Magyar Narancs: Amikor 2007-ben megjelent Ezter című lemezed, úgy tűnt, megtaláltad az igazi hangodat.
Bíró Eszter: Az a lemez nagyon sokat jelent nekem, egy út kezdete volt. A megjelenés előtt valóban beleadtunk mindent, hogy minél nagyobb körben ismertté váljon. Első gyermekemmel voltam várandós, de az utolsó pillanatig voltak lemezbemutató koncertek. Közben tudtam, hogy maximálisan szeretném megélni azt, hogy anya lettem, de akkor még nem tudtam, hogy ez mi mindennel jár. És mivel a mai napig afféle egyszemélyes kiadóként intézem a dolgaimat, és annyira aprólékosan, hogy még a nyomdában is ott vagyok, ha a CD-borító készül, a szülés után egyszerűen túlnőtt rajtam ez a dolog. Egy komoly menedzsment kellett volna, ami a produkció mögé áll, de ez valószínűleg a nagyobb kereskedelmi siker függvénye. Vagyis nem az történt, hogy az anyaság miatt megszűnt bennem a lelkesedés. De úgy tűnik, hogy visszaigazolt az idő, mostanra érett be ez az anyag, hiszen újra játsszuk nyáron Bécsben és az Egyesült Államokban is.
Fotó: Sióréti Gábor
MN: Arra vártál, hogy valaki felhívjon?
BE: Úgy volt, hogy az első lemezemet, a Zenéim 2000-2006 címűt egy nagy kiadó jelenteti meg. Hallották az egyik dalom, és ennek alapján ajánlottak egy olyan szerződést, amit nem lehetett visszautasítani. De később a lemez művészi koncepciójáról már más volt az elképzelésük. Végül felbontottuk a szerződést, és a felvétel a birtokomba került. Ekkor megkerestem más kiadókat is, de akkor meg olyan kompromisszumokba kellett volna belemennem, amiket vállalhatatlannak éreztem. Ne értsd félre, nem azt akarom mondani, hogy én vagyok a nagy művésznő. Kész vagyok kompromisszumokra, de mindenáron azért mégsem. Nem csak én mondom azt, hogy amit eddig csináltunk, van annyira populáris, hogy nyugodtan leadhatná bármelyik rádió. Csak éppen nem adja le, mert a zenénket egy olyan skatulyába tették, ami szerintük nem tarthat számot a tömegek érdeklődésére. Annak ellenére, hogy ezek közérthető, könnyen megjegyezhető dalok. Ma mindenki rövid távban gondolkodik, én pedig nem ígérhetem azt, hogy aki leszerződik velem ma, holnapra rengeteg pénzt tud keresni velem, belőlem. Valószínűleg alkalmatlan vagyok celebnek, így ha volt is ilyen lehetőség, kihagytam.
MN: Mintha lett volna. Tinédzserként címszerepet kaptál a Miss Saigonban, egyből felvettek a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, az Egyesült Államokban Mária Magdolnát játszhattad a Jézus Krisztus Szupersztárban egy komoly társulattal. Mások feleennyiből elvannak az életük végéig.
BE: Ha elmegyek valamelyik irányba, valószínűleg felérhettem volna a csúcsra, de képtelen vagyok ilyen tudatosan felépíteni az életemet. Amikor 16 évesen ismertté váltam a Miss Saigon címszerepe miatt, nem volt olyan újság, aminek a címlapján ne szerepeltem volna, nem tudtam úgy végigmenni az utcán, hogy ne szólítottak volna meg. Tinédzserként találtam magam a csúcson, így hiába voltam boldog attól, hogy felvettek a Színművészetire, éreztem, hogy ezen az úton járva nem tudom megvalósítani az álmaimat.
MN: Mert sztárként is a nulláról kellett indulnod?
BE: Nekem akkor Barbra Streisand volt az isten, a nagy álmom pedig az, hogy szerepeljek a Broadwayn. Az történt, hogy kaptam egy lehetőséget, kimehettem Amerikába, én pedig éltem vele. Cserébe ott kellett hagyni a főiskolát. De arra gondoltam, hogy ha itthon maradok, és minden a menetrend szerint halad, diplomát szerzek, leszerződöm egy színházhoz, családom lesz, akkor egészen biztos, hogy lőttek az álmaimnak.
MN: Miféle lehetőség volt ez?
