Zene

Lási rátyi muri gázsi! - vagyis Jó éjszakát, kedvesem!, ez volt a műsor címe, és valóban jó, sodró és vidám volt ez a valóban éjszakába nyúló este.

Kár lenne tagadni, a Habsburg-dinasztia - dacára tekintélyes múltjának - sosem volt túlontúl izgalmas társaság. Akadt ugyan némi terheltséggel párosuló halálmánia a XVI. században, de aztán sokáig semmi, s mintha csak a boldog-talan Sissivel ojtódott volna végre némi romantika és tragikum e sótlan dinasztiába.

Annyi kultfilm közt és oly sok viszály után ideért az antikultfilm, a kultfilmparódia, amely azonban csak afféle köntöse a kultúrkritikának. Bár az ember hajlamos a klasszikus filmes ideálhoz hajló filmekért lelkesedni, s ily módon lázasan várni a keleti, illetve latin-amerikai termés egy-egy érettebb gyümölcsét, időről időre nem árt, ha szembenéz azzal a katyvasszal is, amiben él.

Hét kis kritika

A perui muzsika nem ismeretlen hazánkban, egy időben több fővárosi aluljárót is megállásra késztetett poncsóba bújt indián zenészeivel.

Szerencsések vagyunk: körülöttünk számtalan tehetséges, fiatal zenekészítő, producer próbálgatja szárnyait/oroszlánkörmeit, kinek mije van - bár legtöbbjük leginkább arra vágyik, hogy az elkészült műdarabok megjelenhessenek a zenepiac számukra nyilván szűkre szabott, kicsiny szegletében.

Hogy mi mainstream, és mi underground, jórészt definíció kérdése. Ha underground mindaz, ami a lemezeladásban nem jut el az aranylemezig, akkor a Tool istenesen belelóg a fősodorba.

Ligeti György az elmúlt fél évszázad legfontosabb alkotóművészeinek egyike, bár ezzel Magyarországon meglehetősen kevesen vannak tisztában.

Giulio Gatti-Casazza visszaemlékezéseiben két kategóriába sorolta az operairodalom közkedvelt alkotásait: egyes darabokat, mint például a Traviatát, akár kutyákkal is elő lehetne adatni; míg más dalműveket csakis ideális körülmények között szabad színre vinni.

A Mozart-évben sem csipkedte magát a magyar könyvkiadás. Az ájulás persze régi, hiszen hazánkban lassan, de biztosan kimúlt az egykor oly eleven Mozart-kultusz; az emberi világ egyik legnagyobb szellemi jelenségéről magyar szerző tollából származó komoly könyv nem jelent meg az elmúlt évtizedekben; a kivétel Fodor Géza 2002-es kötete (A Mozart-opera világképe), ám ez is a régi, 1974-es munka alig átdolgozott újrakiadása.

Sajnos nincsenek jó híreim - kezd neki körülményeskedve a fehér köpenyes szaktekintély, majd a torkát köszörülve kiböki a diagnózist: rák.

Klasszikus művekkel sokszor előfordul, hogy bizonyos alternatív megoldások az előadásaikban úgyszólván kanonizálódnak - mert persze mindig kihívás, hogy a keresztül-kasul értett és értelmezett darabban milyen rejtett tartalékot lehet még föllelni.

1977-ben, Kondor Béla halálának ötödik évfordulóján Kovács Tamás, a nagyszerű grafikus, aki sokakkal együtt a második világháború utáni magyar képzőművészet legnagyobbjának, következésképpen és egyúttal közvetlen mesterének tartotta Kondort, rézkarcot készített Ady társaságban címen, mely életművének talán legismertebb darabja lett.

Nyolc kis kritika