Film - Báj nélkül - Anne Fetcher: Nász-ajánlat

  • - ts -
  • 2009. június 25.

Zene

Száz év elmúltával be kell ismerni, a szerepkörváltás most már mindörökké megmarad színházi fogalomnak, a moziban teljességgel elképzelhetetlen. Ugyanakkor roppant kényes. Ha az 1993-as keltezésű Nyom nélkülre kevesen is emlékeznek, különben is már az elején elrabolják benne - nota bene: Kiefer Sutherland oldaláról; ő sem volt akkor még Jack Bauer - Sandra Bullockot, de az egy évvel későbbi Féktelenül biztos megvan. A színésznő fő fegyvere kétségkívül a báj volt. A fiatalosan grimaszolós, épp csak árnyalatnyira szabálytalan szépség, az elragadó lendület. Mindez tökéletesen elegendő is egy szerepkör jogos betöltéséhez. Ám

Száz év elmúltával be kell ismerni, a szerepkörváltás most már mindörökké megmarad színházi fogalomnak, a moziban teljességgel elképzelhetetlen. Ugyanakkor roppant kényes. Ha az 1993-as keltezésű Nyom nélkülre kevesen is emlékeznek, különben is már az elején elrabolják benne - nota bene: Kiefer Sutherland oldaláról; ő sem volt akkor még Jack Bauer - Sandra Bullockot, de az egy évvel későbbi Féktelenül biztos megvan. A színésznő fő fegyvere kétségkívül a báj volt. A fiatalosan grimaszolós, épp csak árnyalatnyira szabálytalan szépség, az elragadó lendület. Mindez tökéletesen elegendő is egy szerepkör jogos betöltéséhez. Ám ez a szerepkör nem korhatár nélküli. A kívánatos, vad fruskát egy idő után nem lehet hitelesen eljátszani - semmiféle külső segítséggel. Akkor sem, ha a korszerű szépségipar kiteszi a lelkét. Akkor sem, ha szakemberek célirányosan írnak forgatókönyvet a művészre. Sandra Bullock pedig épp ezeket választotta, vagy ezekbe kényszerült bele, az általunk (az túlzás, hogy rajongói, de minimum őszinte hívei) elvárt szerepkörváltás helyett.

Egy erős negyvenes fene vonzó is lehet, egy magát kora harmincasnak mutató negyvenes viszont ciki - a moziban soha sincs tökéletes illúzió.

S van pár dolog, ami a Nász-ajánlatban a főszereplőnél is kínosabb, például a második főszereplő, Alaszka. A romantikus komédiák ibuszos kihangosítása vonzó lehetőség, szerelem szép vidékeken, erdőn, mezőn, virágok illatában, madarak füttye alatt, mi is kéne még? Ám e film már a New York-i szekvenciáiban oly szemérmetlenül alkalmazza a blue box vagy a green screen vagy a valami egyéb színről elnevezett technológiát, ami utoljára Alfred Hitchcocknak állt jól (neki se mindig, pedig ő sem ismert mértéket), amikor a műteremben valami zöld háttér előtt ügyeskednek a szereplők, nekünk meg azt kéne hinni, hogy az utcán vannak, esetleg tónál. Alaszka persze még így is hozza az Ibusz-minimumot, van például egy jelenet, amiben úgy telik el az éjszaka, hogy a Nap vízszintes irányban átdzsal a horizonton - ez a legjobb a filmben, pedig gyorsítva adják.

S az tetézi mindezt, hogy a szakemberek, a forgatókönyvírók is fércmunkát végeztek, a Nász-ajánlaton nem - vagy csak elvétve - lehet nevetni, s egyáltalán nem érdemes azon izgulni, hogy egybekelnek-e az erre kijelöltek. Nagyon gyenge az egész.

Forgalmazza a Fórum Hungary

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.