„Írta Romani Felix; olaszból szokott csinossággal fordította Jakab István; zenéjét szerzé Donizetti Kajetán; a pompás új díszítményeket festé Engert, színházi festő. Az egésznek elrendezése a milánói Scala-operaházi elrendezés szerinti. Mindenek előtt szíves köszönet a t. igazgatóságnak, hogy ismét egy új, és pedig igen kedvesen fogadott operával lepett meg, mely ugyan hasonlag a könnyebb szerűkhez, de nem a sok olasz édességgel tömött, hanem olasz élénkség, szilárd és komoly, férjfias sztillel ellátott és pedig a rövidebb operákhoz tartozik. Benne untató hosszas dalok nincsenek; többnyire rövid valamennyi, és látszik belőle, hogy szerzője nem sokat gondolván a tárgynak nagy komolyságával, zenéjét csak rövidre szabta, és a nagyszerűséghez, mely talán könnyen untatóvá is válhatott volna, közelíttetni nem is akarta. S talán éppen ez által tévé azt kedvessé publicumunk előtt. A zeneszerző elejétől végig hű marad feltételéhez s a felvett caracterhez, melyet a könnyelmű és nagyszerű közé helyezhetünk, s azt könnyed-komolynak nevezhetjük.” 1839-ben, a reformkori helyesírás és sajtónyelv még jócskán képlékeny állapotában ekképp értékelte a Pesti Magyar Színházban Schodelné színpadi vezérletével bemutatott Lucrezia Borgia című operát a Honművész teátrumi szemleírója. A „könnyed-komoly” opera, amelyben méreg és ellenméreg meg csoportos halálozás is akad, tíz év után újra a Müpában kerül elénk: ezúttal Anger Ferenc rendezésében, a spanyol Yolanda Auyanet címszereplésével, és újólag Andrij Jurkevics vezényletével (Nemzeti Hangversenyterem, november 18., hét óra).
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
