Zene

A Sziget egyik legnagyobb, Iggy Pop fellépésével összemérhető durranása az orosz energiarobbanás koncertje volt.

Két afrikai zenész, az egyikük belülről kifelé, a másikuk éppen fordítva: kintről befelé építkezve jutott el a csúcsra. Két generáció: az egyik most lett 41, a másik a 73. évében jár. Igazából csak annyi köti őket össze, hogy augusztus 11-én egy napon, egymást követően léptek fel a Sziget Világzenei Nagyszínpadán.

Van Joni Mitchellnek egy szá-ma - mellesleg a kedvenc Joni Mitchell-számom -, nem nagyon régi, csak harmincéves, '76-ból, ez nyitja a Hejira című albumát, az elsőt, amit Jaco Pastorius briliáns basszusjátékára épített: Coyote.

A Dóm téri színpadon ezen az ünnepies estén mindegyre éjszín lebernyegekbe bújtatott rémalakok sertepertéltek.

Dan Perjovschi vicces-mérges, szatirikus-dévaj rajzainak egyikén a Szépművészeti Múzeum homlokzata, vele szemben pedig - természetesen - a Műcsarnoké látható.

"Virginia nem egy ezoterikus csoport feje volt, hanem a londoni irodalmi életé" - szögezte le az 1941-ben, ötvenkilenc éves korában öngyilkosságot elkövetett írónőről nekrológjában T. S. Eliot.

nyolc kis kritika

Azt hihetnénk, ez csak művésznév lehet, de nem: valódi és természetes, mint zenéjétől a térdhajlatát verdeső copfjáig minden Lila Downs körül.

A vastag, cukros napfényben csak úgy tocsogott még a Nagyszínpad homokkal felhintett, mintegy strandosított vidéke, amikor Glen Matlock a Sziget első, szerdai napján a Pretty Vacanttel tolatni kezdett a múlt felé.

A sztárbiográfia-írás nem kis biznisz, remek kenyérkereseti lehetőség: hivatalos, félhivatalos és nem hivatalos életrajzoktól hemzsegnek a könyvesboltok, hitelesség terén azonban a legtöbbjüktől alig telik többre az egykori szomszédok, alkalmi ismerősök megszólaltatásánál, illetve a már amúgy is jól ismert történetek felvizezésénél.

Jó karban lévő, tájékozott, barátai által szellemesnek mondott filmszatíra keresi igényes közönségét.

Július 28. táján megírták az újságok, hogy szakértők szerint "az idei az elmúlt öt év legzökkenőmentesebb aratása". Ebben az időben nyílt kiállításunk is, mely ugyan nem ezt az örvendetes hírt köszöntötte, de mégis reflektált - közvetve - a Péter-Pál-nappal kezdődő nagy performanszra, s meghitt, egyszersmind korszerűsített hagyományőrzéssel metaforizálta stilárisan önmagát. "

"Egy monarchikum története" - olvassuk a Kálmán Imre örökzöldjét tárgyazó gusztusos kötet alcímét, s a frappáns terminológiai újítás nemcsak mosolyt fakaszt, de várakozásainkat is jócskán felcsigázza.

Nyolc kis kritika