Persze ez egy Angelina Jolie-mozi, s mint ilyet kell elhelyeznünk az Angelina Jolie-hajviseletek rangsorában (27. percig: festett sárga, 27-100 p.: festett fekete), s csak ezután járulhatunk a kémfilmeket elbíráló rögtönítélõ moziszék színe elé. Mi viszont, amilyen bátrak vagyunk, teszünk a hivatali útra; annál is inkább, mert a Salt ügynöknek a csendes iparosok egyik szívünknek kedves képviselõje, Phillip Noyce a rendezõje, s innentõl dzsolizhatnak tõlünk, amennyit csak tudnak, ez nekünk akkor is egy Phillip Noyce-film. Noyce-ban azt szeretjük, hogy akciórendezõként a legõsibb mesterséget ûzi, ifjonti divatoknak sosem dõlt be, és a kapuzárási pánik sem eredményezett nála olyan vizuális kényszercselekvéseket, mint mondjuk Tony Scottnál. A kamionról kamionra ugráló kémet és az elfogására mozgósított ügynöki apparátust mindig jó szögbõl, illõ zenei aláfestéssel találja meg a kamerája, semmi faxni, itt egy Jolie repül, ott egy rendõrautó, a távolban parancsot osztogató hivatali arcokon pedig a jogos aggodalom. Tétje az egyáltalán nincs a dolognak, mert az legkorábban a fõcímeknél (A. Jolie titkos ügynököt a szerelem kimenekíti egy észak-koreai börtönbõl), de legkésõbb a Daniel Olbrychski cipõtalpából kiugró késpengénél odalett, de annyi baj legyen, amikor ilyen flottul megy a menekülés. A késõbbiekben sajnos az orosz és az amerikai elnök (Noyce-nál hagyományosan vértelen bürokraták az amerikai prezik) élete is veszélybe kerül, amit már nem ment sem a közúti akciózás, sem a White House spájzában feltûnõ elvtársi különítmény.
Az InterCom bemutatója
***
