"Virginia nem egy ezoterikus csoport feje volt, hanem a londoni irodalmi életé" - szögezte le az 1941-ben, ötvenkilenc éves korában öngyilkosságot elkövetett írónőről nekrológjában T. S. Eliot. Bár regényei eleinte nem arattak osztatlan elismerést, már kortársai jelentős esszéistának tartották, ezért sokan nem értették, a feminizmus miért lehetett olyan fontos számára, hogy "mindenfelé rajta hagyta nyomát a művein, és gondolatban sohasem tudott szabadulni tőle". Ezt a regényíró E. M. Forster írta róla, aki, akárcsak Eliot, maga is a Woolf körül kialakult modernista Bloomsbury-kör tagja volt, és azért nehezményezte feminizmusát, mert úgy gondolta, az a 30-as években némileg már divatjamúlttá vált, s szerinte az írónő "csak megszokásból zsörtölődött tovább". Forster leginkább Woolf 1938-ban kiadott Three Guineas (Séllei Nóra fordításában magyarul - a forgalomból már régen kivont pénznem, a guinea elhomályosult jelentése miatt - Három adomány címmel idén megjelent) esszéjére gondolt, amit a mű "házsártossága" miatt legrosszabb könyvének tartott. Amikor az 1980-as években mint a modern regény egyik megteremtőjét itthon is felfedezték, feminizmusát még kevésbé értették: "A Három guinea úgyszólván az abszurditásig fokozva tartalmazza Virginia Woolf politikai gondolkodásának gyakorlati bénaságát, feminizmusának anakronisztikus voltát" - fakadt ki éppen egy nő, az egyelőre egyetlen magyar Woolf-monográfia írója, Bécsy Ágnes, aki különben sokat tett az írónő hazai megismertetéséért. Bécsy azért értetlenkedhetett az esszén, mert ekkorra már a feminizmus szinte senki számára
nem a női egyenjogúság
képviseletét jelentette Magyarországon. A 20. század elején Nagy-Britanniában a feministák kirakatokat vertek be, rendőröket dobáltak meg a választójogért, s még a tízes években meghozott "Macska és egér törvény" sem tartotta őket vissza. (A törvény lehetővé tette, hogy a börtönben éhségsztrájkot folytató nőket szabadon engedjék, majd, ha feljavult az állapotuk, újra becsukják.) 1918-ra ki is vívták a választójogot. Itthon a hasonló, bár kevésbé agresszív század eleji mozgalmak sikertelenek voltak, s a nők 1945-ben szinte kéretlenül kaptak választójogot. Ezt követően azonban az egyenjogúság jegyében a munkaerőpiacra is beterelték őket. Ettől fogva kétszer annyit kellett dolgozniuk, mint addig; nem csoda, hogy nálunk a feminizmus szó máig rosszul cseng, s érthető, hogy Woolf egymás után magyarra fordított művei sorában ez maradt utoljára. (Van még 11 kötet levelezés és napló, de azokat szükségtelen lefordítani.)
1910 körül Virginia Woolf is kivette részét a választójogért folytatott szüfrazsett mozgalomból - pár hónapon át leveleket címzett -, aztán úgy döntött, jobb, ha a gondolatait inkább megírja. Első, 1929-ben megjelent feminista könyvében, a Saját szoba című esszében azt taglalta, a férfiak felsőbbrendűségén alapuló társadalom a legújabb időkig miként akadályozta a nők szellemi kibontakozását, ami például azzal a következménnyel járt, hogy a 20. századig csak elvétve akadt egy-egy elismert írónő. Ez a műve, melyet a női egyenjogúságot támogató Forster még "bájosnak" és "lenyűgözőnek" tartott, a nyugati feminizmus második hullámának alapkönyve lett. Ám a mozgalom sikere után a nők helyzetével, a történelemben betöltött szerepével, a nők által létrehozott irodalmi, képzőművészeti alkotásokkal foglalkozó, világszerte létrejött egyetemi tanszékek aztán átértékelték a kezdetben fanyalogva fogadott második feminista esszéjét, a Három adományt is. A hajdani "házsártos" címkét felváltotta a "radikális" jelző.
A spanyol polgárháború idején, 1936-37-ben írt mű arra a kérdésre keresi a választ, hogyan előzhető meg a háború. Woolf szerint úgy, hogy még több jogot kell adni a nőknek, akik ugyanis nem érdekeltek a háborúkban, hiszen a férfiközpontú társadalom korábban rabszolgaként bánt velük, megtagadta tőlük az oktatást és a tulajdonhoz való jogot. (Nagy-Britanniában a nők az 1880-as évektől vehettek részt egyetemi oktatásban; Woolf, a viktoriánus kor egyik neves irodalomtudósának lánya, semmilyen iskolába nem járt.) Az írónő a történelemből azt a következtetést vonta le, hogy a haza a nőknek
nem hazájuk,
a patriarchális társadalomban a pátria a férfiaké. "Két világ van egy nemzet életében, a férfiak világa és a nők világa. Jól tette a természet, hogy a férfira bízta családja és nemzete védelmét. A nő világa a családja, a férje, a gyermekei, az otthona" - idézte a nácizmus és a patriarchalizmus rokon mivoltának bemutatására az akkoriban még csak erejét gyűjtögető Hitlert. Amikor Woolf kijelentette, "nőként nekem valójában nincs is országom. Nőként én nem is akarok magamnak országot. Nőként az én országom az egész világ" - nem valamiféle feminista internacionalizmus szólt belőle. Mindössze azt indokolta, miért nem kér a "nemzeti öndicséretre", a nacionalizmusra épülő fasizmusból, nácizmusból és a háborúból. Három guinea-re rúgó adományát is a nők oktatására és a diplomás állást betöltő nők támogatására szánta, hogy független anyagi helyzetük következtében képesek legyenek független véleményüknek hangot adni; s ezért szorgalmazta a nőkből álló Kívülállók Társasága létrejöttét, ami alkalmas lehetne egy új, kevésbé patriarchális, ezért kevésbé nacionalista és militáns szemléletmód kialakítására. Radikális feminizmusa ma már talán Magyarországon sem tűnik "bénaságnak", és Séllei Nóra nagyon jól tette, hogy lefordította a Three Guineas-t. Annak ellenére, hogy körülményes érvelésével, szüntelen ismétléseivel jóval unalmasabb, mint a Saját szoba. De házsártosnak nem házsártos; és Forsternek abban sem volt igaza, hogy Woolf "a világ megjavításával nem akart törődni, azon az alapon, hogy a világot a férfiak rendezték be, és ő mint nő nem felelős a rendetlenségért". Dehogyisnem törődött, és feminista esszéivel éppen a régi világ megjavításán fáradozott.
Európa Könyvkiadó, 2006, 377 oldal, 2000 Ft
