film - Miss Pettigrew nagy napja

  • Dombi Lõrinc
  • 2008. szeptember 4.

Zene

8 kis
Ez egy divatjamúlt film, tükörrel díszített mézeskalács mese, és ezt tudja is magáról. Az alsó néposztályok kenyerén, jobban mondva kenyértelenségén tengõdõ nevelõnõ megmutatja az uraknak és úrhölgyeknek, hogy mi fán terem a tisztesség, pedig szándékai inkább táplálkozási, mintsem világjobbító jellegûek. Ha nevezett urakba és úrhölgyekbe csak egy cseppnyi valódi rothadtság is szorult volna, elmehetnének hõsnek egy Hunyady Sándor-novellába is, de ezek csak amolyan tessék-lássék, ártalmatlan gerinctelenek, esélyük sincs az igazi kétszínûségre. A díszlet ugyan hozza a harmincas évek angol szalonkultúráját, a küszöbön álló háborút pedig a London felett elhúzó gépek jelzik, de Miss Pettigrew-ból így sem lesz a valósággal kapcsolatot tartó szalonna (bacon). Hogy is lenne, amikor iskoláit Mary Poppinsszal egy padban végezte, csak neki egy kitartott, gyermeteg dizõz jutott pesztrálandó, aki egyik szereposztó díványról libben a másikra. Szegény lány, a sok díványtól nem látja az igaz szerelmet, de segít neki a Miss, és akkor ennyiben is maradhatnánk (két csillag). Ha a fõszerepeket történetesen nem Frances McDormand és Amy Adams alakítanák. Elõbbit aligha kell bemutatni, utóbbi viszont még nem húzónév, pedig remekül bírja a vígjátéki iramot Coennéval. Akkor is jók, ha túlmozogják, akkor is, ha elérzékenykedik a cirkuszt - a filmes körülményektõl (sztori, egyebek) független élvezet az, amit csinálnak. Talán még a telefonkönyvet is képesek lennének eladni. Jobban meggondolva épp azt vettünk tõlük.

A Budapest Film bemutatója

*** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)