Magyar Narancs: Figyelemmel kíséritek egymás művészi tevékenységét testvéreddel, Péterfy Gergely íróval?
Péterfy Bori: Amióta kiköltözött Kisorosziba, sokkal ritkábban találkozunk. Nyáron vagy karácsonykor, jó esetben húsvétkor. Ő is nagyon elfoglalt, a gyerekei miatt is, úgyhogy ilyen szempontból meglehetősen eltávolodtunk. Az is egy speciális dolog, hogy ő nem különösebben szereti a színházat - ez mondjuk meglepő, mert végül is írt színdarabot. Mindig mondtam neki, hogy szerintem azért gyűlöli a színházat, mert rossz színházakba járt, és próbáltam elcsábítani a Krétakörre, de nem túl gyakran sikerült.
MN: Az nem merült fel, hogy közösen csináljatok színdarabot?
PB: Volt egy ilyen. A Preparált Angyal című darabja első felvonását mutattuk be a Krétakör felolvasó színházi sorozatában. Ez az Angelo Soliman-sztori, amiből regényt is készül írni. Felkértem egy Kuti Ágnes nevű, nagyon tehetséges bábrendező lányt - aki egyébként elképesztő vizuális technikákat tud, csak ritkán lehet látni a dolgait -, hogy készítsen rá árnyjátékot. A Gödörben volt a bemutató, nagyon jól sikerült, rengetegen voltak. Ezzel a sajátos, vizuális színházzal megtámogatva gyönyörű és megrázó volt az, hogy megnyúznak és kitömnek egy embert. Ez volt az első fele, aztán folytatásnak azt találtam ki, hogy a Bányató című regényéből kiemeltünk részeket, elmentem Kisorosziba, összehívtuk az ottani kocsmában a helyi alkoholista magot, és felolvastattam velük egy kamera előtt. Nem nagyon tudták, hogy mit olvasnak, de nagyon jó lett. Sajnos ez az egész csak egyszer került közönség elé. Gergőn látszott, hogy nagyon izgul, teljesen meglepődött, hogy milyen klassz.
MN: A Krétakör idén búcsúzik a közönségtől a Krétakörmenettel. Mit gondolsz, milyen hatása volt a társulatnak a hazai színházi életre?
PB: Mindenképpen van hatása, de most erről elég nehéz beszélni, mert ez az utolsó évad nekem és a társulat több tagjának is. Igazából nekünk most az a feladatunk, hogy amit sok-sok éven keresztül tanultunk és gyakoroltunk, azt a következő munkahelyeinken el tudjuk hinteni, vagy ahol már vannak újító kezdeményezések, ott segíteni annak a kifejlődésében, növekedésében.
MN: A Krétakörrel elérted a csúcsot a pályádon?
PB: Persze, de a Pintér Béla Társulatot is csúcsnak tartom, pedig ott csak az első három előadásban voltam benne. Az, hogy a Krétakör ebben a formájában idén megszűnik, az a Schilling Árpád döntése, ő már mást akar csinálni. Így most egy szerencsés helyzetet hozott az élet, mert a zenekar miatt nem tudtam volna ennyire sok színházi feladatot vállalni, tehát megint nehéz választás elé kerültem volna.
MN: Az Amorf Ördögök 2007 áprilisában nem ezért szűnt meg? Belejátszott a színházi leterheltséged?
PB: A zenekar nem ezért szűnt meg, mert egy ideig nélkülem is működött. Egyszerűen meguntuk. Nagyon szerettem az Amorf Ördögöket, de nekem a Love Band most összemérhetetlenül nagyobb feladat. Ebben nincs semmilyen művészi összehasonlítgatás, csak ez most sokkal nagyobb dolog az életemben. Nagyobb is a szerepem, mint az Amorfban volt.
MN: Az Amorf Ördögök amolyan felkészülési időszak volt a szólóprodukciódra?
