Lási rátyi muri gázsi! - vagyis Jó éjszakát, kedvesem!, ez volt a műsor címe, és valóban jó, sodró és vidám volt ez a valóban éjszakába nyúló este. A négy fellépő közül hármat jól ismerünk. Balogh Kálmán és együttese kezdett. Azt játszották, amit olyan kiválóan, mindig frissen tudnak, körbekalandozzák egész Délkelet-Európát, és a sokféle forrásból merített dallamok, ritmusok szinte már egyfajta klasszicizálódási folyamatban válnak kikezdhetetlen egységgé. Fényes szólók, pontos, kerek hangzás, és lendület, erő minden hangban, mozdulatban. Az Ando Drom legutóbbi, Muro Nav című lemezét mutatta be újra, megtanuljuk ezeket a dalokat is lassan, énekeltetik magukat, de még jobb, ha ők éneklik, szépen, mély belső lüktetéssel. A nagyecsedi Khamoro táncegyüttes adta a záróprodukciót, náluk meg az az elronthatatlan természetesség, az az ösztönös elegancia és báj nem tud elkopni szerencsére, így aztán nem is nézzük, inkább követjük őket, lelkes egybeolvadásban.
Azt kaptuk hát, amit vártunk - és egy nagyszerű ráadást. Ez volt az Emigrante. Franciaországból jöttek - pontosabban oda mentek, még pontosabban úton vannak, ami az emigránslétnek a természetes, mondhatni, otthonos közege. A fene se tudja, mi az, amitől egy zenei világ első hallásra nagyon, de nagyon rokonszenves: az énekhang, az éneklés módja kétségkívül ludas a dologban. Erika Serre alig múlt húszéves, és ami az énekét annyira éretté teszi, abban nyilván benne van egy jó adag tehetség, ugyanannyi tanulás, meg hát az a nem is annyira élet- mint érzelmi tapasztalat, amely abból adódik, hogy Magyarországon született, aztán franciaországi nevelőszülőkhöz került, akik nem akarták kiszakítani "természetes" kulturális közegéből, s így a balkáni cigányzenéktől a mánus dzseszszig mindennel megismerkedhetett. A hangja erőteljes és tiszta, ugyanakkor van benne valami fájdalmas nyerseség, aminek mintha egyfajta konok önuralom, magába fordultság szabna gátat. Talán ez a feszültség, ez a majdnem-kirobbanás az, amitől olyan nagy csendet tud parancsolni az éneke. A másik dolog meg nyilván az, hogy mit énekel. Ezt nagyjából első számú tettestársa, a szicíliai Sergio Leonardi határozza meg: a gitárjában és a dalaiban ott van az egész mediterrán térség Andalúziától Nápolyig, miközben a dallamvilág inkább mégis keleti irányba kanyarodik el a román hegedűs, Gheorghe Mihai és a nagyszerű moldáviai tangóharmonikás, Victor Coman jóvoltából. Az alkotóelemeket innen-onnan ismerjük, amit hallunk, az mégis örömtelien izgalmas és meglepő. 'szre kijön a lemezük, és lefogadom, hogy lesz még okunk lelkesedni értük. Jegyezzük meg tehát: Emigrante!
Almássy téri Szabadidőközpont, május 30.
