Film - Fél lábbal - Jim Jarmusch: Az irányítás határai

  • - köves -
  • 2009. november 19.

Zene

Régi kedvencünk talán azon kevés kortárs filmrendezők egyike, akik még megengedhetik maguknak (szemben például Wim Wendersszel) a gitártokviccet. Igazi szakállas poén ez, tudja ezt Jarmusch is, a szőrös régiségek nagy barátja, nem is tesz úgy, mintha főszereplőjének, e gitártokkal közlekedő, bérgyilkosgyanús idegennek bármi köze is lenne a körülötte elterülő valósághoz. Belső valóságának is csak a külső megnyilvánulásaiig jutunk, pedánsan végrehajtott relaxációs gyakorlatai és feltűnő kávéfogyasztási szokásai azonban halovány díszítések csupán egy üresen hagyott karakteren.

Régi kedvencünk talán azon kevés kortárs filmrendezők egyike, akik még megengedhetik maguknak (szemben például Wim Wendersszel) a gitártokviccet. Igazi szakállas poén ez, tudja ezt Jarmusch is, a szőrös régiségek nagy barátja, nem is tesz úgy, mintha főszereplőjének, e gitártokkal közlekedő, bérgyilkosgyanús idegennek bármi köze is lenne a körülötte elterülő valósághoz. Belső valóságának is csak a külső megnyilvánulásaiig jutunk, pedánsan végrehajtott relaxációs gyakorlatai és feltűnő kávéfogyasztási szokásai azonban halovány díszítések csupán egy üresen hagyott karakteren.

Amihez viszont nagyon is köze van ennek a rezzenéstelen arcú, változatos tájakba és öltönyéhez jól illő szobabelsőkbe helyezett alaknak, az Jarmusch heveny filmszeretete: a rendező nem kevés nyilatkozatában említette, hogy Lee Marvin Point Blank-béli alakítása vezette ezúttal a kezét, a fő helyszín, Spanyolország pedig azért került a képbe, mert Jarmuschnak megtetszett egy Madridban élő haver apartmanja. A kérdéses lakást valóban vétek lett volna nem megörökíteni az örökkévalóságnak, akárcsak azt az épületet, melyben egykor Jarmusch egy másik haverja lakott, a külső- és belsőépítészek pedig azért is áldhatják a rendező nevét, amiért felfedezte a névtelen idegent alakító Isaach De Bankolé táj- és térformáló értékeit. Az erős jelenlétű, nappalikat és egész városrészeket egyaránt könnyűszerrel uraló színész változatos falikárpitok, csinos csempézetek, tetszetős sikátorok, illetve nagyvárosi üveg- és acélszerkezetek előtti felléptetése Jarmusch formatervezői erényeit bizonyítják, s hasonlóképpen erősek vagyunk filmes idézetekben is. Neves színészek által alakított idézetek járkálnak fel s alá a filmben; kávézgatnak, kvaterkáznak, titokzatoskodnak, és még csak telefonos segítséget sem kell kérni, mert készséggel megfejtik magukat. Paz de la Huerta pucér szerepeltetésére is biztosan lehet találni érvényes filmtörténeti magyarázatot, noha az sem kizárható, hogy Jarmusch szimplán csak kedvét lelte a színésznő szép formáiban. Ebben a korban, s ennyi klasszikussal a háta mögött az is teljesen rendjén való, hogy a rendező saját játékszereiben is elgyönyörködik, még ha e diszkrét ünneplésből kevés civil öröm is fakad. Valószínű, hogy idővel Az irányítás határai is szépen megtalálja helyét az életműben, a belső utakat bejáró bérgyilkosok és a duplafenekű(nek látszó) filmek polcán, az utókor kegyes bírálatáig pedig akár fél lábon is kibírjuk. Aligha tehetünk mást, mint szeretettel fogadjuk Jarmusch e megkésett első filmjét, és kívánunk a rendezőnek haveri lakásokban gazdag további örömteli munkásságot.

A Budapest Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.