BE: Most már elmondhatom, mivel olyan régen volt, hogy az osztályfőnökeim, Szirtes Tamás és Léner Péter sem sértődnek meg. A főiskola első évében nem lehet fellépéseket vállalni, én viszont bevállaltam valamit - egy amerikai csoportnak énekeltem egy karitatív rendezvényen. Szóval nem volt gázsi, viszont a szervezők szerettek volna kedveskedni nekem. Erre én csak annyit kértem, hogy a fellépésem előtti konferálásban szerepeljen, hogy minden álmom az lenne, ha Amerikában tanulhatnék. Volt ott egy amerikai hölgy, akit annyira lenyűgöztem a hangommal, hogy a koncert után felajánlotta, hogy segít. És nem csak úgy mondta... Az ő segítségével felvételiztem New Yorkba, felvettek, de csak annyi pénzem volt, hogy még az időközben megkapott ösztöndíj segítségével is csak egy évig tudtam finanszírozni a kint tartózkodásomat. Eltelt az év, már kezdtem búcsúzkodni, de az énektanárom annyira megkedvelt, hogy meggyőzte az összes tanárt, írjanak alá egy papírt, és szavazzanak meg nekem teljes ösztöndíjat, amit előttem csak amerikaiak kaphattak meg. Így sikerült elvégeznem a The American Musical and Dramatic Academyt, majd, ahogy mindenki, elkezdtem meghallgatásokra járni. Általában minden tizedik meghallgatás után kaptam egy szerepet, ami ott elég jó aránynak számít, a csúcs pedig az volt, amikor beválogattak az Off-Broadway Jézus Krisztus Szupersztár-turnéba. Vagyis az álmom megvalósulása előtt álltam, de rá kellett, hogy döbbenjek: ez az egész mennyire nem való nekem. Mindennap ugyanazt és ugyanúgy kell csinálni, akár éveken át. És addigra tudtam már azt is, hogy a Broadwayn ugyanezt csinálják, legfeljebb több pénzért. Vagyis míg itthon egy színész több szerepet játszhat, több darabban, akár mindennap mást, ott ugyanazt az egy szerepet játsszák akár évekig. Közel három hónap leforgása alatt, heti nyolc előadásban eljátszottam hetven előadást, utána két hétig csak feküdtem a napon, és azt se tudtam, hol vagyok. Ez a fajta színjátszás bennem megölte volna a művészi kreativitást, úgy éreztem, ennél több van bennem, habár maradhattam volna, hiszen felajánlották a színész-szakszervezeti tagságot is, de addigra biztos voltam benne, hogy nem ezt akarom az élettől.
MN: Erre hazajöttél?
BE: Igen, és az volt a szerencsém, hogy összefutottam Verebes Istvánnal, aki meghívott Szolnokra, a Lucifer-show című zenés darabjának a főszerepére, sőt egy kicsit még rám is igazította a szerepet. Az előadást látta több zenés színház rendezője, úgyhogy utána sorra kaptam a musicalszerepeket. Ekkor kerültem a Budapest Klezmer Bandbe is.
MN: Megkaptad a Csoda Krakkóban című film prózai főszerepét is.
BE: Az tényleg egy csoda volt. Szász János ajánlásával kerültem a castingra, én lepődtem meg a legjobban, hogy a rendező, Groó Diana engem választott. Nagy feladat volt így belecsöppenni a filmezésbe, egy új világ nyílt meg előttem, élveztem a forgatás minden percét. Azóta még játszottam néhány rövidfilmben is, amikben még többet tudtam megmutatni magamból. Bízom benne, hogy erre még lesz alkalmam, mert ahogy a zenéken keresztül egyre mélyebbre tudok leásni magamban, a játékomban is erre törekszem.
MN: Nemcsak a Budapest Klezmer Bandben, önálló albumaidon is a zsidó zene a legfontosabb forrás.
BE: Így van, de ami a zenét illeti, bármennyire elcsépelt is, inkább világzenének nevezném, amit csinálunk. Az Ezter lemez előtt valóban beleástam magam ebbe a világba, mivel közismert, hogy csak két, magyar szövegű és zsidó eredetű népdal maradt fenn, a legtöbb jiddis nyelven íródott. A Mikor lesz az már? című harmadik lemezemen már megpróbáltuk mi is azt, amit a Kaláka együttes, amikor Kányádi Sándort kérte fel, hogy fordítson le Erdélyből származó jiddis nyelvű dalokat: nekünk Varró Dániel írt egy csodás szöveget, az Egy fácskát, ami olyan lett, mintha egy új magyar népdal született volna. De a többi dalban is felfedezhetők mindenféle más zenei források, vagyis olyan mértékben hatottak egymásra a különféle népzenei motívumok, hogy szerintem a zene igazából nem attól válik identitásképzővé, hogy azt mondjuk rá, zsidó, szerb vagy bolgár, hanem, hogy mennyire hasít beléd, mennyire indít el valamit benned, amiből aztán össze tudod rakni magad.
MN: Neked sikerült?
BE: Ez egy hosszú folyamat. Úgy érzem, hogy én már a kellős közepén járok. Nagyon sokat tudtam meg magamról az évek során, sok kínlódást, sérülést, vágyat, örömöt raktam bele a zenékbe, és építgettem, építgetem magam.
MN: De most újabb fordulatot vett zenei pályafutásod. Állati Zenés ABC címmel gyerekeknek szóló lemezt és képeskönyvet adtál ki.
BE: Én nem élem meg fordulatként. Zeneileg folytatom azt az utat, amin elindultam, csak ebben az anyagban, úgy érzem, még inkább ki tudtam teljesedni. Persze kellett hozzá, hogy szüljek két csodálatos gyermeket.
MN: És akkor muszáj kiadni egy gyereklemezt?
