M. Night Shyamalan tavaly azzal igyekezett frászt hozni a publikumra, hogy lesbõl lefilmezett (s így növényjogaiban mélyen megsértett) egy csomó fût, fát s bokrot, majd úgy mutogatta õket, mint ádáz ellenségeinket, melyek bosszúból a sok szennyezésért, öngyilkosságra ösztönzõ gázokat eregetnek miránk, bûnös kipufogókra - nos, ezek után tényleg nem maradt más, mint visszatérni a horror alapjaihoz. A spájzban állomásozó, s a barackbefõtteket elõszeretettel átrendezõ kopogó szellemekhez, illetve az ingatlanügynököknek oly sok fejfájást okozó házi démonokhoz. Régi jó ismerõsünkként köszönthetjük õket (kopogásukra bátran válaszoljunk kopogással), miként a privát használatra rendeltetett videokamerát is, mely rendszerint akkor kerül elõ, ha a házilagos olcsóság mint hangulatfokozó tényezõ jut fontos szerephez. A Paranormal Activitynek ráadásul papírja is van az erénnyé változtatott olcsóságról, hisz legnagyobb sztárja nem színész vagy rendezõ, hanem az a 15 ezer dollár, amibõl az egészet sikerült leforgatni. Mi már nem csupán egy hozott anyagból összebarkácsolt, álamatõr videót kapunk egy kertvárosi szellemjárás horrorberkekben szokvány következményeirõl, hanem az egyszeri amatõrfilmes csodával határos sikertörténetét, aki megütötte a 100 millió dolláros fõnyereményt (jelenleg itt tartanak az amerikai bevételek). A tárgyakat mozgató láthatatlan erõk helyett érdemesebb a gerillamarketinget mozgató iparági erõkrõl beszélni: bizonyára tananyag lesz a Paranormal Activity, de nem a filmtörténeti, hanem a PR és marketing tanszéken.
Az InterSonic bemutatója
**
