megkezdődött a felvételük, már bevontam a zenekart is, így néhány dalt már együtt hangszereltünk, azok nyilván jobban hajaznak a Kispálra. Azzal a különbséggel, hogy ezeket a dalokat monoton egymásba forgó akkordsorokra mondogattam otthon, és emiatt végig halk dúdolás jellegük van, talán csak a Mennyországban ordítok egyet, meg a végén, de az csak egy poén. Nekem emiatt nagyon más játszani, mert szinte olyan, mintha beszélnék csak.

MN: Hogyan kerültek képbe azok a muzsikusok, akikkel nem volt dolgod korábban?

LA: A vendégművészekkel, de egyáltalán, az egész lemezzel minden már-már gyanúsan könnyen ment - vagy csak én voltam kevésbé görcsölős, mint egy Kispál-lemeznél. Például egyik délután a Lecsóval kitaláltuk a stúdióban, hogy abba a számba, amelyik nem akarta megmutatni, milyen is akar lenni, kellene egy hegedű. Lementünk Egerbe játszani, és az első ember, akivel találkoztam, egy hegedűs volt a Gajdos zenekarból. Volt nála magnó, följátszottam rá a dalt, és két nap múlva tíz perc alatt rögzítettük a stúdió WC-jében. Szabó Attilának hívják a srácot. Hát így... A Gőz Laci meg úgy jött, hogy felhívtam mint fúvósszakértőt, mi az, ami olyan, mint a trombita, csak lágyabb hangú. Mondta, hogy az angolkürt, és hozzáfűzte, hogy olyasmit a pozaunnal is tud, nekem ingyé´, ha akarom. Megengedtem, hogy tutuljon egyet a lemezemen... szóval nagyon rendes volt, ezúton is köszönöm. Aztán a Havasréti Palit a Jánossy Béla (hangmérnök, a Főnix Stúdió vezetője - a szerk.) javasolta, miután eldúdoltam neki, hogy mit akarok hallani; ráadásul megígérték, hogy megtanítanak a Téka-táborban kobozon játszani, mert mint kiderült, annak a hangjára vadászom évek óta.

MN: Ami így létrejött, mennyiben fedi azt, amit anno elképzeltél?

LA: Végül is tetszik, ráadásul az egészet végig élveztem. Egyetlen elképzelésem volt, az, hogy egy kedves lemezt csináljak, amit jó meghallgatni a barátaimnak, más prekoncepcióm nem volt. Egy picit lepusztultabbat, low-fi-sebbet akartam talán, de gyenge vagyok, és a Jánossy Béla mindig rábeszélt a szépre, meg aztán még csak sejtem, hogyan is kell azt, talán majd legközelebb... a Kispálnál.

MN: Disznó kérdés, de most már mindegy. Amikor túlestél rajta, volt olyan érzésed, hogy ennek a lemeznek a könnyedsége, hangszerelése estébé azonosabb veled, mint amit - egy Kispál és a Borz-lemezként - együtt hoztatok volna össze? Hogy inkább mögötte vagy...

LA: Igen, mindenben, de hát azért is alakult így. Mindazonáltal szükségem van arra, hogy a Kispálékkal játsszak. Ez is jó, de ezt hamarabb megunnám, mert magamat jobban unom, mint őket.

MN: Egyébként hogyan vették a lapot? A Kispi, a Csülök, a Dió van olyan érzékeny, hogy összeránduljon a gyomra: ez az anyag nem közös produktumként lát napvilágot, végül is alád rendelődött a szerepük.

LA: Mindegyikük másként. A Dió (Dióssy Ákos, már-már állandó tagnak számító vendégbillentyűs - a szerk.) elejétől fogva biztatott, de hát az ő szerepe változott a legkevesebbet ebben a helyzetben. A Csülök (ő pedig Tóth Zoltán, a dobos) nagyon jól viselte, hogy groove-oknak kell asszisztálnia, de inkább csak a végén kezdett "hinni" az egészben. A Kispálnak lehetett a legnehezebb, hiszen korábban legfeljebb lemezenként egy-két dalt csináltunk külön, és az enyémekkel már akkor se nagyon tudott mit kezdeni, egyszerűen hidegen hagyja, amit kezdeti állapotban meg tudok mutatni egy ilyen dalból. Sehol egy fogós téma, a szövegek nem érdeklik - bár az Apa öve tetszik neki, ez volt az első szövegem, amire azt mondta, hogy jó -, szóval nincs mibe kapaszkodnia. Az, hogy mi játszódhatott le benne, azt nem tudom, nem az a kitárulkozós típus, ráadásul hajlamos mindenből nagyobb problémát csinálni, mint amilyen. Mindenesetre a viszonyunk most, azt hiszem, nagyon jó, bár ha ez a lemez iszonyú siker lenne, biztos nem esne neki valami jól. De szerintem ettől nem kell tartania.

MN: Benne van a pakliban, hogy újabb szólólemezt készíts? Ha igen, mi jár a fejedben?

LA: Egyelőre, két-három évig legalább, nincs. Más van a fejemben - de erről még korai lenne beszélni, és elmondani sem tudnám -, meg az új Kispál-lemez, azért az készülget.

MN: Átestél-e (már a lemez készítése közben) olyan élményeken, tapasztalatokon, amelyek így vagy úgy érinteni fogják a közös dolgaitokat? Amik után nem lehet ugyanúgy, mint azelőtt?

LA: Igen, egyrészt kibeszéltem magamból pár dolgot, másrészt a Velőrózsák egy fejlődési irány, vagy a zenekar egy korszakának a lezárása volt. Utána nem tudtam, hogy merre lehet menni, most már tudom, vagy legalábbis sejtem.

MN: Lemezbemutató koncert.

LA: December 11-én a Millenáris parkban, vendégekkel. Ágoston Béla feldolgozásai és Kispál-számok is lesznek, együtt egy műsorban.

 

(Lovasi András december 10-én 18.00-tól a VI. ker., Révay utca 4. alatt megnyílt hanglemezboltban dedikálja szólólemezét)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.