BE: Ha arra célzol, hogy az "imázs" miatt lenne erre szükség, akkor sokkal egyszerűbb lett volna, ha előszedek ismert gyerekdalokat, gyönyörű verseket. De hidd el, eszembe sem jutott volna, hogy csupán azért, mert van két gyermekem, készítsek egy olyan lemezt, amit bárki megcsinálhatott volna, vagy lemásoljak olyat, amit másvalaki már sokkal jobban megcsinált. Amikor anyává válik valaki, folyamatosan azt nézi, mit tud adni a gyerekének. Milyen zenét tegyen be, mit énekeljen, milyen mesét olvasson fel? Mi az, ami tetszik neki, ami örömet nyújt a számára, de közben fejleszti a képességeit is. Én ebben élek öt éve, megismertem rengeteg könyvet, lemezt, filmet. Bármilyen témáról volt szó, az volt a lényeg, hogy olyan anyagot találjak, aminek hatása van, hogy utána rákérdezzen a gyerek, kezdje érdekelni, próbáljon egy kicsit jobban elmélyedni benne. Többnyire találtam is ilyen kiadványokat, de tavaly, amikor idejét láttam, hogy a nagyobbik gyermekemmel elkezdjem megismertetni, megszerettetni az ábécét, nem találtam olyat, ami lekötötte volna a figyelmét. A műfaj etalonjának számító Zengő ABC-t - ami egy csodás vers - másfél éves korában szerette, a többi, általában 30-40 éves könyvet pedig egyáltalán nem. Ekkor döbbentem rá, hogy szeretnék létrehozni egy olyan képeskönyvet és lemezt, amin keresztül játékosan, szinte észrevehetetlenül lehet megszerettetni a betűket a gyerekekkel.
MN: Van pedagógusképesítésed?
BE: Nincsen, viszont kikértem pedagógus unokatestvérem és tanár barátaim tanácsát. Azt javasolták, hogy ne akarjak tanító néni lenni, de énekeljek nyugodtan.
MN: Annyiban könnyű dolgod volt, hogy a gyerekek apja, Födő Sándor "Fodo" nemcsak zenésztársad, de dalaid szerzője, producere.
BE: Ráadásul sokat segített, hogy 15 éve játszik Halász Judit zenekarában, akinek az utóbbi években egyik zeneszerzője is, és aki mellett megismerhette, hogy milyen zenéket szeretnek a gyerekek, milyen tempókat, mire kezdenek táncolni. Mindketten ugyanúgy akartuk ezt a lemezt, de igazából csak akkor lettünk biztosak a dolgunkban, amikor megismerkedtünk Hegyi Györggyel, aki az összes dal szövegét írta.
MN: Hogy került ő a képbe? Ennyire bírod az Emil.Rulez!-t?
BE: Sanyival eleinte arra gondoltunk, hogy egy meglévő ábécés költeményt zenésítünk meg, ami köré született volna egy kerettörténet, de ez nagyon nyögvenyelősen haladt, úgyhogy elvetettük, és arra jutottunk, hogy saját dalok kellenek, saját szöveggel. A legfontosabb az volt, hogy valamilyen módon megszólítsuk az óvodás és kisiskolás korosztályt, de még véletlenül se szülessen olyan szöveg, amiben alábecsülnénk őket. Gyurit Hajós András ajánlotta, és már az első beszélgetés után megszületett a könyv és a lemez váza, egyből tudtuk, hogy ő a mi emberünk. Elmondtam neki, hogy mi van a fejemben egy-egy dallal kapcsolatban, ő pedig nagyon ráérzett arra, hogy mit szeretnék.
MN: Mit?
BE: Például a humort. Nagyon hiszek abban, hogy a humorérzék óvodáskorban fejlődik ki, tehát fontos volt, hogy olyan dalok szülessenek, amiken nevetni is lehet. Azt is fontosnak tartom, hogy a gyerekek élő, igényes zenét hallgassanak, és megismerhessék a hangszereket. Talán az volt a legfontosabb a betűk megszerettetése mellett, hogy az üzenet észrevétlenül lopja be magát a gyerekek fejébe, ültessen el valamit bennük, ami iskola előtt nagy segítség lehet, és közben nagyon szórakoztató. A könyvben van egy foglalkoztatós rész, illetve a lemez mellett még található egy gyönyörű, betűkkel és állatokkal teli ábécés poszter is, ami a gyerekszoba falára kikerülve még közelebb hozhatja a gyerekeket a betűk világához.
MN: Most akkor minden energiádat az Állati Zenés ABC köti le?
BE: Nem teljesen. Zenekarommal június végén lesz egy miniturnénk az Egyesült Államokban, Washingtonban és New Yorkban lépünk fel két-két alkalommal, és az egyik koncertünkön a Grammy-díjas Frank London lesz a vendégünk a Klezmaticsből. Utána pedig újra a Budapesti Operettszínház társulatával állhatok színpadra a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a Soproni Arénában, majd az Operettben, mivel én kaptam Melanie Hamilton szerepét az Elfújta a szél musicalváltozatában.
