Ma mire vadászik a bácsi; (ezüst) medvére, (arany) leopárdra vagy a (közös) fonálra? Még jó, hogy az utóbbira, e nehézkes dramaturgiai négylábúra vadászik a bácsi, egy névszerzés elõtt álló, jól nevelt filmkészítõ (svéd kismester), és jól is teszi; szelídítgesse csak a közös tanulságon függõ, sokepizódos szerkezetet, ez az út vezet a medvéhez is. Az elbeszélés e sokat bíró talapzatára boldog-boldogtalan felfér, a macskanadrágból kilógó hasú tinilányok, a szívszaggatott buszsofõr, a karból kiközösített tanárnõ és a házigazdai teendõkbe kis híján belepusztuló családfõ éppúgy, mint egy böfögve mulatozó férfitársaság egymást szívató hangadói. Tán csak a vadakat terelõ juhász maradt le a képbõl, de neki épp a forgatás napján nem akadt konfliktusa a többséget képviselõ juhokkal, a többiek viszont mind a közösségi erõviszonyok mentén igyekeznek lavírozgatni: önfeladás, akarnokság, vesztésre ítélt kiállás - lehet a technikák közül választani. A sofõrtõl a tanárnõig mindenkinek jut néhány keresetlenségével tüntetõ beállítás, mostanában amúgy is nagyon mennek a civilszögek, ahonnan a gól nem látszik, de a kapus kesztyûjén a sokatmondó varrás igen. És ez is jól van, mert ha valaki háttal áll nekünk, és úgy mondja, annak hogy is láthatnánk az arcát, és olyan is csak a filmekben van, hogy a pukkanásig követhetünk egy-egy konfliktushelyzetet. A mi rendezõnk (a film végére jó nevû svéd mester) azt csinálja, hogy az elején jól beköszön (jó reggelt!) a drámának, majd tíz centire tõle elporoszkál a földúton... Jöhetnek a medvék, leopárdok.
A Szuez film bemutatója
** + fél
