Színház - "Testünkkel kísértük" - Nádas Péter: Találkozás; Temetés

  • Csáki Judit
  • 2009. november 19.

Zene

Nem mondom, hogy különleges bátorság kell ahhoz, hogy egy színházi alkotó nekiveselkedjék Nádas Péter Trilógiájának - nem bátorság kell hozzá, hanem valami eszme arról, hogyan lehet a szöveg mellett, azzal egyenrangúan a szöveg fölötti és alatti rétegeket is színpadra tenni.

A Találkozás ősbemutatóján ez Vidovszky László zenéjével sikerült - így teremtődött meg a rétegek együttmozgása, és köztük az a viszony, ami mindennél többet mondott el. Nem volt hiánytalan és hibátlan az az előadás, de teremtett valamit, amire máig emlékszünk. Valami - ezzel eléggé pontosan leírható Nádas színházi eszménye, ha ugyan ennek lehet nevezni, amire színház címén gondol.

És sikerült máskor is - most például a Szikora János rendezte Takarítás jut eszembe, amelyben szépen összedolgozódott az akció és a dikció, és létrehozták magukból azt, ami összhangot teremtett köztük: a test színházát. Nádas Péter maga is erről beszélt az előadás próbafolyamatához fűzött naplójegyzeteiben - meg a gyötrelemről, ami ezt a megszületést, úgy látszik, szükségszerűen kíséri.

Gergye Krisztián táncos-koreográfus most nekiállt, hogy a Trilógiából két darabot színpadra állítson - elvben, ugyebár, remekül választotta ki magát: a test és a testbeszéd neki anyanyelve. A Találkozást a Bárka Színházban, a Temetést a MU Színházban rendezte meg, nagyjából ugyanazoknak a művészeknek a közreműködésével.

A Találkozásban Gergye "megtöbbszörözte" a szereplőket - ezzel ugyan bizonyos értelemben könnyebbé tette, hogy ne egy konkrét történet, még kevésbé sztori jöjjön létre a színpadon, egy másik nézőpontból viszont megnehezítette a saját (és színészei) dolgát: Miklós Melánia dramaturggal látszólag mintegy "tematikussá" tette kinek-kinek a szövegét. Logikát persze nem szabad keresni az egyes szereplők szövegeiben - de abban sem, hogy nincs benne logika. A néző viszont reflexből hajlik arra, hogy szövegrétegeket próbáljon a szereplőkhöz rendelni - az egyik a konkrét cselekvés, a másik a múlt, a harmadik a személyiség belsejének terepén mozog? -, és ez a próbálkozás aktívan tartja, ugyanakkor összezavarja a befogadói folyamatot. Ott vagyunk, velük megyünk, bolyongunk.

Nem Vidovszky zenéjét játssza a három zenész; Philipp György saját szerzeményét adja elő két társával (Szakács Ildikó, Bartek Zsolt). A hat színész tempót tart velük - és egymással is, a szöveggel is, a mozgással is. Csöppet sem meglepő módon a mozgás - a "jövés-menés", állás-ülés-fekvés, ajtónyitás, hátrafordulás - szinte zenei módon válik kompozíciós elemmé; érzékeinkre hagyatkozunk, amikor azt látjuk, hogy helyet cserélt egymással a három Fiatalember.

Nádas drámája nem annyira enigmatikusan, mint inkább "alaphangon" tárja föl a születés, a halál, a bűn és bűnhődés, a szeretet és az áldozat nagyon is enigmatikus tartalmait. Gergyét ezekből a tartalmakból azok érdekelték, amelyek viszonnyá alakíthatók: nyitottság és bezárulás közt csapódnak a színészei.

Nem egyenletes színvonalon és nem egyforma képességekkel teszik ezt. A három színésznő - Spolarics Andrea, Varjú Olga és Varga Anikó - jelenléte erősebb, a férfiak közül csak Dévai Balázs látszik követni partnerét. A nagy fehér dobozba - lejt az alja; a díszletet is a rendező találta ki, ez elég természetes - három ajtón lehet beközlekedni; van három pohár, bennük vörösbor, van egy ágy, szék, kis kályha, a tárgyak is mozdulni látszanak olykor, segítenek abban, hogy megszólaljanak a testek, létrejöjjön egy találkozás, amire mindig vár az ember, játszók és nézők között.

A Temetésben pedig elsősorban is a testek beszélnek: Gergye Krisztián és Virág Melinda "eltáncolja" a "történetet" - így aztán nekik nincs szükségük idézőjelre. A díszlet ugyanaz - de legalábbis ugyanolyan -, a testek majdnem pucérok, tehát minden rezdülés, minden gesztus átjön, sőt átüt a rivaldán: intenzív drámát látunk megélni a két táncos közt. Ez a dráma nehezen verbalizálható - és nemigen segít az előző darab hat színészének "alámondása" sem. A hat színész ott ül a játéktér előtt - mint a Találkozás alatt a zenészek -, és gördítik előre a szöveget; illetve hát mindig a mozgás után gördítik. Szép - és a színházi alkotás mechanizmusát tekintve igazán alázatos -, ahogy alámennek a táncosoknak, és szinte effektként működve megemelik őket, de ottlétük, sőt: jelenlétük dramaturgiája mégiscsak valamilyen kényszer szülötte, tán a két darab látható összekötésének kényszeréé.

A színpadon már látjuk a felnyíló "koporsófedeleket" - előttünk a vég. De - és Nádas darabja erről is szól - odáig is el kell jutni, küzdelmen, szenvedésen, szüntelen önelemzésen át. Színész és Színésznő itt az emberihez képest egy másfajta teremtésben is érdekelt: a színháznak is meg kell születnie.

Gergye Krisztiánnak komoly és komor, Nádas Péteréhez mérhető gondolatai vannak mindkét műről. A Találkozásnál sikerült létrehoznia azt a közös aurát, amelyben mi, nézők az előadás vége után is vittük magunkkal ("testünkkel kísértük") a megrendítő feszültséget, a Temetés esetében nézői lettünk egy nagyszerű táncospárnak, és megértettük, amit elmeséltek nekünk. Szerintem ez nem kevés.

Bárka Színház, október 10.; MU Színház, október 18.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.