Lemez

Életben maradt

King Krule: Man Alive!

Zene

A most 25 éves, vörös hajú Archy Ivan Marshallnak nem volt könnyű gyerekkora: korán elváltak a szülei, ezért folyamatosan ingáznia kellett rendkívül szigorú apja és mindent megengedő édesanyja között a brit fővárosban.

Tizenhárom éves korára minden létező iskolából kicsapták, és miután az otthoni magántaníttatás sem vált be, bekerült a mindenhonnan kirúgott diákok sulijába, ami olaj volt a tűzre. Ekkor már orvosok, pszichológusok vizsgálták a személyiségét és a viselkedését; Marshall szerint teljesen félrediagnosztizálták. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a zene bizonyult mentőövnek, és a képzőművésznek sem utolsó Archy felvételt nyert a neves The BRIT Schoolba, ahová korábban olyan neves diákok jártak, mint Adele vagy Amy Winehouse.

Az első dalok még Zoo Kid néven jelentek meg, aztán Marshall 2011-ben felvette a King Krule nevet (a King Creole című Elvis-film után), és 2013-ban kiadta első albumát, a 6 Feet Beneath the Moont, amely többnyire az addig megjelentetett EP-it összegezte. A kritikusok felfigyeltek a Pete Doherty, Elvis Costello és Mark E. Smith orgánumát egyszerre idéző énekhangra, illetve a nehezen behatárolható zenei világra, amit a művész bluewave-nek nevez: Marshall dalaiban a triphop, a jazz, a posztpunk, a darkwave és a hiphop elemei keverednek. A szövegekben pedig olyan témák bukkannak fel nem túl meglepő módon, mint az agresszió, a konfliktusok és a szex.

A New Place 2 Drown című, 2015-ben kiadott folytatás érdekes módon a saját nevén jelent meg, egy érdekes poénnal a végén: a záródalban ő maga „fícsöringel” King Krule néven. De nem ez volt az egyetlen meglepetés: a fizikai változathoz járt egy 208 (!) oldalas könyv is. A névváltoztatási kavalkád folytatódott két, Edgar The Beatmaker néven kiadott számmal, aztán 2017-ben végre megkaptuk az újabb King Krule-lemezt, a kiválóra sikeredett The Oozt. A szakmai és közönségsiker a magánéletben is folytatódott: Marshallnak tavaly gyereket szült barátnője, a fotósként és filmesként ismert Charlotte Patmore. A kis család Londonból elköltözött északnyugatra, Wigan környékére, közben pedig szép lassan elkészült az új album.

A beszédes című Man Alive! dalain időnként érezhető a gyerekvállalás és az új környezet pozitív hatása, de vannak sötétebb pillanatok is: a Supermarché az agymosásról, a Comet Face a külvárosi agresszióról, az Underclass meg a kitaszítottakról szól. Marshall saját bevallása szerint csak éjjel dolgozott, ami erőteljesen hallatszik is a dalokon. Javarészt egy totálisan holdkóros lemezzel van dolgunk, amelyen mintha a főhős is valahol az ébrenlét és az alvás közötti homályzónában ténferegne. Szintén nem segít a sokszor fülsértően disszonáns hangzás – nem is tudom, mikor hallottam utoljára lemezen ennyire rosszul hangolt gitárokat. Akad ugyan egy-két csúcspont (ilyen a Damon Albarn-os Perfecto Miserable vagy a szinte slágeres Alone Omen 3), és örvendetes, hogy Marshall megbékélt végre a világgal, de ez az album sajnos elmarad az előzőek színvonalától. A Man Alive! zeneileg kevés izgalmat nyújt, és a nem túl erős szövegvilág, valamint a nihil hangulatú dumálva éneklés (ha úgy tetszik, énekelve dumálás) sem javít a helyzeten.

XL Recordings, 2020

 

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.