Csupó látványosan nem akar újat mondani, csupán átismételni, ezredszer is felmondani, hogy a világ - amíg azt gõg és gyûlölet irányítja - az örök sötétség, a Hold birodalma felé tart. Így Maria Merrywaether-nek, az árván és szegényen maradt leánynak - õ a legújabb kiválasztott Holdhercegnõ - sincs más küldetése, mint megmenteni és megváltani Holdföldét két család, a Merryweatherek és a De Noirok õsöktõl eredõ, értelmetlen acsarkodásától. Csupó a legtöbb jelenetben hanyagolja a Terabithiában kitûnõen kamatoztatott fantáziáját és kreativitását (vagy szimplán elmúlt neki), hanem a lehetõ legevidensebb módon visszakérõdzi az elébb említett mesék, fantasyk képi világát. Pedig micsoda, ha nem épp egy újabb mese lenne az, ami elbírja e töménytelen mennyiségû szirupot, csodát, rissz-rossz effektet?
Bár a finálé - a turai kastély díszletei közt - végre tényleg mesés: Mariát elnyelik a hullámok, melyek a számítógépes technika áldásos segítségével elõbb szökõárrá, majd unikornisokká formálódnak, melyek pedig a hátukon adják vissza a természetnek az õ szûz és egyszersmind bátor leányát...
Forgalmazza a Hungaricom
**
