film - ÜNNEPEK UTÁN

  • 2010. november 11.

Zene

A román film olyan sokáig nem volt tényező semmiféle fórumon, hogy most a fél világ csodálkozik rá a hirtelen feltámadt realizmusra. Mi sem természetesebb tehát, hogy a román új hullám kisebb loccsanásait előidéző filmes is kellő komolysággal vezeti elő munkáját.
A román film olyan sokáig nem volt tényezõ semmiféle fórumon, hogy most a fél világ csodálkozik rá a hirtelen feltámadt realizmusra. Mi sem természetesebb tehát, hogy a román új hullám kisebb loccsanásait elõidézõ filmes is kellõ komolysággal vezeti elõ munkáját. Pedánsan megjelennek a szokott tartalmi és formai jegyek, itt is a leghétköznapibb emberi sorsokat figyelhetjük, az egymásnak kiszolgáltatott kisemberek banális, mégis életet felfordító minitragédiáit, s itt is hosszú beállításokban, a legszükségesebbre redukált kameramozgással rögzítik az intenzív színészi jelenlétet.

A késõ harmincas, adoniszi külsejét éppen kihízó Paulnak szeretõje van. Mikor a szerelemmé fajuló testi kapcsolatot felesége elõtt bevallja, el is vág minden köteléket. A karácsonyt még megvárják. Végigajándékozgatják a családtagokat, tízéves kislányuknak még hagyják, hogy örüljön a barbie-s játékoknak. Jövõre válnak.

Mindez akkor lehetne több szerencsétlen, saját sorsuk irányítására képtelen emberek magánügyénél, ha Muntean nemcsak a részletek kidolgozásában volna alapos, de feltenné az egyetlen fontos kérdést: mitõl lesz kapcsolattá - életközösséggé - egy kapcsolódás, s mitõl szûnik meg minden közös élmény, tapasztalat és hit dacára. A dolgot a hormonokra kenni divatos közhely, de nincs relevanciája. De nem is kellene megválaszolni a kérdést. Azt a kapcsolatok kudarcából az emberi élet értelmére vonatkozó állításokat megfogalmazó Bergman sem tette. De a nézõ legalább meg volna szólítva: a te életedet mi mozgatja?

A Cirko Film - Másképp Alapítvány bemutatója

***

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.