„Ezek valós élmények”

Berta Csongor rapper

Vajdasági színészből bábszínész, bábszínészből pedig bongor néven rapper lett, sok tekintetben mégis máig színházi emberként gondolkodik az alkotásról. A művészet társadalmi hatása, a kormányzati uszítás és a valódi háborús tapasztalatok viszonya, valamint a felvett szerepek működése mellett arról is beszélgettünk, miért érzi úgy, hogy közéleti kérdések helyett itt az ideje személyesebb témákat boncolgatni.

Magyar Narancs: Gondolom, láttad Kendrick Lamar fellépését a Super Bowl félidejében. Hogy tetszett?

Berta Csongor: Lenyűgöző volt, nagyon tetszett az előadás íve és megkomponáltsága. Nem hangzottak el egészben a dalok, hanem nagyon ügyesen át voltak mixelve a részletek, a Not Like Us pedig, amelyre mindenki várt, többször be volt lengetve, hogy majd jön. De az is nagyon tetszett, ahogy Samuel L. Jackson egyfajta játékmesterként volt jelen a produkcióban.

MN: Néhány percig tartott csak, mégis tele volt a műsor politikai és közéleti utalásokkal. Az Uncle Samnek öltözött Samuel L. Jackson az egyes blokkok között például a többségi társadalom feketékkel szembeni elvárásait figurázta ki. Legyen szó hiphopról vagy bármilyen más művészetről, szerinted lehet valós társadalmi hatása az alkotás ezen rétegeinek, vagy inkább lenyomatokként érdemes értelmezni az efféle utalásokat?

BCS: Ez a kérdés már akkor is foglalkoztatott, amikor még csak színházzal foglalkoztam. Ott is mindig felmerül a kérdés, hogy egy nagyon jól megcsinált előadásnak, amely okosan tartalmazza az aktuálpolitikai utalásokat, vajon van-e bármilyen hatása? Nem hiszem, hogy erre bárki egyértelmű választ tudna adni. Néha szeretném azt hinni, hogy van, de összességében én mégis inkább lenyomatként vagy tünetként értelmezném az ilyesmit.

MN: A te dalaidban is gyakran találkozni erős közéleti utalásokkal. A múlt év végén megjelent hipomán című szám viszont részben arról szól, hogy a jövőben szeretnéd egy kicsit távol tartani magadat az aktuálpolitikától. Miért?

BCS: Egyrészt egyszerűen azért, mert olyan turbulens a jelenlegi politikai környezet, az alkotófolyamatok ehhez képest pedig annyira soklépcsősek, hogy mire elkészül és megjelenik egy dal, már teljesen máshol tart a közbeszéd, vagy egyszerűen elveszíti az aktualitását. A másik, jelentősebb ok, hogy eléggé bele lehet savanyodni, ha állandóan ezzel foglalkozik az ember. Tudom, hogy az én kereséseimen is múlik, hogy mik jelennek meg a facebookos hírfolyamomban, de ha meglátok egy Szakács István- vagy egy Bohár Dániel-bejegyzést, úgy érzem, agyvérzést kapok, annyira dühös leszek. Persze pont az a céljuk, hogy dühös legyek és kontrollvesztett. Éppen ezért elgondolkodtam azon, hogy mi különböztet meg a kommentek vagy a Bohár Dániel-féle posztok színvonalától, ha én is véres szájjal kommunikálok a dalaimban. Nem mondom, hogy a jövőben egyáltalán nem fogok politikai témákat érinteni a szövegeimben, de ha mégis, akkor nem szeretném mélyebbre ásni a már amúgy is mély árkokat. Valószínűleg ez is ahhoz kapcsolódik, hogy valamilyen szinten talán mégis elhiszem, van súlya vagy következménye annak, amit írok.

MN: „Utoljára beszélek erről, nem kell a dráma / Végre be kellett látnom, az én időm is kurva drága” – hangzik el a hipománban, a versszak pedig így folytatódik: „Úgyse’ hat rátok az észérv meg a késztény”. Ezek szerint volt olyan alkotói periódusod, amikor erősen hittél a rapszövegek meggyőző erejében. Ha nem ez, akkor mi az új irány?

BCS: Sokáig tényleg elhittem, hogy van ereje az érveknek, és akár radikálisan is át tudnak kattintani dolgokat a gondolkodásban. Most viszont elkezdtem dolgozni egy új lemezen, amely egy koncepcióalbum lesz, és inkább a belső történéseimre fókuszál. 2022 óta nem jött ki lemezem, azóta elég sok mindenen keresztülmentem, akár pszichológiailag is. Ezeket szeretném most egy kicsit feltárni, ebben a koncepcióban pedig nem igazán látom helyét a közéleti aspektusoknak.