PB: Talán. Olyan szempontból biztos, hogy ott nemcsak én voltam előtérben (Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs is - H. M.). Ha úgy vesszük, az élet folyamatos felkészülés. De valahogy működik magától, úgy tűnik, jól ki van találva, mert a nagyobb feladatok nyilván akkor találják meg az embert, ha már felkészült. Az Ambrus is most teljesedett ki az Erik Sumo Banddel, és biztos, hogy neki is kellett az a sok-sok év zenei tapasztalat, hogy érettebben tudjunk hozzáállni a szólólemezhez.
MN: Tövisházi Ambrus a lemez zeneszerzője és producere. Teljesen szabad kezet adtál neki?
PB: Ez úgy volt, hogy először beszélgettünk nagyon sokat, mutogattunk egymásnak zenéket, hogy milyen irányban haladjunk. Elég régóta dolgozunk együtt, meg szeretjük egymást, úgyhogy ő nagyon jól látja, mi áll jól nekem. Ilyen szempontból a mesteremnek tekintem, instruál és jó irányba befolyásol. Olyan viszonyban vagyunk, mint a legjobb férfi alkotótársaimmal. Természetesen van nagyon sok vita, és volt egy rövid krízisidőszak is a lemezkészítés során, de szerencsére kijöttünk belőle.
MN: Beépíted a Love Bandbe a színészi tapasztalatokat?
PB: Ez sokszor szóba került már, és nagyon fura kérdés, mert nyilván nem tehetem félre a színészi énemet. Amit én színészként keresek a munkáimban, az az önazonosság és a természetesség. Önmagamat hogy tudom minél jobban megmutatni egy szerepen keresztül, tehát amikor a színpadon játszom vagy énekelek, az mind Péterfy Bori. Akkor lenne baj, ha az valami csinálmány lenne.
MN: A Love Band rendszeresen koncertező, fesztiválozó zenekar lesz a jövőben?
PB: Igen, most már elkezdtük a vidéki turnét. Szegeden és Székesfehérváron játszottunk, nagyon nagy élmény és fantasztikus közönség volt. Most már tényleg elmondhatom, hogy az összes koncertünk olyan, hogy nem férnek be az emberek. Talán merész ötlet, de ezért úgy döntöttünk, a következő nagyobb pesti fellépésünk dupla koncert lesz, március 8-án és 9-én az A38 hajón.
MN: Dalszövegíráson nem gondolkozol?
PB: Biztos több idő kell hozzá. Azt szoktam erre mondani, Csehovval, hogy ami szabadon áramol az ember lelkéből, azt kell csinálnia. Én még egyelőre nem érzem úgy, hogy szabadon áramolna a szövegírás, de azért próbálkozom. A Krétakör SzínészTáncZenekarba már írtam szöveget, és a Vámpír című dal szövegét is átírtam. Nekem az ilyen dolgokhoz viszonylag sok idő kell, későn érő típus vagyok, de hatvanéves koromig biztosan összehozok néhány dalszöveget. Ha másért nem, legalább a jogdíjakért.
MN: Mundruczó Kornél rendez videoklipet a Vámpírhoz; hogy álltok?
PB: Már régebben felmerült bennem, hogy megkérdezem a Kornélt, nincs-e ilyesmihez kedve, aztán igent mondott. Szerintem ez neki is jó kihívás, mert ő még nem csinált ilyet, reklámfilmet sem rendezett. Nagyon izgalmas tud lenni az a fajta tömörítés, ami egy videoklipben kell, és nagyon jó dolog, ha megpróbál így is gondolkodni egy filmes. Egy fura szerelmi történet lesz egy vámpírlányról, akinek az a taktikája, hogy áldozatnak tetteti magát.
MN: Az elmúlt években pár filmben is feltűntél kisebb szerepekben, legutóbb Faur Anna Lányokjában. Khm, mérsékelten kapkodnak érted a rendezők.
PB: Számomra nagyon rejtélyes dolog ez, nem is tudom, hogy mitől függ a filmezés. Nagyon sok olyan zseniális színész van, akik bizonyítottak már nagy szerepekben, aztán utána mégsem filmeznek. De nem vagyok elkeseredve egyáltalán, mert azt gondolom, a színészetben az a jó, hogy játszunk, ameddig örömöt okoz, főleg egy ilyen gyereklelkű színésznek, mint amilyen én vagyok.
