film - AZ UTOLSÓ LÉGHAJLÍTÓ

  • - köves -
  • 2010. július 29.

Zene

A szinopszis azt mondja, hogy "emberemlékezet óta a háború tüze emészti a világot...". Ilyen emberemlékezet óta emésztő eposzi lángolást nagyon nehéz a vásznon összehozni; a tüzeléstechnikai része még csak hagyján, a technika bármely kirakatból bevehető, de az emésztés meg az emberemlékezet óta, az ilyen nagyoperai dolgokhoz aztán kell a kurázsi.
A szinopszis azt mondja, hogy "emberemlékezet óta a háború tüze emészti a világot...". Ilyen emberemlékezet óta emésztõ eposzi lángolást nagyon nehéz a vásznon összehozni; a tüzeléstechnikai része még csak hagyján, a technika bármely kirakatból bevehetõ, de az emésztés meg az emberemlékezet óta, az ilyen nagyoperai dolgokhoz aztán kell a kurázsi. M. Night Shyamalannak kurázsiért még sosem kellett a szomszédba szaladnia, kezdeti sikerei hatására elhitte, hogy õ a kiválasztott, és ezért most többnyire azok röhögnek rajta, akik anno meghajoltak nagysága elõtt. Szóval, az emésztés, meg az emberemlékezet óta pont neki való ingerek, korábbi hõsei kisebb tüzek, szelídebb lángnyelvek között is úgy közlekedtek, mintha bármikor bekövetkezhetne a kétoldali világvége. A Hülye Járások Minisztériumában egész biztosan egy külön ügyosztály foglalkozik a lassú, de jelentõséggel teli Shyamalan-járással, melyet most kora, közepes és késõ kamaszok gyakorolnak: az említett, emberemlékezet óta emésztõ háborús tüzet igyekeznek a Levegõ, a Víz, a Föld és a Tûz Népének képviseletében, harmatos komolysággal eloltani. E nem túl eredeti új világrendet a rendezõ nem az ujjából szopta, hanem egy idõsebbeket is behálózó rajzfilmbõl, de elég az elõzményekbõl mára, egyébként is annak, ami a vásznon van, megvan a maga belvilága. Egy pofás fantasyvilág, ahol a kiválasztott és a nem kiválasztott kiskorúak egyformán a világ legokosabb gyerekére hasonlítanak, aki, mikor felért a dombtetõre, megkérdezte gyorsan anyukáját, hogy akkor most fent van-e.

Az UIP-Duna Film bemutatója

* és fél

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.