Az együttes valami power pop-szerűséget játszott az első három lemezén, de aztán jött a komolyodás a 2013-as cím nélküli, jó hosszú albumon, és e folyamat az idei After Laughteren (kritikánk: Visszhang, Magyar Narancs, 2017. június 8.) teljesedett ki, e lemez bizonyos dalai new wave-be és szintipopba hajlanak. A Paramore négy éve fellépett már Magyarországon (a Budapest Parkban), és az akkori felálláshoz képest annyi a különbség, hogy azóta távozott Jeremy Davis basszusgitáros, viszont visszatért Zac Farro dobos. A triót a színpadon most négy kísérőzenész segíti, ennek következtében számos dalban egyszerre három (!) elektromos gitár is szól. Mondjuk, az Iron Maiden esetében ez akár indokolt is lehet, itt kevésbé, pláne, hogy még így is soványka a hangzás. Főleg a koncert elején: ugyanaz a helyzet, mint a három nappal korábban fellépő Linkin Parknál, valaki alaposan letekerte a hangerő-szabályozót. Hayley Williams énekesnőre rá sem lehet ismerni: ezúttal hosszú szőke haja van, és lila kezeslábast visel. Nemrég egy interjúban elmondta, hogy nehéz időszakon van túl, elvált a férjétől, a New Found Gloryban zenélő Chad Gilberttől, talán emiatt tűnik kissé zaklatottnak. Eleinte nehezen találja meg a hangot a közönséggel is, de végül csak belejön, hogy aztán jó szokása szerint végigpörörgje a bulit. A legtöbb számot az After Laughterről hozták, de kapunk egy jó kis Fleetwood Mac-feldolgozást is (Everywhere); egyszer Farro is előrejön a dobok mögül (HalfNoise nevű projektjének dalát énekli el), a Misery Businesst pedig egy Kira nevű rajongó adja elő. A végére feljavuló koncert záródala a beszédes című Hard Times, amelyben Williams azt énekli, hogy „még mindig nem tudom, hogy élem ezt túl”. Remélhetőleg menni fog neki.
VOLT Fesztivál, június 30.
