És igazunk is van, hiszen tisztán hallhatjuk Mendelssohn hatását, de legalább ennyire azt is, ahogyan a romantika újrafelfedezői Bach-élménye ott munkál ebben az orgonakíséretes egyházzenében. Csakhogy Lewandowski nem a lutheránus, a kálvinista vagy éppenséggel a katolikus templomi liturgia számára komponált, hanem a berlini Neue Synagogét látta el szakrális muzsikával, hogy szerzeményei utóbb aztán a világ megannyi más zsidó imaházában is jelentősen átformálják a zene istentiszteleti szerepét és egész koncepcióját. Például mindjárt az orgona hangsúlyos szerepeltetésével, ami korántsem számított olyan magától értetődő választásnak ebben a közegben, mint azt talán hamarjában gondolnánk.
Lewandowski zenéje letisztult, szolidan invenciózus és nemesen emelkedett, s ha a kismesteri léptéket nem is igen haladja meg, olyan átható közösségi ethosz árad belőle, amely a lemez magányos és agnosztikus hallgatóját is könnyen magával ragadhatja. De persze ezt a másfél tucat német nyelvű és szellemiségében is olyannyira német zsidó zsoltárt hallgatva a megrendülés is indokolt és feltétlenül bekövetkező reakció lesz. Merthogy az akusztikus élmény oly érzékletesen idézi fel a német (és egyáltalán: a közép-európai) társadalomtörténet távolról sem eszményi, de azért mégiscsak reményteljes pillanatát: a kort, amikor a felvilágosodás, a polgárosodás és a liberalizmus eszméi reális esélyt ígértek a saját identitását is megőrizni vágyó zsidóság nemzeti-kulturális beilleszkedésére. S ezt a bizakodó légkört és annak eredendő ambivalenciáját tökéletesen illusztrálja a tény, hogy a tiszteletteljesen hódoló Lewandowski éppen a germán (költött-koholt) múltba belebódult Wagner-mecénásnak, II. Lajos bajor királynak ajánlotta a Tizennyolc liturgikus zsoltárt.
Az 1879-es zsoltársorozat most a Louis Lewandowski életműve iránt kutatóként és előadóként egyaránt régóta elkötelezett Izsák Andor művészi irányításával került lemezre. Méghozzá mindjárt a Deutsche Grammophon lemezére, ami igazán nem csekélység, elvégre hazai együttes vajmi ritkán kerül be e tekintélyes világcég katalógusába. A Magyar Rádió Énekkara remekül élt ezzel a már-már kivételesnek ítélhető lehetőséggel: hangadásának ápolt és példásan homogén jellege igen jól érvényesült, különösen a férfiszólamokban. Összességében figyelemreméltóan szép teljesítményt nyújtott a zsoltárokban számos szólóhoz jutó mezzoszoprán, Megyesi Schwartz Lúcia is, mindössze előadásmódjának halványan, habár visszatérően manierista jegyei bizonyulhatnak itt-ott egészen aprócska szeplőknek ezen a sokérdemű lemezfelvételen.
Deutsche Grammophon CD, 2020
