Megint jutalomjátékhoz volt szerencsém - én nem bánom az ilyesmit amúgy, színházban a színész mutat a legjobban. A Warrenné mestersége című darabot én még sose láttam; a Mezey Mária főszerepelte legendás előadásról másoktól hallottam, de elhiszem, hogy legendás volt. Negyven évvel ezelőtt.
George Bernard Shaw ugyanis írt egy remek címszerepet; egy asszonyt, aki sokra - pontosabban gazdagra - vitte ifjonti bájai kiárusításával, majd üzleti tehetségével. Száz évvel ezelőtt. Akkor ennek megvolt a maga pikantériája, sőt, volt neki egy spéci erkölcsi aurája is: hogyan is néz szembe ez az asszony, Kitty Warren a lányával, Vivie Warrennel, aki jól fejlett ítélőképességgel és alulfejlett életismerettel bír; utóbbi nem akadályozza abban, hogy határozott, globális és lesújtó véleménye legyen a világrólÉ
Ma a Kitty Warren-féle karriernek nem pikantériája van, hanem boomja - az első millió (vagy ez már milliárd?) eredetét nem illik firtatni, a többi ugyanis rendesen hófehér. Vivie figurája pedig a hajdani szüfrazsett-tónusból lökött és ellenszenves moralizálóvá töppedt - már ha ki nem talál valaki valamitÉ
A darab egyébként Shaw "zsengéi" közé tartozik - a nagyjából ötvenes lista elején -, hisz még negyven sem volt, amikor írta (és hát majd' száz évet élt). Oscar Wilde-dal együtt (aki viszont csak feleennyit élt; jut eszembe: Valló Péter éppen az ő Bunburyjét rendezi a Radnótiban) nagyjából Ibsen hullámain lovagolták meg Írországból a naturalista-lélektani vonulatot, csak jóval több humorral és szarkazmussal, mint norvég kollégájuk. Shaw később igazi mesteremberré nőtte ki magát: jól játszható színműveit nemcsak a színházak, hanem a nézők is szeretik. Kétségtelen, hogy némi por, esetleg nemespenész ülepedett rájuk - és nagy kérdés, hogy mi vele a teendő: lefújni vagy rálakkozni. Előbbi esetben további kérdés, hogy él-e még, ami alatta van, utóbbiban pedig, hogy múzeum-e a színházÉ
Lehetne ez azért két jó szerep - a szerző szándéka alighanem ez volt. A Nemzetiben azonban csak egy - az is azért, mert Udvaros Dorottya játssza. Valló Péter rendező az előadást fölpakolta a nagyszínpadra, fölteszem, a legendából is táplálkozó remény jegyében, miszerint tódul majd a nép. Valló ferde és függőleges plexilapokból és a mögéjük vetített gigaposzterből kerti, bukolikus atmoszférát kerített a játszók mögé, a zöld műfű ilyenkor télvíz idején lefegyverzően nosztalgikus; annyira, hogy az ember föl sem teszi a kérdést, hogy miért játszódik ez az egész a mezőn, és akkor hol vannak a pipacsokÉ
Az előadás lötyög a hatalmas térben, a színészek sokat gyalogolnak, sokszor hallhatatlanok - mit van mit tenniÉ A darabot újrafordította Nádasdy Ádám - én speciel nem bántam volna, ha kicsit jobban át is írja; a nyelvi közelítés ugyanis - értelemszerűen - csak stilárisan frissíti a darabot, amelynek alighanem a tartalmi avíttság az igazi baja. Tessék csak mutatni valakit, aki ma attól bukik ki, hogy az anyja nyilvánosházak üzemeltetéséből járatja őt Oxfordba? De akárcsak az ELTE-re? Mert a szociális empatizálás (Nádasdy szép szava) azt még lenyomja Vivie torkán, hogy anyukája pénzért feküdt le a férfiakkal, de úgy tartja, hogy kurvának lenni csak megélhetésiből oké, jólélhetésiből már gázÉ És Vivie, a szegény hülye Vivie inkább hátat fordít anyjának és a pénznek, valamint váratlanul föllelt apjának és a szerelméből féltestvérré avanzsált fiúnak, és morcosan-hisztérikusan saját kenyérkereset után nézÉ Fejre állt az egykori morális tanulság - elég baj ez nekünk? Lett volna némi dolga a darabbal Vallónak, ha kicsit is érdekessé akarta volna tenni.
Nem akarta: rábízta Udvaros Dorottyára, hogy elvigye a hátán az egészet, cakpakk. Udvaros pedig az ő kétségtelen és elementáris tehetségével ki is hozza belőle a maximumot, ami nem sokkal több, mint az ő szerepe: egy mai okos és szellemes menedzser asszony, aki szeretné szeretni ostoba leánykáját, de nem bármi áron. Udvaros Warrennéje nem bűnbán és nem meaculpázik - hanem sok pénzt keres, és fürdőzik kicsit egykori udvartartásának változatlan hódolatában. Mit mondjak, sokkal nőbb nő állig - na jó: szexisen - felöltözve, mint a nyársat nyelt házsártosra vett Vivie levetkőzve, és erről persze nem Sipos Vera tehet, akire momentán túl nagy a színpad, a fürdőruha, a szerep. Udvaros bejátssza a teret - nem Warrennével ugyan, de egy hiteles mai alakkal.
A többi figura eléggé hálátlan epizód, kivéve Benedek Miklós Praedjét; az ő romantikus életutazója állni látszik az időt. Rátóti Zoltánra tévedés volt Sir George-ot osztani: akárhogy igyekszik - pedig nagyon igyekszik -, nem bír elég koros lenni hozzá, így aztán Vivie duplán látszik hülyének, amiért nem fogadja el a jó pasi vonzó ajánlatátÉ
A darabban és az előadásban sok várakozás van, fölös idő: hol teára, hol ebédre, hol a lelkészre várnak lötyögve a többiek. Van idő gondolkodni: még a lassúbbak is rájönnek, kicsoda Vivie apja, milyen viszonyban voltak az asszonynyal a többiek, ki az, aki még most is be-betér hozzá egy-egy nosztalgikus együttlétre. De kicsoda Warren?
Nemzeti Színház, február 5.
