A szinopszis azt mondja, hogy "emberemlékezet óta a háború tüze emészti a világot...". Ilyen emberemlékezet óta emésztõ eposzi lángolást nagyon nehéz a vásznon összehozni; a tüzeléstechnikai része még csak hagyján, a technika bármely kirakatból bevehetõ, de az emésztés meg az emberemlékezet óta, az ilyen nagyoperai dolgokhoz aztán kell a kurázsi. M. Night Shyamalannak kurázsiért még sosem kellett a szomszédba szaladnia, kezdeti sikerei hatására elhitte, hogy õ a kiválasztott, és ezért most többnyire azok röhögnek rajta, akik anno meghajoltak nagysága elõtt. Szóval, az emésztés, meg az emberemlékezet óta pont neki való ingerek, korábbi hõsei kisebb tüzek, szelídebb lángnyelvek között is úgy közlekedtek, mintha bármikor bekövetkezhetne a kétoldali világvége. A Hülye Járások Minisztériumában egész biztosan egy külön ügyosztály foglalkozik a lassú, de jelentõséggel teli Shyamalan-járással, melyet most kora, közepes és késõ kamaszok gyakorolnak: az említett, emberemlékezet óta emésztõ háborús tüzet igyekeznek a Levegõ, a Víz, a Föld és a Tûz Népének képviseletében, harmatos komolysággal eloltani. E nem túl eredeti új világrendet a rendezõ nem az ujjából szopta, hanem egy idõsebbeket is behálózó rajzfilmbõl, de elég az elõzményekbõl mára, egyébként is annak, ami a vásznon van, megvan a maga belvilága. Egy pofás fantasyvilág, ahol a kiválasztott és a nem kiválasztott kiskorúak egyformán a világ legokosabb gyerekére hasonlítanak, aki, mikor felért a dombtetõre, megkérdezte gyorsan anyukáját, hogy akkor most fent van-e.
Az UIP-Duna Film bemutatója
* és fél
