Van Joni Mitchellnek egy száma - mellesleg a kedvenc Joni Mitchell-számom -, nem nagyon régi, csak harmincéves, '76-ból, ez nyitja a Hejira című albumát, az elsőt, amit Jaco Pastorius briliáns basszusjátékára épített: Coyote. A címben megnevezett négylábú persze egy pasas, akivel semmi sem köti össze, és mégis... Mindez úgy jön ide, a Szigethez, hogy Susheela Raman eszembe juttatta, amint eljátszotta legújabb, tavalyi albuma címadó dalát, a Music For Crocodilest. Nem tudom, ott lesz-e ez is a fülemben harminc év múlva, most azonban még benne van, és ajánlom annak is, aki a világzenei színpadnál lemaradt róla, próbálja pótolni lemezről, nem fog csalódni, finom darab. (Körül lehetne egyébként nézni a popzenében használt állatos metaforák ügyében, de ez most nem az a cikk; majd egyszer, máskor.) Joni prérifarkasához (értsd: szemét disznójához) hasonlóan nyilván Susheela krokodilja sem szó szerint értendő - hogy pontosan miként is, azt tőle próbáltam megtudni.
"A Music For Crocodiles a zenélésről szól, azokról a megpróbáltatásokról és gyötrelmekről, amelyeket zenélés közben élsz át, amikor nagyon közel kerülsz bizonyos emberekhez. Azzal szoktunk viccelődni, hogy krokodilnak nevezzük a zenészeinket, de ebben nincs semmi bántó él, csak szeretet."
Nem tudom, más hogyan volt vele, számomra a lemez egyebek közt szitárral is gazdagított hangszereléséhez képest kicsit szegényesnek tűnt, ami a színpadról lejött, pedig Susheela gitárosa, Sam Mills és tablása, Aref Durvesh a maximumot nyújtotta, tán még többet is. Mintha több kezük lett volna annál a négynél, amit maguknál hordtak, s különösen a Susheela kifejezésével élve "forradalmi" módon, állva játszó tablás tűnt ki azzal, hogy nemcsak a pergő ritmust hozta, de bal kezével a dörgő basszust is. "A zenénk mindenekelőtt arra alapul, amit mi ketten, Sam és én csinálunk, ezért aztán szinte bármilyen létszámú formációban könnyen előadható. A múltkoriban dob, basszus és cselló is volt velünk, máskor egy teljes indiai klasszikus zenekarral lépünk fel, ma csak hárman voltunk. Elég sokat turnézunk így, hármasban, jól összeszoktunk."
Susheela Raman szülei tamil bevándorlók, ő Londonban született, Ausztráliában nőtt fel, ott is kezdett énekelni funk és soul klubzenekarokban, mígnem 1995-ben Indiába utazott, az egyik legnagyobb hindusztáni énekeshez, tanulni. A nyugati popzenei és a klasszikus indiai éneklés közötti különbségről kérdezvén inkább azt hangsúlyozza, hogy mindkettőhöz ugyanúgy áll hozzá, összekeveredik benne a két világ. Azt sem fogalmazta meg magában programszerűen, hogy saját zenéje létrehozásakor milyen viszonyt alakítson ki a tradíció és a modernitás között - egyszerűen a szabadságra törekedett, önmaga kifejezésére.
Szólókarrierje előtt, a Joi énekeseként Susheela részese volt a sajtóban brit ázsiai underground néven emlegetett - egyik oldalról Talvin Singh, Nitin Sawhney, másik oldalról az Asian Dub Foundation és a Fun-Da-Mental által fémjelzett - színtér kifejlődésének. Ám ahogy az lenni szokott, a nagyjából együtt feltűnt művészek, ha közös indulásukról kérdik őket, inkább különállásukat hangoztatják, nem kérnek többé a közös kalapból. "Az ázsiai underground valójában eltérő egyéniségekből állt, akik nem is igazán ismerték egymást. Az, hogy egyetlen közösség lett volna, a média romantikus ideája. Mindazok, akik jelentősebb dolgokat csináltak, meglehetősen különböznek egymástól. Ha a sikeres művészekre gondolsz, mindannyiuk zenéje másfelé halad. Egyszerűen arról van szó, hogy önálló egyéniségek más és más módon fejezik ki saját hibriditásukat. Biztosan akadnak hasonlóságok is, de nincs egyetlen közös nyelvük, mindanynyiuk háttere különbözik, India és Pakisztán más és más részeiről származnak."
Susheela Raman saját számain kívül, következő albumát megelőlegezve, több feldolgozást is előadott a Szigeten: a nem mindennapos választékban előkerült egy Joy Division (Heart And Soul), egy Jimi Hendrix (Voodoo Chile) és egy Tim Buckley (aminek a címe nem ugrik be). "Először is jól megírt számnak kell lennie - feleli arra a kérdésre, hogy milyen kvalitásokkal kell rendelkeznie egy dalnak ahhoz, hogy a magáévá tegye. - És nekem képesnek kell lennem arra, hogy magamon átengedve interpretáljam, és túl is tudjak nyúlni rajta. Nagyon érdekes és tanulságos ezen az albumon dolgozni. Teljesen különböző dalok ezek, de az közös bennük, hogy túl visznek önmagamon. Én ezt keresem bennük."
